húsvéthétfő
Michels Antal atya a PS-nek: Ne az "apokalipszis", hanem a valódi megtérés szándéka vezéreljen minket az Úr elé
Miközben a húsvét Jézus halálának és feltámadásának ünnepét jelenti, a fogyasztói társadalom ma már a hosszú hétvégék fogalmára korlátozza az időszakot. Már maga a húsvét neve sem Krisztus mennybe meneteléről kapta a nevét, hanem a húsevésről, és mintha ez határozná meg viszonyulásunkat is az ünnephez. De valójában mi lenne üdvös, és mi az ördögtől való? Mit kezdünk olyan modern felfogásokkal, mint a halálkultúra vagy a mesterséges intelligencia? Ezekről beszélgettünk a VIII. kerületi Szent József templom plébánosával, Michels Antal atyával.Orbán Viktor megtalálta
A miniszterelnöktől megszokott rövid üzenetet tett közzé húsvét hétfő Orbán Viktor, aki — ahogy azt korábban is minden évben megtette — meglocsolta családja nőtagjait.Ferenc pápa húsvét alkalmából ismét békét sürgetett a világban
Ferenc pápa húsvéthétfői, Szent Péter téri beszédében azért imádkozott, hogy Krisztus békéje eljusson a Földnek azon pontjaira is, ahol háborútól, éhínségtől, elnyomástól szenvednek az emberek.Mások és saját életét veszélyezteti, ha ittasan vezet! Húsvéthétfőn is érvényes a négy NE szabály!
Húsvéthétfőn se legyen senki könnyelmű és felelőtlen, mert életek múlhatnak rajta! – figyelmeztet a Rendőrség. Le kell szögezni, hogy mindegy, milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! A tapasztalatok azt mutatják, hogy évről évre egyre kevesebben ugyan, de még mindig vannak olyanok, akik figyelmen kívül hagyják az alkoholfogyasztás melletti gépjárművezetés tilalmát és veszélyeit! Ezzel mind maguk, mind mások életét és testi épségét veszélyeztetik! Ne feledjék, Húsvéthétfőn is érvényes a négy NE!Néger volt-e Jézus, avagy ezért nem érdemes húsvéthétfőn dolgozni
A Kárpát-medencére az a jellemző, hogy húsvéthétfőn az ember locsolkodni megy, az emberek fele pedig ennek apropóján nagy mennyiségű alkoholt fogyaszt, és gyakran a világ is megváltásra kerül. A folyamat elé még az sem állít akadályt, ha történetesen ismeretlen okból kifolyólag az embernek "dolgoznia" kell ezen a napon. Aki választ szeretne kapni arra kérdésre, hogy végül is akkor fekete volt-e Jézus, annak mindenképpen érdemes meghallgatnia ezt a beszélgetést.Megkérdeztük, hogy ki miért és ki miért nem hódol a locsolkodás örömének – íme, a válasz!
Ki locsol, ki nem locsol? Ki nem locsol, miért nem locsol? Ki nem enged a locsolónak s kit locsolhatnak? Ezzel a felhívással kértem meg Húsvéthétfő előtt néhány nappal a követőimet a Facebookon és a TikTokon, hogy segítsenek megfejteni, hogy ez a vidám szokás miért ment ki a divatból. Meglepő válaszokat kaptam, ugyanis az derült ki, hogy sok férfi menne, de nincs hova, ám olyan is akadt, aki szerint anyagi okok állhatnak a szokás kihalása mögött, továbbá olyan potenciális apuka is írt, aki visszatérne a hagyományőrzéshez, ha születne egy kisfia. Mindeközben egy fiatal lány is jelentkezett, aki örülne, ha jönnének a locsolók, de nem jön hozzá senki. Vannak, akik viszont nem bízzák a véletlenre, a Győri Rossz Anyák Egyesület térképet biztosít a locsolkodóknak, hogy hova menjenek.Orbán Viktor is locsolkodni indult (VIDEÓ)
Jár a tojás - megjegyzéssel osztotta meg a Facebookon Orbán Viktor azt a képet, amelyen a miniszterelnök a locsolás utáni megérdemelt tojást veszi át épp unokájától. A miniszterelnök egy videót is megosztott az ünnepi alkalomról.Ne hervassz el, koronavírus!
A néphagyomány szerint húsvéthétfőn, akiknek egyessel kezdődik a személyiigazolvány-számuk – csak hogy kristálytiszta legyen a kép ebben a genderszínes világban – a hölgy ismerősöket, azaz a ketteskéket meglátogatják és meglocsolják. A locsolkodók eszközei és versei évek óta egyre kreatívabbak, ennek köszönhetően a húsvét mindig egy vidám ünnep. Örülünk a tavasznak, örülünk egymásnak, örülünk a jókedvnek, ami néhány guggolós pálinka után garantált. Idén sajnos megint bizonyos keretek között tudjuk csak megünnepelni a húsvétot, és talán azok, akik elmenekültek korábban a locsolók elől a hétvégi üdülőbe vagy egy wellnesshétvégére, most mindent odaadnának, ha a szomszéd Józsi bácsi egy pimasz versikével és egy orrfacsaró kölnivel kecsegtetné őket. Korlátok között ünnepelhetünk, de érdemes felidézni, milyen is a tipikus magyar húsvét, a lejárt parfümökkel, a szexuális töltetű versikékkel és a sziklakeményre száradt sajtospogácsával.Ajánljuk még