Bombaként robbantotta a hírt az Átlátszó: az azeri rezsim politikusokat vesztegetett meg pénzzel és luxuscikkekkel Európában és szerte a világon. A portál szerint a pénz Azerbajdzsánból, illetve azeri kötődésű offshore cégektől érkezett, majd általában más offshore cégekhez vándorolt tovább. A gyanú szerint a milliárdos összegek később magas rangú hivatalnokokhoz és olyan európai politikusokhoz kerültek, “akik ezután lelkesen dicsérték az emberi jogokat rendszeresen megsértő rezsimet.” A cikkekben érintettként megnevezett, 21 éve konzervgyártással és -exporttal foglalkozó Fit-Food Kft. pénteken közleményt adott ki, amelyben határozottan visszautasította a sajtóban megjelent vádakat. A hazai és nemzetközi kereskedelemben, illetve konzerviparban elismert és jó hírnévnek örvendő társaság jogi lépéseket fontolgat az OCCRP nemzetközi oknyomozó szervezet valótlan adatközlése ellen.
A Fit-Food Kft. portálunkhoz eljuttatott közleményében visszautasította azt a lapinformációt, mely szerint bármilyen üzleti kapcsolatban állt volna az állítólagos azerbajdzsáni pénzmosási ügyben megnevezett társaságokkal. A hazai és nemzetközi kereskedelemben, illetve konzerviparban elismert és jó hírnévnek örvendő társaság jogi lépéseket fontolgat az OCCRP nemzetközi oknyomozó szervezet valótlan adatközlése ellen.
Majdnem sikerült kideríteni az igazat, de inkább hazudtak egyet
A nemzetközi oknyomozó portálon elérhető adatbázissal ellentétben ugyanis a Fit-Food soha nem állt szerződéses viszonyban az azeri nemzetközi pénzmosási ügyben megnevezett társaságokkal, így a Hilux Services LP, vagy a Polux Management LP offshore cégekkel sem – tudatta portálunkkal a cég képviselője.
Az 1996-ban alapított Fit-Food valamennyi volt szovjet tagállamba szállít, vagy szállított már magyar konzerveket, az elmúlt két évtized alatt mintegy 3000 kamionnyi árut exportált ezekbe az országokba. A hazai sajtóban megjelent valótlan információkkal ellentétben ugyanakkor a Fit-Food kizárólag bakui székhelyű megrendelőjén, az Imterialon keresztül teljesített megbízást Azerbajdzsánba. Az árut – 108 ezer dollár értékű kukoricakonzervet – a társaság szerződés szerint szállította le. A konzervszállítmány ellenértékét a társaság az Imterialnak számlázta. A Fit-Food javára beérkezett valamennyi Azerbajdzsánból érkező kifizetés mögött valós teljesítés állt, amelyet a nemzetközi szerződések, szállítólevelek és számlák is bizonyítanak.
A tényeknek megfelelően a Fit-Food Kft. és tulajdonosai nem hozhatók összefüggésbe a nemzetközi pénzmosási üggyel. A társaság nem érti, milyen körülmények között kerülhettek adatai az OCCRP oknyomozó portálhoz. Sajnálatos, hogy az ügyletről tévesen beszámoló sajtóorgánumokat a tények nem érdekelték, kizárólag az volt fontos számukra, hogy a Fit-Food Kft. többségi tulajdonosa egyben a nyíregyházi polgármester kabinetfőnöke. Valószínűleg ennek tulajdonítható, hogy az OCCRP portálon közzétett tucatnyi magyar cég közül kizárólag a Fit-Food Kft.-t nevesítették a médiában, mert kizárólag így lehetett a Fidesszel összefüggésbe hozni az azeri pénzmosást”
– írják portálunkhoz eljuttatott közleményükben.
Soros itt, Soros ott…
Az OCCRP portált figyelmesen végigböngésző olvasónak azonban hamar feltűnhet, hogy az oknyomozó oldalt egészen véletlenül az Open Society Institute támogatja, ami Soros György legfontosabb alapítványa. Az amerikai tőzsdespekuláns évek óta próbálkozik megdönteni a magyar kormányba vetett bizalmat és különböző korrupciós ügyeket ráhúzni – eddig elkerülte a siker. A most napvilágot látott sztori pedig különösen erőltetett annak tudatában, hogy a Soros-szervezetek és az önmagukat függetlennek nevező médiumok közti összefonódásokról szinte minden leplet lerántott a hazai jobboldali média.
Az OCCRP természetesen rendelkezik magyar aloldallal is, ami nyilván szintén a véletlennek köszönhetően az Átlátszó blogfelülete
Az persze már nem újdonság, hogy az olyannyira függetlennek kikiáltott portál hazai partnerei éppen azok a szervezetek, amelyeket szintén Soros, illetve a Nyílt Társadalom Alapítvány pénzel. Ugye nem meglepő, hogy a rendkívül fantáziadúsan összerakott, csak éppen valódi, Magyarországot érintő korrupciós ügyletet nélkülöző iromány pont a következő felületeken futott végig, illetve – tippünk szerint – várható az utánközlése, a téma felkapása: az Asimov Alapítvány, a Gulyás Márton -féle Krétakör Alapítvány, a Patyicivil, de itt van a Tilos Rádió, a Klubrádió, vagy éppen a Védegylet, A Vastagbőr blog, Transparency International Magyarország, K-Monitor Közhasznú Egyesület, Political Capital, Társaság a Szabadságjogokért, Levegő Munkacsoport, Civil Rádió, Magyar Helsinki Bizottság . Hiába, összenő, ami összetartozik…
Érdemes egy pillantást vetni a nemzetközi partnereik felsorolására is, csak hogy olvasóink is lássák, mi az, amit az ellenzék mind közönségesen délibábnak tart, ellenséggyártásnak nevez: 100Reporters.com, Global Voices Advocacy, Legal Leaks, Organized Crime and Corruption Reporting Project, International Consortium of Investigative Journalists, Global Investigative Journalism Network, Riseproject, Dossier, Front Line Defenders, Human Rights First, Restarting the Future, Index on Censorship
Fotó:lokal.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS