Kövér László házelnök felülvizsgálata majd eldönti, nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e Demeter Márta, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának LMP-s alelnöke – nyilatkozta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a testület csütörtöki ülése előtt. Kósa Lajos felvetette, nincs garancia arra, hogy Demeter Márta a következő időszakban, megismerve valamilyen minősített adatot, politikai megfontolásokból ne hozza nyilvánosságra.
Kósa Lajos azt mondta, szerdán kezdeményezte Kövér László házelnöknél, hogy rendelje el Demeter Márta nemzetbiztonsági átvilágításának felülvizsgálatát, mert kiderült, a képviselő nem nyilvános adatot hozott nyilvánosságra, politikai előny érdekében.
Ráadásul Demeter Márta hazudott is az adattal kapcsolatban
– tette hozzá. Kiemelte, a honvédelmi bizottság nemzetbiztonsági szempontból érzékeny testület; számtalan olyan adatot ismernek meg, amely nem nyilvános, korlátozott terjesztésű vagy titkos minősítésű. Kósa Lajos hangsúlyozta, aki képviselői esküjét megszegve nem nyilvános adatot nyilvánosságra hoz politikai megfontolásból, az – megítélése szerint – felveti, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ennek eldöntése a felülvizsgálat függvénye, melynek keretében számos körülményt kell vizsgálni. Például meg kell vizsgálni, hogy Demeter Márta a nem nyilvános adatokba való betekintésekor megkapta-e az előírás szerinti tájékoztatást arról, hogy az általa megismert adatnak mi a minősítése, nyilvánosságra hozható-e. Továbbá, hogy van-e más háttér, amit a nemzetbiztonsági kockázat megítélésénél tudni kell, például megrendelésre követte-e el tettét Demeter Márta. Kósa Lajos felvetette, nincs garancia arra, hogy Demeter Márta a következő időszakban, megismerve valamilyen minősített adatot, politikai megfontolásokból ne hozza nyilvánosságra.
Mint bizottsági elnöknek, neki kell biztosítania a testület törvényes működését
– szögezte le a fideszes politikus, hozzátéve: ezért kezdeményezte a házelnöknél a felülvizsgálat elrendelését. Ha Kövér László elfogadja ezt, akkor a megfelelő eljárásban mérlegelik, hogy Demeter Márta kockázatot jelent-e vagy nem. Kósa Lajos szerint nagyjából egy hónapot vehet igénybe a felülvizsgálat, így a parlament november végén foglalkozhat az üggyel. Ha bebizonyosodik, hogy Demeter Márta tette miatt kockázatot jelent, akkor kezdeményezni kell a bizottságból való visszahívását.
Ez az LMP-t nem érinti, a pártnak lehetősége van mást jelölni a bizottságba alelnöknek, akinek szintén át kell esnie az átvilágításon
– tette hozzá. Kósa Lajos azt is elmondta, ha Demeter Mártát kizárják a bizottságból, a honvédelmi és rendészeti bizottság nyílt ülésén vendégként akkor is részt vehet.
Ezen felül viszont a jövőben csak olyan adatokat ismerhet majd meg, amelyekre az általános képviselői jogállás lehetőséget ad
– közölte.
Demeter Márta, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának LMP-s alelnöke október 16-án fordult írásbeli kérdésekkel a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, annak kapcsán, hogy a honvédség A319-es Airbusával miért utaztatták Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök lányát. Ezt mindenki cáfolta, és kiderült, hogy egy Orbán vezetéknevű magyar katona és – engedéllyel – a családja utazott a gépen. Ezután egy másik írásbeli kérdésben egy kiképzési repülésen résztvevő gépről állította, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt. Erre reagálva többen is megerősítették, a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztos nem utazott a gépen. Demeter Mártát több alkalommal, többen is felszólították, hogy távozzon a honvédelmi és rendészeti bizottságából, és adja vissza parlamenti mandátumát. Kósa Lajos, a honvédelmi bizottság fideszes elnöke bejelentette, szerdán kezdeményezi Kövér László házelnöknél Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálatát.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS