Köszönjük, Hemingway! Aki megmentette, majd nyereségessé tette Puskás egykori csapatát
Hétfőn hivatalossá vált a pletyka: George F. Hemingway eladta a Budapest Honvédot. Az üzletember hosszú évekkel ezelőtt megmentette Puskás Ferenc egykori csapatát, majd nyereségesen működtette, és a vezetésével 2017-ben ismét bajnok lett az egyesület. A sok kókler mellett Hemingway valódi tulajdonos volt, egy forintot sem rakott bele a csapatba feleslegesen, de nem is lopta szét az egyesületet. Publicisztika.
Aki (legalább) a kilencvenes évek óta követi a magyar futballt, az pontosan tudja, hány kókler, csaló, szemfényvesztő fordult meg a különböző klubok élén. Vajákosok, spiritiszták, mutatványosok. George F. Hemingway nem az. Egy jó üzletember. Nem több, nem kevesebb.
Amikor sok évvel ezelőtt megvette a Budapest Honvédot, Puskás Ferenc és Bozsik József csapatát éppen a megszűnés, az eltűnés fenyegette. Emlékszem, mennyit röhögtünk rajta, először a nevén, aztán a viselkedésén, fura, amerikás modorosságán.
Először is: ki a fene hívatja magát Hemingwaynek? Mintha fognám magam és hirtelen Kurt Vonnegut vagy Csáth Géza lennék. Vagy ha él bennem a kádári nosztalgia, akkor Moldova György, esetleg Berkesi András.
Viccnek erősnek tűnt, de aztán megszoktuk. Ő Hemingway. Legalább jó írót választott, lehetett volna Frei Tamás vagy Vámos Miklós is.
Aztán nem nevettünk. Nekiment az ultráknak, jött a háború, bojkott és gumikiszúrás és a többi. „Felvirágzott” „Kispest Afrika”, magyar csak mutatóban játszott a csapatban.
Úgy igazoltunk, mintha tálcás sört vennénk a boltban, jöttek a feketék és ex-jugoszlávok a csapathoz, volt, aki már-már futballistának tűnt, de egészen elképesztő figurák is megfordultak. Mint a csodálatos nevű Sunnyboy, akit leginkább csak a lelátón láttunk napozni.
Gondolom, hétvégenként sötét, zajos, füstös helyeken tolta fel a csíkokat az arcába, mint a kilencvenes, kétezres évek megannyi magyar „tehetsége”. De lehet, hogy kedves, jóravaló gyerek volt, a lényegen nem változtatott: futballozni nem láttuk.
És érkeztek egészen nyomorult olasz figurák, mint a nagy Mancini fia, akinél tehetségtelenebb focista nem sok fordult meg Magyarországon, pedig itt a világ összes futball-analfabétáját megfizettük. Meg Testardi és a többiek. És persze jöttek egészen jó játékosok is, akik jellemzően igen rövid ideig maradtak.
Később minden megváltozott, az MLSZ új vezetésével más szelek fújtak, megalakult a Magyar Futball Akadémia (Puskás Ferenc neve ugye foglalt volt...), meghozták a „fiatalszabályt”, és megszületett az utóbbi évek legszerethetőbb kispesti csapata.
Tele fiatal magyarokkal, a sok megjegyezhetetlen nevű tucatlégiós helyett. Visszajött Marco Rossi és Lanzafame, a többi meg kis magyar futballtörténelem, megelőztük a két kiemelt, magyar szinten óriási büdzséből gazdálkodó csapatot, meg a többit is, és bajnok lett a Kispest. Sosem felejtjük azt az estét.
Rossi azóta a válogatottat vezeti – legutóbb éppen a horvátok elleni sikerre.
Hemingwaynek voltak jó és kevésbé jó döntései, de mindig a saját útját járta, megvolt ehhez a pénze, az önbizalma, a karaktere. Nem tagadom, hogy az évek alatt lassan megkedveltem, és nem vagyok ezzel egyedül.
Megszoktuk bogarasságát, furcsa nyilatkozatait, néha jó, máskor értelmezhetetlen humorát, megértettük, hogy ő igazi üzletember, ezért egy forintot sem fog feleslegesen a csapatba rakni. Nem is rakott.
Akit lehetett, azonnal eladott, mindegy, ki fizetett érte. Ment az illető a Fradihoz vagy Felcsútra, mindegy, hogy mit gondoltak a szurkolók, akiknek még jelent valamit a klubhűség, a tradíció. Hemingway ekkor – a józanabbak szemében – már támadhatatlan volt, a nagy célt elérte, a hosszú évekig kiröhögött, lesajnált csapat megnyerte az aranyérmet. Utána már sem őt, sem a játékosokat nem motiválta semmi. Elfáradt a kapcsolat.
Eleinte talán érdekházasságnak, üzletnek indult, aztán szerelem lett belőle, végül megszokás. A tisztességes emberek ilyenkor szépen elválnak. Nem fröcsögnek, nem pereskednek a gyerek, gyerekek feje felett, hanem elengedik egymás kezét.
Éppen ez történik – remélem.
Ha minden igaz, Hemingway nyereségesen vezette a klubot. Állami segítség nélkül erre nyilván esélye sem lett volna, nem épülhetett volna meg sem az akadémia, nem érte volna meg a fiatalokba fektetni, de így történt és így történik, és – bár a magyar futball még mindig sárga és savanyú – ez egy működő modell. Akkor is, ha ez sokak szemét szúrja, és akkor is, ha nyilván vannak árnyoldalai.
Hemingway megmutatta, hogyan lehet profin, ügyesen vezetni egy klubot. Arról nem ő tehet, hogy a futballisták rettenetesen túl vannak fizetve. Nem is ment bele ebbe a játékba, szerintem helyesen.
Nem lopta szét az egyesületet. Nem kótyavetyélte el az ingatlant. Nem rohadunk a harmadosztályban bármiféle kilátás nélkül. Megmentette Puskás Ferenc egykori klubját akkor, amikor az a legnagyobb veszélyben volt. Aki ismeri a magyar futball történetét, az tudja, hogy ez mit jelent.
Fotó: MTI
