Pesti Srácok

Kovács Zoltán a felháborodott angoloknak: Ideje feldolgozni a vereséget!

Kovács Zoltán a felháborodott angoloknak: Ideje feldolgozni a vereséget!

Kovács Zoltán reagált az angolok magyarokkal szembeni ellenséges viselkedésére. Az államtitkár azzal keltette fel a brit média figyelmét, hogy visszautasította Gareth Southgate kijelentését, miszerint "tanítani" kellene minket, mondván, ha a himnuszunk kifütyülését és a magyarok sértegetését értik ez alatt, akkor ebből nem kérünk, és ideje lenne inkább feldolgozni a vereségüket.

A Daily Express is feldolgozta az angol–magyar mérkőzések körül kialakult politikai vitákat. Mint emlékeztetnek, először abból alakult ki konfliktus, hogy a budapesti meccs során a magyar szurkolók kifütyülték a térdelő angolokat, amire Gareth Southgate úgy reagált, hogy "tanítani" szeretnék a tudatlan és elmaradott magyarokat a toleranciáról. Az angol drukkerek később minden bizonnyal ennek jegyében megmutatták, milyen is az igazi rasszizmus: a visszavágó során kifütyülték a Himnuszt, nem szolgálták ki a szurkolóinkat, és "rasszista szemeteknek" neveztek minket. Kovács Zoltán erre adott válaszában jelentette ki, hogy ha Southgate ezt értette a tanításunk alatt, az rendkívül kellemetlen. A portál arra is emlékeztetett, hogy Nagy-Britannia a Brexit-tárgyalások során minden támogatást megkapott tőlünk – mint fogalmaztak, London legközelebbi szövetségesei voltunk –, ez a viszony azonban az utóbbi időben kissé elhidegült, köszönhetően az energiahordozókra vonatkozó embargók körülötti vitáknak, és nem utolsó sorban a Gareth Southgate-éhez hasonló megnyilvánulásoknak.

Kovács Zoltán Twitter-oldalán reagált a Daily Express cikkére:

https://twitter.com/zoltanspox/status/1537359575845720069

PestiSracok facebook image

– írta az államtitkár.

Forrás: Twitter/Daily Express; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.