Pesti Srácok

Kovács Zoltán: A Sargentini-jelentés vitájában koncepciós eljárással állunk szemben

Kovács Zoltán: A Sargentini-jelentés vitájában koncepciós eljárással állunk szemben

Az Európai Parlament úgynevezett Sargentini-jelentésének vitájában koncepciós eljárással állunk szemben, amelyben a tények és a tartalmi elemek kevés szerepet játszanak - jelentette ki Kovács Zoltán hétfőn Brüsszelben. A kormányszóvivő magyar újságíróknak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a Magyarországról szóló jelentésnek az EP strasbourgi plenáris ülésén kedden tervezett vitája és a szerdai szavazás valódi célpontja a magyar kormány migrációt ellenző politikája; a jelentéssel azt kívánják elérni, hogy a kormány megváltoztassa álláspontját, és "Magyarországot ez ügyben bíróság elé állíthassa".

A jelentés a kormányszóvivő fogalmazása szerint többnyire valótlanságokat állít, és hazugságok, valamint korábban lezárt ügyek gyűjteménye. Olyan politikai motiváció áll mögötte, amely nyilvánvalóan mutatja, hogy milyen érdekek mentén próbálják felhasználni az Európai Parlamentet ezeknek a céloknak az elérésére - hangoztatta Kovács Zoltán.

- mondta.

PestiSracok facebook image

A kormányszóvivő veszélyesnek nevezte, ha bizonyos erők pártpolitikailag és ideológiailag motivált úton megosztják az Európai Parlamentet, valamint egyes országokat, korábban Lengyelországot, most Magyarországot felhasználva próbálnak saját politikai célokat elérni. Ha az EP belecsúszik ebbe a csapdába, az egész Európának rosszat tesz - húzta alá.

- mondta.

- jelentette ki.

Kovács Zoltán kiemelte: az, hogy Magyarország középpontba került Európában, azt jelenti, hogy olyan dolgokról beszél, amelyekről van értelme beszélni, amelyek fontos és súlyos ügyek. Olyanok, amelyek Európa és az európai projekt jövőjének lényegét képezik.

Aláhúzta: ahogy az elmúlt években, Magyarország e tekintetben is egyértelmű álláspontot képvisel. Egyértelmű, hogy Magyarország mit gondol a migrációról, a gazdasági problémákról, az intézmények működésének kérdéséről vagy az európai demokrácia állapotát illetően. Kijelentette, az a demokratikus deficit, amely az utóbbi években az európai intézményekben kialakult, nem tartható fent.

- tette hozzá.

A kormányszóvivő nemzetközi újságírók előtt tartott tájékoztatóján aláhúzta, Magyarország mindenféle korábban tapasztalt, több területet is érintően használt kettős mércét elutasít. Kijelentette: vissza kell térni a teljesen egyelő bánásmódhoz, beleértve a politikai eljárásokat is. A nyugat-európai országoknak a magyar érdekeket és célokat - beleértve a migrációt érintő törekvéseket is - ugyanolyan fontosnak és meghatározónak kell tekinteniük. A Magyarországról szóló vitát pedig a józan észre alapozva, nem pedig ideológiai alapon kell lefolytatni - húzta alá.

A magyar kormánypártnak az Európai Néppártban (EPP) betöltött szerepére irányuló kérdésre kijelentette, a kormányzó pártszövetség az EPP-hez tartozik, és segíteni fogja a Néppártot, mint a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választások legerősebb pártját.

Forrás: MTI; Fotó: Kovács Attila/MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.