Pesti Srácok

Kovács Zoltán: csak biztonságos és hatékony vakcinával oltanak Magyarországon

Kovács Zoltán: csak biztonságos és hatékony vakcinával oltanak Magyarországon

Magyarországon csak olyan vakcinával lehet oltani, amelyet a szakemberek biztonságosnak, hatékonynak találtak és engedélyeztek – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán bejegyzése szerint miközben az egész világon tombol a koronavírus-járvány harmadik hulláma, a nemzetközi sajtó és néhány külföldi politikus állandó késztetést érez arra, hogy kritizálja a magyarországi vakcinabeszerzést. Clément Beaune francia európai ügyekért felelős államtitkárnak is sikerült beállnia a sorba, amikor legutóbbi interjúiban kifejtette: Magyarország kettős játékot játszik azzal, hogy keleti vakcinákat is beszerez. Az államtitkár kiemelte: a keleti vakcinákra Brüsszel elhibázott beszerzése miatt volt szükség. A "kettős játéknak" köszönhetően pedig ma Magyarországon már több mint két és fél millió ember kapta meg az első oltását, lakosságarányosan pedig csaknem kétszer annyi embert oltottak be, mint Franciaországban – tette hozzá Kovács Zoltán.

Forrás: MTI, Facebook, Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.