Pesti Srácok

Kövér László Szabadkán az anyaország támogatásáról biztosította a vajdasági magyarságot

null

Miként az utóbbi tíz évben, úgy az elkövetkező időszakban is számíthat a vajdasági magyarság az anyaország támogatására – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön, Szabadkán. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány iskolafelújításokkal, gazdasági programmal, politikai-diplomáciai segítséggel is igyekezett megkönnyíteni a szülőföldön történő boldogulást. A házelnök kiemelte: a június 21-i szerbiai választás sorsdöntő a vajdasági magyarság számára, ahogyan a korábbi választások is azok voltak. A legfontosabb feladatok között van most a választás, és arra szólította fel a vajdasági magyarokat, hogy a választás napján minél többen menjenek el szavazni, és voksoljanak a Vajdasági Magyar Szövetségre.

Kövér László beszédében – amelyet a szabadkai Népszínház épülete előtt mondott el – elhangzott, hogy az utóbbi napokban, amikor a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a magyarok, egyebek mellett az is cél volt, hogy egy tágabb, közép-európai keretbe helyezve bemutassák: az önazonosság megőrzéséért zajló százesztendős törekvés, az itteni magyarok önszerveződése, a nyelv és kultúra megőrzéséért zajló küzdelem "nem valaki ellenében, hanem a közös érdekeink jegyében történik". Hozzátette, hogy ha körülnézünk ma Európában és a világban, egyre inkább látjuk, hogy azok a folyamatok, amelyek zajlanak, éppúgy fenyegetik a magyarok megmaradását, mint más európai kultúrák fennmaradását.

– húzta alá. Rámutatott: Magyarország arra törekszik, hogy a XXI. század az építkezés korszaka legyen.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. Majd úgy folytatta, hogy ebben az együttműködési keretben szeretné Budapest mihamarabb Belgrádot is látni, de addig is, a korábbiakhoz hasonlóan minden baráti támogatást megad neki, hogy a teljes jogú tagságig vezető utat lerövidítse.

Kövér László történelminek nevezte a jelen pillanatot a Közép-európaiság a XXI. században című kerekasztal-beszélgetésen. Mint mondta: a szomszédos országok közül Szerbiával volt az egyik legnehezebb kapcsolata Magyarországnak korábban, az utóbbi években azonban éppen Belgráddal alakult a legjobban a viszony. Szerbia is észrevette, hogy Magyarországra mindig számíthat. Kövér László a közép-európaiság kapcsán kiemelte: ehhez elengedhetetlenül szükséges a nemzeti önazonosság. Mint mondta: az európai uniós tagság lehetőséget és veszélyt is hordoz magában. Az Európai Unió válsága bár veszélyes ugyan, de esélyt teremt arra, hogy Magyarország is elmondhassa a gondolatait, és esetleg a nyugat-európai elit is meghallgassa azokat.

A kerekasztal-beszélgetés keretében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke megköszönte Kövér Lászlónak a vajdasági magyarságért végzett tevékenységét. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a VMSZ egyedüli magyar pártként, önállóan indul a június 21-i választásokon, és listáján a vajdasági magyarság számos képviselője, nemcsak a párt tagjai szerepelnek. Hozzátette: azt szeretnék, ha Szabadkának ismét magyar polgármestere lenne.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még