Pesti Srácok

Kövér: világméretű küzdelem zajlik, vége lehet az EU-nak

Kövér: világméretű küzdelem zajlik, vége lehet az EU-nak

Két egymással kompromisszumra nem hozható oldal világméretű összecsapásáról beszélt a Katolikus Rádióban az Országgyűlés elnöke szerdán. Az egyik oldalon állnak, akik azt gondolják, létezhet olyan demokrácia, amely a korlátlan szabadságra épül, a másik oldalon azok, akik szerint a demokrácia a rend és a szabadság egyensúlyára épülhet csak - mondta Kövér László. Közölte, a demokrácia nem lehet ellentétes a többség akaratával, már pedig úgy látszik, Európában most ez lesz a trend.

A házelnök kérdésesnek nevezte az Európai Unió jövőjét. Úgy fogalmazott: nem merne nagy téteket feltenni arra, hogy 2030-ban még lesz Európai Unió. A gyöngyöspatai kárpótlási ügyben szerinte egy szűk kisebbség az ügyvédek és a "Soros-féle háttérhatalom" hálózatának segítségével jelentős összegeket akar zsebre tenni.

-mondta Kövér László. A fiatal korosztályból olyan képviselők kerültek be a parlamentbe, akiknek neveltetése erős hiányosságokat mutat. Súlyosabb probléma, hogy a kommunikáció is megváltozott, és a parlament, mint a vita színpada elvesztette jelentőségét szinte teljes mértékben.

PestiSracok facebook image

-vélekedett Kövér László.

-mondta Kövér László.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.