Jó hangulatú, de inkább küzdelmes, mintsem magas színvonalú mérkőzést vívott egymással az Újpest és a Ferencváros a labdarúgó NB I 15. fordulójának zárómeccsén a Megyeri úton. A Fradi valamivel több helyzetet dolgozott ki, de ezúttal nem tudta bevenni a lilák kapuját, így 2019 februárja óta először nem is nyerte meg a nagy rangadót.
Emberemlékezet óta nem örülhetett győzelemnek, de még pontszerzésnek sem az ősi rivális ellen az Újpest, vagyis a lila-fehérek extrán motiváltan léphettek pályára a Ferencváros elleni mai rangadón. Bár Kehinde késői góljával az idei bajnokság első párharcát is a Fradi nyerte, az Újpest a nyári tulajdonosváltás után elindult a csapatépítés útján, így a hazai pályán megvívott csúcsrangadón bízhattak abban, hogy megszakad a Fradi elleni hosszú sikertelenségi széria.
A Ferencváros hosszabb ideje kétarcúan teljesít. Amíg a nemzetközi porondon zsinórban három győzelmet számlál – legutóbb a svéd bajnok, Malmö FF csapatát győzték le sima meccsen – és a legszebb reményekkel várhatja a tavaszt az Európa Ligában, addig a hazai pontvadászatban bizony olykor döcög a szekér… Más kérdés, hogy a vesztett pontok tekintetében így is az élen áll, de korántsem játszik úgy, ahogy várható lenne.
Ilyen előzmények után Bartos Grzelak, a hazaiak mestere most is a Horváth Krisztofer, Matija Ljujics, Fran Brodic triótól várta a gólokat, míg a vendégeknél Pascal Jansen ezúttal lényegében nem rotált, mondhatni, hogy a legerősebbnek tekinthető kezdőjét küldte csatába a telt házas Megyeri úton, csak az eltiltott Kady hiányzott a zöldeknél.
Összeállítások
Újpest: Piscitelli – Fiola, Nunes, Duarte, Kobouri – Onovo, Tajti – Horváth K., Dénes, Ljujics – Brodic. Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Cissé, Gartenmann, Ramírez – Maiga, Abu Fani – Ben Romdan, Zachariassen, Traoré – Varga B.
Első félidő
Azonnal támadásba lendült a Fradi, és a 3. percben máris bravúrral kellett mentenie Piscitellinek, Traoré közeli fejesénél, amit szögletre ütött. Két perccel később Varga Barnabás lövései vágódtak le, először Piscitelliről, majd egy blokkoló védőről. A 9. percben ismét Traoré veszélyeztetett, jobblábas lövése nem sokkal zúgott el a felső léc felett. A 14. percben Fiola és a kispadon hevesen reklamáló cserekapus, Banai kapott sárga lapot Berke Balázs játékvezetőtől. Az első negyedóra végére az Újpest is „megérkezett a meccsbe”, kiegyenlítetté vált a játék, bár ez olyan szempontból nem igazán tett jót a találkozónak, hogy ezután kissé eseménytelenné vált a játék. Ahogy a közhelyes szakzsargon ilyenkor mondja: a küzdőszellem dominált. Sajnos mindkét oldalon hiányoztak a váratlan húzások, a pengés megoldások, amelyek veszélyt teremthettek volna a kapuk előtt. A 35. percben Makreckis kapott teljesen értelmetlen sárga lapot, amikor egy véleményes szögletet reklamált túlzott hevességgel Berkénél, aki ezt sárgával „jutalmazta”. Két perccel később Ljujics is „besárgult”, miután felvágta Ramírezt. Már a félidő hajrájában jártunk, amikor egy sarokrúgás után Maiga fejese fért volna be, ha Piscitelli nincs ezúttal is résen. Az első félidőben súlytalannak bizonyult a lilák támadójátéka, mivel a Fradi védelme remekül kivette a játékból Ljujicsot és Brodicot, de a Fraditól is kevés volt a mutatott játék a gólhoz. Következett a szünet.
Második félidő
Bartos Grzelak cserélt a félidőben, Onovo helyett Lacoux érkezett. A francia középpályás korábban megfordult a Bordeaux csapatában is. A francai élvonalbeli múltja ellenére nem Lacoux, hanem Horváth Krisztofer volt az, aki először megdolgoztatta Dibuszt, úgy huszonkét méterről eleresztett életerős lövését szépen védte a Fradi kapusa. Az 59. percben Zachariassen került helyzetbe a hazai büntetőterületen belül, de Duarte remekül blokkolta a norvég szélső kísérletét. A 61. perc elején Traoré kitűnően nyargalt el a bal oldalon, mintaszerű beadására Abu Fani jó ütemben érkezett, de kapáslövése a bal sarok mellé ment. A 63. percben Ben Romdan kapott sárgát, miután szabálytalankodott Horváthtal szemben. Ráadásul szabadrúgással jöhettek a lilák, igaz, a távolság megvolt harminc méter. Előtte még cserélt kettőt Pascal Jansen, Abu Fani és Ben Romdan lejött, helyükre Rommens és az előző rangadót eldöntő Kehinde érkezett. A szabadrúgásból Ljujics pompás tekerését Dibusz tenyerelte szögletre. Kisvártatva cseréltek a lilák is, Tajti helyett Geiger lépett pályára.
Két perccel később újabb, ezúttal kényszerű cserét hajtott végre Bartos Grzelak, a megsérülő Ljujics helyett Mucsányi folytatta. A 75. percben Brodic kiválóan vett át egy előreívelt labdát, majd ballal laposan lőtt is, de néhány centit tévedett. Három perccel később újabb kettőt cserélt Pascal Jansen. Varga Barnabást Pesics, Zachariassent pedig Saldanha váltotta. Traoré kivételével tehát teljesen felfrissítette a támadó-alakzatát Jansen mester. Pesics húzódott előre centerbe, Saldanha a jobb szélen kapott szerepet. A 81. percben Piscitelli rosszul jött ki egy beívelésre, a kipattanót Maiga kiválóan küldte kapura, de Duarte blokkolta a lövést. Egy perccel később az ellenkező kapu előtt Mucsányi bombázott egyet, de fölé. A 87. percben Horváth szabadrúgását Brodic a védők gyűrűjéből kapura fejelte, de Dibusz vetődve hárított. Az utolsó percek az újpesti térfélen zajlottak, de a Fradi csak szögletekig jutott, gólig nem.
Az Újpest közel hat év után szerzett ismét pontot a Ferencváros ellen, így a lilák elégedettek lehetnek, míg a Fradi ezúttal sem tudta megismételni az Európa Ligában mutatott játékát, így elmaradt a győzelme.
Vezető kép: a szerző felvétele
Cukkerberg galaxis
2024-12-02 at 08:58
@Sanyáta
Az újpesti szurkolók elinfláljuk a Himnusz jelentőségét akkor, amikor egy klubmeccs előtt erőlködnek a Himnusz éneklésével? Miért is?
Az MTVA riporterei (kivéve Hajdu B.-t) kritikán aluliak.Ebben egyetértünk.
Kétes
2024-12-02 at 08:51
Az MTVA sokat fizet a közvetítésért a csaptoknak. Az előfizetők pedig azért, hogy lássák a meccset, de a füst miatt a meccs egy részét nem lehetett látni. Ha az MLSZ nem lép fel a klubok által tűrt (támogatott?) cselekményekkel szemben, akkor legalább a pénz megszólalhatna, hogy ebből elég. Annak idején a Fradi mélyrepülése akkor kezdődött, amikor a ferencvárosi zöldségesek és kocsmárosok diktálták le a kezdőcsapat felállását.
Az pedig szintén az MLSZ hibája (nem elvitatatva, hogy nem csak látszat intézkedéseket akarnak), hogy nem lépnek fel a lelátói gyalázkodó és sokszor rasszista trágár beszéddel szemben. Közvetve vagy nem is annyira közvetve a határozott fellépés hiánya biztatást ad a válogatott meccsekeien történő végül stadion bezárást vagy idegenbeli szurkolói kitiltást eredményező bekiabálásokra és viselkedésre. Ha az angol pályákat nézzük, ott nincsenek az ellenfél játékosait eltorzult arccal üvöltve gyalázó “drukkerek”. Pedig ott sem angyalok a drukkerek.
Sanyáta
2024-12-01 at 22:30
Gyenge játék, felhívnám a figyelmet, hogy az MTVA milyen béna!Locsognak fecsegnek a felvezetésben képtelen a műsor vezető időben befejezni hisz még a himnuszra se tudtak időben kikapcsolni..A sport osztály vezetője adja le a szerelését és távozzon!!!! Gyakorlatilag lemaradtak!!! Szomorú!!!
OnThe RoadAgain
2024-12-01 at 21:56
A nemzetközi kupameccseken a belét kihajtja a Fradi. A bajnokikon issza meg a levét. Örüljenek a lilák hogy csak ez lett a vége. Törekedjenek arra, hogy ők is részesei legyenek a nemzetközi foci megpróbáltatásainak! Várjuk őket bármelyik kupasorozatban a jövőben. Akár jövőre is! 😀
vélemény
2024-12-01 at 21:42
Erről a “szuperrangadóról” ennyit írni is túl sok.
Újabban a Fradinak – ebben a “magas szinvonalú bajnokságban – minden meccsen meg kell kűzdnie az egy pontért.