Pesti Srácok

Közel kilenc millió forintot gyűjtöttek egy nap alatt - állítja a Jobbik

Közel kilenc millió forintot gyűjtöttek egy nap alatt - állítja a Jobbik

Egy nap alatt közel 9 millió forint pénzadomány érkezett a párt bankszámlájára - írta közleményében a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Azután kértek segítséget „támogatóiktól”, hogy az Állami Számvevőszék a napokban több mint 660 millió forintra büntette őket, mert a párt 331 millió 660 ezer forint tiltott támogatást fogadott el.

Ahogy korábban a PestiSrácok.hu is megírta, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) értékelte a Jobbik gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat, majd megállapította, hogy a párt az idei év első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el. A jelentés után Volner János, a Jobbik frakcióvezetője hisztérikusan kijelentette, hogy ezek után kérdésessé vált, hogy a Jobbik részt tud-e venni a jövő tavaszi országgyűlési választáson.

Ezt követően a párt egy támogatási felhívást tett közzé a honlapján, melyben arra kéri „támogatóit”, hogy aki csak tud, pénzbeli adománnyal segítse „a kormányváltó erőt, hogy megvédhessék Magyarországot és a demokráciát”. A Jobbik szerint a segélykérő felhívásra „tízezrektől érkeznek a támogató üzenetek”.

PestiSracok facebook image

- írják közleményükben, hozzátéve, hogy a „Jobbik és a magyar emberek közös, hosszú menetelése elindult annak érdekében, hogy a legnagyobb ellenzéki párt mégis el tudjon indulni az országgyűlési választáson, ha nem akarja engedni a Viktor, akkor is”.

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.