Pesti Srácok

Közmunkára ítéltek két óvónőt és egy dajkát kiskorú veszélyeztetése miatt Fejér megyében

Közmunkára ítéltek két óvónőt és egy dajkát kiskorú veszélyeztetése miatt Fejér megyében

Kiskorú veszélyeztetése miatt nem jogerősen 120 óra közérdekű munkára ítélt két óvónőt és egy dajkát a Székesfehérvári Járásbíróság, mert kényszerrel próbáltak megetetni egy étkezési zavarban szenvedő gyermeket egy Fejér megyei településen 2017 novemberében.

A Székesfehérvári Törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az ítélet szerint a vádlottak cselekményükkel a feladatukból eredő kötelességüket súlyosan megszegték, a kiskorú érzelmi fejlődését veszélyeztették. A bíróság ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottak büntetlen előéletét, személyi körülményeit, valamint a bűncselekmény elkövetése óta eltelt több, mint három évet. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a két óvodapedagógus úgy döntött, hogy a dajka segítségével megpróbálják megetetni az étkezési zavarban szenvedő kiskorú sértettet. A gyermek társaival együtt az ebédet várva ült az asztalnál, amikor a vádlottak odaléptek hozzá, és egyik kezét az egyik, másik kezét a másik vádlott hátrafogta, a harmadik vádlott pedig kanállal az ételt a szájába tette. Amikor a második kanál ételt is megpróbálták a szájába erőltetni, a tiltakozó, síró gyermek félrenyelt, így vádlottak a cselekményt abbahagyták. Ezt követően a gyerek viselkedése megváltozott, zárkózottá vált, sírva ment óvodába, a szülők ezért átíratták egy másik óvodába.

Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.