Tudjuk mindannyian, hogy a kommunista politika lényege, hogy minden nap újat kell hazudni – állítják Palócföld településeinek vezetői, akik közös videójukban támogatásukról és szolidaritásukról biztosították a Hadházy Ákos által igaztalanul meghurcolt ludasi polgármestert. Mint ismert, a pártonkívüli politikus kifejezetten jobboldali kistelepülések vezetőinek lejáratására utazik, megfélemlítve és igaztalanul megvádolva ezzel számtalan polgármestert. Most közülük néhányan úgy döntöttek, nem engednek a rémhírterjesztésnek, a megfélemlítésnek, és felzárkóznak Vargáné Csengeri Mónika mögött.
Hiszek a nyilvánosság erejében, és úgy szeretnék revansot venni, hogy megkérem polgármester kollégáimat: álljanak mellém, védjük meg becsületünket, védjük meg kistelepüléseinket – ezt Vargáné Csengeri Mónika, Ludas polgármestere nyilatkozta a Pesti TV-ben azok után, hogy Hadházy Ákos, eddig pártonkívüli, újabban momentumos politikus a kistelepülésen folyó beruházásokat, illetve a polgármestert igyekezett befeketíteni. Mint időközben kiderült, Hadházyt a helyi DK rángathatta le a Heves megyei településre, ahol a pártonkívüli politikus minden fűszál alatt túlárazást és korrupciót vélt felfedezni, Vargáné Csengeri Mónika azonban nem hagyta magát, és kikérte magának Hadházy aljas és alaptalan gyanúsítását.
Igazságos Hadházy Ákos egyszerűen kivágatta Vargáné Csengeri Mónika válaszait
Mint a Facebookra felkerült videó is bizonyítja, a polgámester rákérdezett arra, hogyan lehetséges, hogy Hadházy csak a fideszes vezetésű polgármestereket vádolja tekitélyes mértékű csalásokkal. Ludas polgármestere felsorolta, hogy az elmúlt időszakban minden közintézményben fejlesztettek, kétszer bővítették az óvodát, és megnyílt a 12 éve bezárt iskola is. Vargáné Csengeri Mónika kiemelte, hogy ő arra esküdött fel, hogy a munkáját tisztességesen végzi, mindent megtesz ennek érdekében, és nagyon sértőnek találja, amikor Hadházy vagy a cimborái hazugságokkal vádolják. A találkozó ezen részét Hadházy Ákos igazságbajnok videójából azonban kivágták. Ahogyan kivágták azt a részt is, amikor a polgármester asszony felajánlja Hadházynak, hogy a hivatalban tekintsék át a beszerzésről szóló szerződéseket. Hadházy már ekkor érezte, hogy Vargáné Csengeri Mónika ellopja a show-t, és azt mondta, jó lesz neki az is, ha e-mailen megküldik a szerződéseket, mert ha túl hamar, például azonnal kiderülne, hogy Hadházy ellenőrizetlenül hazudozik össze-vissza, akkor vége lenne a nagy tényfeltáró mítoszának.
Hadházy benézhetne egy szombathelyi budiba is, ha már ez a dilije
Hadházy jelenleg takaréklángon égeti a kormánybuktató forradalom lángját, mivel portálunk lebuktatta, hogy az elmúlt időszakban mintegy 101 kutyaútlevelet állított ki a nem is praktizáló állatorvos, és ez számtalan kellemetlen kérdést felvet a parlamenti képviselő számára, amellyel már a mentelmi bizottság is foglalkozik. Mindenesetre az jellemző, hogy miközben Hadházynak az új ludasi piac mozgássérült WC-jének négyzetméterára csípődött be, portálunk talált olyan balliberális vezetésű várost, ahol annak sokszorosába került az illemhely-rekonstrukció, ilyenekbe azonban valahogy sohasem botlik bele a tényellenőr. És éppen ebből a kettős mércéből lett elege Palócföld polgármestereinek, akik úgy döntöttek, megfogadják a ludai polgármester asszony kérését és kiállnak Vargáné Csengeri Mónika mellett. A szolidaritásukat kifejező polgármesterek többek közt arról beszéltek, hogy egy kistelepülés polgármesterének nem kioktatásra van szüksége, hanem segítségre, és azt kívánták Hadházy Ákosnak,
találjon magának egy olyan helyet, ahol hasznos polgára tud lenni Magyarországnak.
Akiket nem tudott megfélemlíteni a nemzeti érzelmű polgármesterekre vadászó Hadházy
A közös kiállásban az alábbi települések polgármesterei vettek részt:
- Altsach Ignác, Szendehely
- Styevó Gábor, Nézsa
- Pintér Bertalan, Nógrádsáp
- Vezér Attila, Romhány
- Varga Richárd, Nógrád
- Molnár János, Ipolyvece
- Rigó Dávid, Drégelypalánk
- Velki Róbert, Magyargéc
- Verbói Gábor, Nógrádmegyer
A lista azért is fontos, mert jól mutatja, mennyien is voltak elég bátrak Vargáné Csengeri Mónika kérésének eleget tenni a jobboldali érzelmű településvezetők közül. A ludasi polgármester helyesen ismerte fel, hogy Hadházy ellen csak a valóság és a tényszerűség az egyedüli fegyver, ehhez azonban szükséges, hogy a települések közösen tudjanak kiállni, a rutinosan ködösítő és sejtető, félinformációkkal operáló, és egyértelműen a fideszes kistelepülések vezetőire utazó, azokat mindenáron lejáratni kész képviselővel szemben.
Forrás: youtube.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS