A szabad és független (?) oktatás mellett leggyakrabban a kritikus gondolkodás tanítását szokás mostanában követelni. Rajtunk ne múljék semmi, megpróbáljuk elmutogatni nagy vonalakban, hogyan is nézne az ki a gyakorlatban.
Kezdjük azzal az alaptétellel, hogy a történelemnek nincs sem esze, sem moralitása, így aki ilyesmit próbál belepréselni, az valószínűleg hazudik. A történelem nem teleologikus folyamat, nem tart valamerre, hanem csak úgy – mint a nevében is benne van – megtörténik. Aki azt állítja, hogy a történelem a multikulturális, liberális társadalmi berendezkedés felé igyekezik, és minden egyes eseménnyel e szent cél felé tettünk bátortalan lépéseket, az mindközönségesen hülye, ezért érdemes a tanaiban kételkedni.
A példa kedvéért vegyünk egy mostanában nagyon kurrens témát, ami rendszeresen visszaköszön az amerikai adminisztráció üzenőfüzeteként és divatos amerikai lapok szolgai utánközlőiként funkcionáló 444-en, az úgynevezett „minden fontos ember néger volt” tanítását. Ezt nevezhetjük blackwashingnak, hogy Belpesten is értsék. Az említett tevékenység versenytársa az európai civilizációt ab ovo bűnösnek, egyúttal kitörlendőnek ítélő radikális woke-nak, a szofisztikáltabb woke-aktivisták csak szeretnék bebizonyítani, hogy az európai civilizáció tulajdonképpen afroamerikai gyökerű, és a makedón tábornokoktól kezdve Valentinianus császáron át Szép Fülöpig bezárólag mindenki fekete volt. Még mindig egy pocsolyában ülnénk csüggedten, ha a szubszaharai térségből nem hozzák el nekünk a csillagászatot, a filozófiát, valamint a szerves kémiát a jólelkű szerecsenek.
A narratíva fő mozgatórugója pedig nem más, mint hogy ez azért így történt, mert így a helyes.
Mint általában az idióta gondolatoknak, ennek is a filmipar a bölcsője. De ami ott ártalmatlan ökörség, sőt, némi jó szándékkal akár el is fogadhatjuk, hogy szükség van az úgynevezett reprezentációra, vagyis arra, hogy a ma társadalmát alkotó, teljesen eltérő származású egyének egytől egyig magukra ismerjenek a filmekben, hogy ettől komfortosabban érezzék magukat, az továbbra sem lesz történelem. A Bridgerton család szappanoperájában szereplő afrikai arcélű brit nemesek az alkotó univerzumában léteznek csak, de ilyesmire még példát sem igen tudunk hozni, nemhogy általános jelenségként beszéljünk róla.
És ezen az sem változtat, hogy egyesek kitalációikat terjesztenek tudománynak hazudva, a 444 meg utánközli.
A vonatkozó lap munkatársa elhozta nekünk a tengerentúlról az üzenetet, hogy Sarolta királyné fekete származású volt, és ennek nyomán kijelentette, hogy a brit uralkodócsalád afrikai gyökerű. Ezt meg onnan tudja, hogy divatos amerikai magazinok ezt írták. Na, ilyenkor kell elvenni azt a sokat követelt kritikai gondolkodást, és egy picit gondolkodni.
A vonatkozó fogalmazás a portugál középkorból vezette le, hogy III. Károly brit király a Windsor-házból tulajdonképpen néger. A több száz évre nyúló sztoriban pedig képtelenségek, egyértelmű hazugságok és rémisztő ostobaságok váltogatják egymást, amelyeknek jelentős része akkor is egyértelmű, ha az olvasó nem igazán van tisztában Portugália történelmével. Tényleg elég hozzá a kritikai gondolkodás.
Egy Belize-i történésszel (?) kezdődött az egész, aki tealevelekből, kávézaccból, továbbá csirkecsontokból kiolvasta, miért fekete a Winsdor-ház. Belize Közép-Amerikában található, nem messze Panamától, amely ország szintén a tudomány központja, ott végzett Bokros Lajos is. De ez csak mellékszál, mintegy jeleztem, hogy amely tudományos munka Belize-re hivatkozik, azt pusztán passzióból olvassuk tovább. Szóval van ez a roppant költői nevű Mario de Valdes y Cocom, aki Belize-ből egészen különböző tévécsatornákig jutott, ahol manapság kutatóként alkalmazzák, és megfejtette, hogy Zsófia Sarolta brit királyné, mecklenburg-strelitzi hercegnő, Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának királynéja és III. György brit király felesége minden bizonnyal fekete-afrikai volt, mert a családja rokoni kapcsolatban állt III. Alfonz portugál királlyal. Aki… Öveket bekapcsolni, haladó tudományosság következik!
Mint azt a szerény képességű Mario de Valdes y Cocom nyilván nem tudja, III. Alfonz portugál király nem véletlenül kapta a Helyreállító nevet. Ő foglalta vissza a mai Portugália déli részét a móroktól. Vagyis nem Afrikában kalandozott, hanem Európában harcolt a muszlimok ellen. Mario de Valdes y Cocom szerint (ezt nem tudom, honnan vette) amikor III. Alfonz bevette az utolsó muszlim erődítményt, Faro várát, Algarve tartomány központját, a helyi nagyfőnök lányát, a Black Moor névre hallgató kishölgyet szeretőként maga mellé vette, több gyermeket nemzett neki, akik később a szintén fekete de Sousa családdal keveredve a mecklenburg-strelitzi-ház előzményeinek tekinthetőek. Nos!
Nos!
Nos!
Nos!
Talán érdemes néhány dolgot tisztázni. A mórok bizony nem feketék voltak. A mórok arabok és berberek voltak. Észak-afrikaiak, akik noha afrikaiak, nem feketék. Bizonyára akadt már pár fekete rabszolga is arrafelé, de abban az időben, a XIII. században még az arabok sem igen kalandoztak a szubszaharai térségben, a Nyugat-Szahara pedig már akkor sem a népek országútja volt. A black moor pedig nem kishölgy, hanem egy aranyhalfajta. A de Sousa-család, akiket Mario de Valdes y Cocom egykedvűen szintén fekete-afrikainak írt le, szintén nem volt fekete-afrikai. Sőt!
Sőt!
Sőt!
Sőt!
A de Sousa család vizigót eredetű, akiket Mario de Valdes y Cocom nyilván összekevert a vandálokkal, akik ugyan előfordultak Észak-Afrikában, de szintén nem voltak feketék. Germán törzsként tartja számon őket a nem haladó történetírás. Portugália Spanyolországtól eltérő utat követett a rekonkviszta során, nem üldözték el az arabokat és a berbereket, összeolvadtak velük, logikus következtetés, hogy a ma élő portugálok ősei között jelentős számban megtalálhatóak észak-afrikaiak. Igaz ez a nemesi családokra is, köztük a de Sousákra, de ettől még senki nem lett fekete-afrikai. A de Sousa-család pedig valószínűleg dinasztikus kapcsolatban áll fél Európa nemesi családjaival, így ha valaki beküldi a nyálát a MyHeritage-hez, akkor bizony fog találni ott pár százaléknyi Észak-Afrikát.
Portugália a szubszaharai fekete-Afrikába jóval később jutott csak el. A Csendes-óceáni fűszerkereskedelem részeként települtek meg pár kikötő és logisztikai központ erejéig a mai Ghánában és a mai Dél-Afrikában, nagyobb területeket egészen sokáig nem csatoltak a „portugál világbirodalomhoz”. Ebből pedig következik az, hogy nemhogy a portugál királyi családokban, de még a közemberek között sem igen fordultak elő fekete-afrikaiak, és aki ilyesmit állít, az nem történész, hanem woke-aktivista.
Nagy vonalakban így néz ki a kritikus gondolkodás. Ehhez ugyanis egy darab percet nem kellett sem könyvtárazni, sem Google-zni, néhány régen olvasott ifjúsági regény elég volt hozzá alapnak. Meg az a tétel, hogy amit a 444 fordít nekünk Amerikából, az tuti baromság. Hogy ez eljut-e a kritikus gondolkodást követelő ifjúsághoz, abban kételkedem.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS