Szabadkőműves kézjelek, szrtájkok, blokádok, élő közvetítések közintézmények padlójáról – összeszedtük, hogy az elkövetkezendő napokban hány kormánybuktató gigatünti lesz csak a fővárosban. Hadházy Bernadett és Széll Ákos szerdán a Legfőbb Ügyészségre mennek aludni, pénteken pedig megbénul a főváros – csak hogy néhány eseményt említsünk. Úgy tűnik, Orbán minden másodpercben megbukhat, sőt, már meg is bukott, most csomagolja a hátizsákjába a szent svájcisapkát, és repül vele Putyin lábához zsámolynak.
A várakozásoknak megfelelően újabb szrtájkokat jelentettek be ismeretlen csoportok mögé bújt ellenzéki pártok; a legközelebbi szerdán lesz, ha valaki esetleg nem tudna mit kezdeni magával aznap. Az LMP-ből kicsapott Hadházy Ákos és a szintén kicsapott Szél Bernadett hónapok óta mindent megtesznek az észlelhetőség kedvéért, nehogy elszippantsa őket az a párhuzamos univerzum, amelynek valóságát élik. A politikai hajléktalanság feltalálói ezúttal a Legfőbb Ügyészségre mennek tüntetni; lehet, hogy ott is alszanak, meg majd csinálnak magukról videót, ahol üres folyosókon barangolva azt üvöltik a semmibe, hogy „Ne érjen hozzám!”. Hadházy esetleg megpróbál ismét felmenni egy lépcsőn egyedül, de megint elrontja, és lefekszik a hideg padlóra.
A szerdai eseményt azért szervezték egyébként, mert az MTVA-s Sas-kabaré kapcsán az ellenzéki képviselők legnagyobb meglepetésére a Központi Nyomozó Főügyészséget nem lehetett átejteni annyival, hogy Hadházy Ákos a hátára fordul, és kapálózik, mint egy szerencsétlen büdösbogár, se azzal, hogy Kunhalmi Ágnes nekifutásból vágódik az ajtónak, majd egy kendővel beköti a farmernadrágját, sem Bangóné ötletének, hogy feküdjenek a földre tarkóra tett kézzel, hogy aztán élő adásban bámuljunk jobb-rosszabb politikusfenekeket. Az ügyészség döntését, amit az átlag magyar a józan ész érvényre jutásának vél, a sztrájkolók a „magyar jogállamiság újabb mélypontjaként értékelik”. Pedig ha annyi pénze lenne Soros Györgynek, amennyi mélypont már volt itt 2010 óta, abból talán egy kisebb naprendszert is vehetne. Az erőszakos, antidemokratikus kisebbség újabb lázítási kísérletéről szóló Facebook-esemény leírásában kifejtik, hogy szerintük a bűnösök helyett a sértettek ellen indul nyomozás. Aztán rögtön hozzáteszik, hogy mégsem ez a mélypont, hanem még ennél is van lejjebb:
ha hagyjuk, akkor újabbak és újabbak következek. Ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, mindenki segítségére szükség van. Természetesen minden jogi lehetőséget kihasználunk (például a pótmagánvád intézményét), de meg kell mutatni, hogy az emberek is velünk vannak. Találkozunk a Legfőbb Ügyészség előtt!
A szerdai kabaréban színpadra lép majd Hadházy Ákos és Szél Bernadett. Vajon Szél Bernadett forradalmi fehér sapiban lesz majd? Meglátjuk. Az eseményt egyébként az a méltán közismert Kassai Dániel szervezi, aki azért érezheti szívéhez oly közel a jobb zoknira érdemes képviselőket, mert őt is kicsapták az LMP-ből, mivel Kunhalmi „Háromasmetró” Ágnes javára visszalépett saját kerületében. Szerdán talán Kassai is előáll valami produkcióval, talán őt is halálra verik Orbán Viktor láthatatlan pribékjei, aztán feltámad.
Aztán február 25-én, pénteken is lesz egy szrtájk, a Budapest Blokád, de a leírásban egyelőre csak annyi szerepel, hogy aznapra hózápor várható, a napi átlaghőmérséklet pedig -6 és -1 fok között lesz. Az esemény vezetőképén mindenesetre az látszik, hogy egy busz elállja a rakpartot, szóval aki esetleg kimenne, vigye magával a buszát is.
A Fiatalok a Demokráciáért elnevezésű, valószínűleg a Mérce szélsőblog által elkocsonyásított agyú ifjúmarxista csoport nemrégiben jelentette be, hogy február 11-én is gigatünti lesz. Illetve Nagy Blokád. Nem szabad összekeverni a Budapest Blokáddal, vigyázzunk! Február 11-én az egész ország le fog állni, Orbán Viktor pedig helikopterrel menekül a Szentkoronával a fején a várból Putyin lábai alá zsámolynak. Vagy valami ilyesmi. Egy fáradt kattintást követően egyébként felfedezhetjük, hogy a szrtájkolóknak van már saját szabadkőműves köszöntésük is, amely része a nagy orbánbuktató tervnek, illetve az árnyékkormány egyik programpontja. Ha az Indexnél kellene tengődnünk, akkor még olyanokat is írnánk, hogy máris 1,2 ezer milliárd ember érdeklődik az esemény iránt, de csak ezerkétszáz, amivel egyelőre még metrót sem lehet foglalni. Tessenek belehúzni, kedves szrtájkolók, mi lenne ezzel az országgal, ha csak pár napra abbahagynák ezt a szüntelen, 2010 óta tartó békétlenkedést? Ja, hogy akkor a családdal kéne tölteni az időt. Annál meg már az utcán is jobb Hadházyval, meg Széllel.
Forrás/fotó: PS, Facebook.com; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS