Pesti Srácok

KSH: áprilisban 7,8 százalékos volt a keresetek éves emelkedése

KSH: áprilisban 7,8 százalékos volt a keresetek éves emelkedése

Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt, 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményeivel összefüggésben a keresetek növekedési üteme lassult az előző év azonos időszakában mért 9 százalékhoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A keresetek éves növekedési üteme 2016 decembere óta a legmérsékeltebb ütemű volt. Az alkalmazásban állók létszáma márciushoz képest 137 ezerrel, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 197 ezerrel (6,4 százalékkal) csökkent a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A 2,4 százalékos áprilisi inflációval számolva a reálkereset 5,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,1 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 410 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 266 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 500 forintot ért el. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,3 százalékkal nőtt a tavaly áprilisihoz képest.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 361 900 forintra becsülhető, 8,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál 420 200 forint volt az áprilisi bruttó átlagkereset, 7,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a költségvetési szférában 8,2 százalékos növekedéssel 394 100 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számított átlag. A feldolgozóiparban 0,5 százalékkal voltak magasabbak keresetek a tavaly áprilisiaknál, az építőiparban 12,2 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek és 409 500, illetve 308 500 forintot értek el. A mezőgazdaságban átlagon felül, 9,0 százalékkal 312 600 forintra emelkedett az átlagbér. A oktatásban 5,2 százalékkal, az egészségügyben 14,2 százalékkal 348 ezer forintra, illetve 395 ezer forintra nőttek a keresetek. Az év első négy hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,9 százalékos növekedése mellett - közölte a KSH.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Czeglédyék elcsalt milliárdjaiból 60 millió mehetett csak a 2014-es kampányra

Exkluzív 2022 december 8.
A 2014-es országgyűlési választások kampányára 60 millió forintot költhetett a vád szerint a Czeglédy Csaba által irányított bűnszervezet, amely egy kiépített iskolaszövetkezet hálózat által a vád szerint összesen 6 és félmilliárd forint adót csalt el. Ez derül ki a PestiSrácok.hu birtokába került, a Czeglédy-ügy nyomozati szakában tett egyik terhelti vallomásból. Lapunk korábban megírta, hogy a Csongrád-Csanád megyei Főügyészség előtt még a vádemelést megelőzően több gyanúsított is beszélt arról, hogy az elcsalt pénz, ahogy egyikük fogalmazott "magasabb célokat szolgált", abból politikai kampányokat finanszíroztak. Birtokunkba került több ilyen vallomás is, melyekben többek közt az is szerepel, hogy Czeglédy az iskolaszövetkezet bizniszből nem csak a szombathelyi kampányt finanszírozta, hanem az országos kampány költségeibe is beszállt és vélhetően nem csak az MSZP-nek és a DK-nak segített, ugyanis a Human Operator könyvelésében az LMP-nek kiállított bizonylatok is szerepeltek. Az egyik kapcsolata Czeglédynek Kunhalmi Ágnes lehetett, akivel az egyik vádlott társ füle hallatára beszéltek a pénzügyekről.