A közelmúltban ünnepelte volna nyolcvanadik születésnapját és éppen tíz éve hunyt el a magyar futballtörténelem egyik legnagyszerűbb játékosa, az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián. Írásunkban az egykori zöld-fehér legenda különleges sikerekkel és tragikus viszontagságokkal is tarkított életútját idézzük fel, így tisztelegve az egykori zseniális játékos előtt.
Albert Flórián Hercegszántón született 1941. szeptember 14-én. A község Trianon gyalázata után a jugoszláv határhoz közeli fekvésű lett, ám ekkor már éppen ismét „magyar világ” volt a Bácska ezen részén, így távolabb került a határtól. Külön érdekesség, hogy ez a tájegység egész sereg klasszist adott a magyar futballnak. Hercegszántótól nem messze, csupán három településsel odébb fekszik Gara, a szintén délszlávok lakta kis település, ahonnan a Dujmov-család származik, amelynek két fia – nevét immáron Dunaira magyarosítva – szintén beírta magát a magyar futball kapcsos könyvébe. Különösen Dunai II Antal, aki olimpiai bajnoki címig és európai Ezüstcipőig jutott. De ugyancsak garai illetőségű a horvát felmenőkkel rendelkező Páncsics Miklós is, aki éppen Albert csapattársaként volt előbb a kiváló Fradi centerhalfja, majd a Honvéd játékosa.
Tragédiák által beárnyékolt gyermekkor
Albert Flórián gyermekkora egyszerre volt jó és mostoha, hiszen a szeretet, amely a családja részéről körbevette, határtalan volt, ám kicsi korától kezdve tragédiák sora árnyékolta be életét. Édesanyját és több testvérét is hamar elveszítette, így bátyjaival, valamint sváb származású, malomtulajdonos édesapjával maguk maradtak. Sokác származású anyukájáról csak egészen kiskori emlékfoszlányai maradtak, hiszen a kis Flóri nem volt egészen hároméves, amikor édesanyját magához szólította a Teremtő.
Amikor ezen a felfoghatatlan veszteségen már úgy, ahogy túllendült a család, akkor utolérte őket a kommunista diktatúra terrorja. Édesapját, Albert Jánost, mint malomtulajdonost, a kuláküldözés során csakhamar kipécézték a helyi bolsevik pribékek. Az ilyenkor szokásos módon jártak el vele szemben. Elvették a helyi malmot tőle, ám korántsem úszta meg ennyivel. Nyakában egy táblával, amelyre az volt írva, hogy
„Így jár minden kulák, aki lop!”
végig kellett vonulnia Hercegszántó főutcáján, ahol természetesen mindenki ismerte. Pedig Albert János – többi, kulákká nyilvánított sorstársával egyetemben – nemhogy nem lopott, de kifejezetten sokat tett a dél-magyarországi községért, amelynek lakója volt. A családnak gőzgépes malma volt Hercegszántón és sokakon segített, nemcsak ő, de a nagypapa, id. Albert Flórián is. Albert János szenvedései ezzel még nem értek véget: börtönbüntetésre is ítélték, mert – a kommunista bíróság hamis vádja szerint – lisztet rejtegetett a malomban.
A Fradi nyújtott vigaszt a kamaszfiúnak
A család többi tagjának nem volt maradása Hercegszántón, felköltöztek Budapestre. 1952-t írtunk. A 11 éves Albert Flórián és nagyobb testvérei a nagynéni védőszárnyai alá kerültek, ő vállalta a nevelésüket. Még mindig nem nyugodhattak meg azonban a kedélyek, mert 1955-ben kitelepítették a családot Budapestről. Így kerültek a napjainkra már Őrbottyánba olvadó Őrszentmiklósra. Az ekkor már a Kinizsi ifi csapatában játszó ifjú Albert Flórián futball iránti alázatára jellemző adalék, hogy két éven át, minden este futva kellett hazamennie, mert a kései órán, amikor az edzésről hazafelé tartott, már csak Veresegyházig ment a vonat, és onnan Alberték még öt kilométerre laktak. Ezt azonban nem teherként fogta fel, hanem plusz edzésként, ami által azt remélte, hogy még jobb futballista lesz.
A Ferencváros 1962/63-as bajnokcsapata. Az alsó sorban, balról a második Albert Flórián. Fotó: MTI/Petrovits László
Talán a gyermekkori traumák hatása tette, hogy Albert Flórián később sem igazán mesélt ezekről a gyermekkori szörnyűségekről. Az 1984-ben megjelent „A Császár és utána a sötétség…” című, részben az ő életét bemutató kötetben is csak érintőlegesen esik szó a család meghurcoltatásáról, de aztán később, a rendszerváltozás után sem lettek igazán feltárva az Albert család kommunizmusban elszenvedett viszontagságai. Igaz, érzékelhető volt, hogy az érintett, vagyis maga Albert Flórián sem igazán forszírozta ezt.
Annál több szó esett ugyanakkor a fociról, és folytassuk mi is ezzel. Albert Flórián a Bp. Kinizsiben kezdett futballozni. Kell-e mondani: a Fradit is a kommunisták fosztották meg a nevétől, előbb ÉDOSZ-ra, majd Budapesti Kinizsire keresztelve, és piros-fehérre színezve a legnépszerűbb magyar klubot. Ennek ellenére Albert Flórián 1956 végétől ismét fradista lett és ehhez nem kellett átigazolnia. A klub forradalmi bizottsága ugyanis 1956. november 2-án határozatot hozott arról, hogy ismét visszakapja régi nevét és zöld-fehér színeit a IX. kerületi egyesület.
Első meccsén rögtön duplázott
Albert Flórián eközben egyre ölesebb léptekkel haladt mind feljebb a szamárlétrán, tehetsége nem hagyott kétséget a szakemberek számára sem. Még bőven középiskolás volt – a Madách Gimnáziumba járt –, alig múlt 17 éves, amikor Tátrai Sándor vezetőedző bedobta a mély vízbe: 1958. november 2-án bemutatkozhatott a zöld-fehérek felnőtt csapatában.
A Diósgyőr elleni meccsen léphetett pályára és azonnal két góllal tette le a névjegyét. A másnap megjelenő Népsport tudósításában azt írták:
„látszik, hogy tehetséges”.
A bemutatkozásként szerzett két gól után nem volt túl bő lére eresztett a szaklap dicsérete, de ez hamarosan megváltozott. Nemcsak a sajtó, de a szurkolók és a szakma is érzékelte, hogy rendkívüli tehetség lakozik a fiatal játékosban.
Albert Flórián a Népsport szakírói értékelése szerint is kitűnő játékkal debütált a válogatottban. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
Albert Flórián nem egészen fél évvel élvonalbeli debütálása után meghívót kapott a felnőtt válogatottba is. Baróti Lajos szövetségi kapitány nem csupán meghívta, de a kezdőbe is jelölte a Ferencváros középcsatárát, aki ekkorra már kirobbanthatatlan lett a zöld-fehérek csatársorából. Azért nem írhatjuk, hogy annak közepéről, mert az első időkben jobbösszekötőt (Dalnoki II–Albert–Friedmanszki–Rákosi–Fenyvesi) is gyakran játszott. A nemzeti csapatban 1959. június 28-án, Svédország elleni első válogatottsága alkalmával gólt ugyan nem szerzett, ám két gólpasszt kiosztott az először együtt játszó Sándor–Göröcs–Albert–Tichy–Fenyvesi összetételű, szenzációs csatárötös tagjaként. A sportnapilap nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel:
„Albertét féltettük első válogatott mérkőzésén. A fiatal középcsatár azonban beváltotta a hozzáfűzött reményeket, két gól előkészítésében is benne volt. Ha tovább fejlődik, válogatott csapatunknak nem lesznek középcsatár-gondjai, hiszen – 17 éves.”
A mindössze 18 éves Albert Flórián kulcsszerepet vállalt az NSZK legyőzésében. Forrás: MLSZ TV/Archív
Innentől – vagyis 1959 nyarától – kezdve párhuzamosan fut válogatottbeli és ferencvárosi karrierje, amelyben szenzációs sikerek egész sorát éri el. Felejthetetlen meccsek, emlékezetes gólok, nagyszerű csapatsikerek és kiemelkedő egyéni elismerések kísérték pályafutását, amely lényegében 1969-ig egyenes vonalú, felfelé ívelő volt.
Szórta a gólokat a Fradiban
A Ferencvárosban lassan, de biztosan ő lett a legfontosabb láncszem. Egész sor emlékezetes mérkőzés fűződik a nevéhez, amelyeket egyesével felsorolni lehetetlen volna. Helyette inkább a különlegességeket, az egyedi eseményeket érdemes felidézni. Albert Flórián hat gólt szerzett a Debrecen ellen 1960 decemberében, amelyet bajnoki mérkőzésen azóta sem tudott megismételni senki. Nemcsak a Fradiban, de egyetlen más magyar élvonalbeli csapatban sem. Mesterötöst sem sokan értek és érnek el a magyar bajnokságban – nos, Albert Flóriánnak ez is sikerült, amikor 1966. november 20-án a Fradi úgy nyert 6:0-ra a szebb napokat látott Ózdi Kohász ellen, hogy abból ötöt egymaga vállalt.
Albert Flórián Ózdon szerzett öt gólját egy mondatos dicsérettel letudta a Népsport másnapi számának meccstudósítása. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
Emellett örökre emlékezetes gólt rúgott az NSZK-nak, amely még a mai napig is bekerül olykor az összefoglalókba, a találat előtt bemutatott bámulatos cselsorozat okán. Szintén a nevéhez fűződik két olyan győzelem a futball őshazája, Anglia ellen, amelyek alkalmával Albert dupláival nyertünk, előbb 2:0-ra, majd 2:1-re. Utóbbi ráadásul az 1962-es chilei világbajnokságon született és kulcsfontosságú volt a csoportból történő továbbjutásunk szempontjából.
Albert Flórián az 1960-as években a klasszisokban egyébként is bővelkedő magyar labdarúgás legnagyobb csillagai közé tartozott. Mindez egyéni és csapatsikerekben is megmutatkozott. A válogatottal részt vett egy olimpián (Róma – 1960), két világbajnokságon (Chile – 1962, Anglia – 1966) és tagja volt az Európa-bajnoki bronzérmes válogatottnak (Dánia – 1964) is.
Az FTC színeiben négyszer nyert magyar bajnoki aranyérmet (1963, 1964, 1967, 1968) és természetesen tagja volt a magyar futball mindmáig egyetlen, nemzetközi kupagyőzelmét arató, VVK-győztes Fradinak is (1965).
Albert Flórián válogatott pályafutásának egyik legnagyobb sikere volt a brazilok elleni álomjáték és győzelem az 1966-os angliai világbajnokságon. Forrás: Youtube
A legkiemelkedőbb év azonban kétséget kizáróan az 1967-es volt. Ekkor állt össze a Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi összetételű Ferencváros, amely talán minden idők legjobb zöld-fehér csapata volt, de mindenesetre vetekedik a Henni – Rudas, Kispéter, Szabó – Kéri, Lakat – Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor csodacsapattal, amelyet a kommunisták 1950-ben szétszedtek a Ferencváros tönkretétele alkalmával. A csapat 1967-ben nem pusztán csak magyar bajnoki címet nyer, de végigszárnyalja az egész bajnoki szezont. A harminc bajnoki meccsből huszonnégyet megnyernek a zöld-fehérek, Albert pedig huszonhét meccsen huszonnyolc gólt lő, amellyel csapata legeredményesebb játékosa lesz.
Az 1967-es esztendő nem csupán az újabb bajnoki aranyérem miatt vált számára emlékezetessé. Ekkor született meg fia, a „Kisflóri”, aki később szintén válogatott és magyar bajnok lett a Ferencvárossal, és ennek az évnek a végén kapta meg a nemzetközi labdarúgóélet egyik legnagyobb egyéni elismerését, az Aranylabdát.
(folytatjuk)
Vezető kép: Albert Flórián átveszi az Aranylabdát Max Urbinitől, a France Football főszerkesztőjétől. Fotó: MTI/Szebellédy Géza
Facebook
Twitter
YouTube
RSS