albert flórián
Vargát elüldözték, Albertet lejáratták, Novákot beszervezték – Kádárék gyűlölete és az Európa-hírű Ferencváros szétverésének története
Rákosiék szétverték, elvették a nevét és a színeit. Kádárék már finomabb, agyafúrtabb módszerekkel dolgoztak a Ferencváros ellen. Már 1960-ban elhatározták, hogy középszerűvé teszik: ezt ki is mondták egy MSZMP-ülésen. Meg is történt: Albert Flóriánt előbb szabadjára engedték, aztán lejáratták, Varga Zoltánt elüldözték, a fantasztikus edzőnek, Lakat Károlynak is mennie kellett, másokat – köztük Novák Dezsőt – pedig beszerveztek, így tették tönkre morálisan. A diktatúra ismét győzőtt: az 1965-ben még Vásárvárosok Kupája-győztes Fradi a hatvanas évek végére szétesett, a rendszerváltásig mindössze kétszer nyert bajnokságot. Kétszer. Borsi-Kálmán Béla történész játékosként együtt futballozott Albertékkal, ott volt, látta az egészet. Vele beszélgettünk. Mert a Fradi tényleg egy család: Fischer Paliért, ifjabb Albertért és a többiekért még most is rajonganak (PS-riport)
A Ferencváros esetében tényleg nem szólam: több, mint egy klub, a Fradi egy család. Az öregfiúk-csapat rendületetlenül járja az országot, és mindenhol szeretettel fogadják. Alig-alig kell bárkit bemutatni, hiszen a zöld-fehér szurkolók rögvest felismerik Fischer Palit, Dzurják Csöpit, Dukon Bélát, akik Bánkival kiegészülve az 1980-as évek végének sztárjai voltak, és csak a legifjabbaknak kell bemutatni a Telek Andrást, vagy a „Kisflórit”, azaz ifj. Albert Flóriánt. Zoran Kuntics, Dejan Milovanovics és Bojan Lazics jelenléte pedig azt mutatja, hogy a Fradi-családban tényleg nem számít a származás; ha valaki magáévá teszi azt az értékrendet, ami egy fradistától követelmény, akkor ez a család befogadja tagjai közé. Riport egy albertirsai öregfiúk-meccsről. 77 kisfröccs, 112 gól – Puskás útján indult Kocsis Lajos, de nagyon más lett a vége
Legenda lett így is, de mennyivel több volt benne. Kocsis Lajost Puskás Öcsihez hasonló tehetségnek tartották, de hiába ért el mindent fiatalon, később gyengének bizonyult. Mértéktelenül ivott, de az a kilátástalan aranyélet, amelyet élhetett, maga volt a Kádár-diktatúra veleje. Látszólag mindent megkapott, de azt nem, amire szüksége lett volna: kemény edzőket, jó vezetőket, szabad életet. Állítólag a sörre is csak unalmából szokott rá. Így, félig unottan is olimpiai bajnok lett, átlagban minden harmadik meccsén gólt lőtt, összesen 112-t a bajnokságban, de már sohasem tudjuk meg, mire vihette volna, ha esetleg fiatalon Nyugatra mehet. Vagy megzabolázzák. A legenda szerint 144 kisfröccsöt tolt le egy válogatott társával egyetlen nap alatt. Ami tény„Csikó”, avagy „Döbrögi”, azaz Kocsis Lajos története (1. rész.). Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.