
Ismét megszólalt a magyar egészségügy fő bírálója, aki blogbejegyzésében – amit persze a komplett ballib sajtó leközölt – konkrétan egy vágóhíddal azonosította a Honvédkórház sürgősségi osztályát. Kunetz Zsombor megmondó blogdoki veszi a bátorságot, hogy mindenki felett álló szakértelmet sejtetve bírálja az intézmény vezetését és egyenesen no-go zónának, háborús övezetnek titulálja az ország egyik legnagyobb egészségügyi intézményét, úgy, hogy hozzáértése, szakértelme igencsak megkérdőjelezhető.
A Röntgen blog szerzője kifejezetten azzal a céllal hozta létre és működteti weboldalát 2011 óta, hogy két lábbal tiporja a magyar egészségügyet, abból is elsősorban a sürgősségi betegellátást, és olyan orvosokat, aki nála szakmai képzettségben, tapasztalatban is jócskán feljebb jutottak.
Csakhogy Kunetz doktor, aki saját bemutatkozása szerint jelenleg szabadúszó orvos és orvosszakértő, úgy osztja az észt, hogy az orvosi kamara hivatalos, bárki számára elérhető jegyzéke szerint neki személy szerint nincs is sürgősségi szakvizsgája, és oxyológus szakvizsgáját is több év kihagyás után csak idén újította meg.
Kunetz doktor valaha maga is gyógyításra, emberi életek megmentésére esküdött, azonban hazai orvosi tevékenysége abban merül ki, hogy saját gyönyörére igyekszik napról napra, bejegyzésről-bejegyzésre porrá zúzni a magyar egészségügybe vetett bizalmat. Teszi ezt úgy, hogy ő maga évek óta nem dolgozik a magyar egészségügyben. Minden sorával azt üzeni hazai fiatal orvosoknak: ez egy vágóhíd, meneküljetek innen. Ahelyett, hogy a magyar egészségügy javításán dolgozna, minden tettével rombolja azt, mert azokat is eltántorítja, eltávolítja a magyar egészségügytől, akik tennének érte, akik azért lettek magyar orvosok, hogy magyar embereket gyógyítsanak.
Ez pedig, mondjuk ki, nem más, mint orvosi esküjének elárulása, sőt: hazaárulás!
Partvonalról ugatni, ez az igazi szakértelem
Kunetz Zsombor 2011 óta szakért, de csak az interneten. Mindenhez ért, mindenre rálátása van, mindenre tudja a legjobb megoldást, jobban, mint az adott szakterület szakemberei, vezetői. Ő a mentés szakértője, a sürgősségi ellátás szakavatott tudója, ahogy az onkológiáé és a fogászaté is.
Legújabb értekezése szerint „összeomlás szélén a Honvédkórház”, „alapvető feltételek sincsenek meg a működéshez”, melynek élén az egészségügyi végzettség nélküli vezérőrnagy parancsnok hozzánemértésével veszélyezteti a betegellátást.
Kunetz azt is tudni véli, hogy az ország legnagyobb sürgősségi ellátó osztályán mindössze négy és egynegyednyi sürgősségi szakorvos maradt. A doktor, aki körülbelül hat éve nem dolgozik a magyar egészségügyben, belső információk révén még olyan részletes adatokkal is rendelkezik a Honvédkórházról (ahol mellesleg sosem dolgozott), hogy ott 40 százalékkal esett vissza a műtéti kapacitás és műtőket zárnak be. Információi szerint két műtőn osztozik a sebészet, az érsebészet, az égés részleg, a mellkassebészet, a szájsebészet, az idegsebészet és a baleseti sebészet.
Belefolyik még a bélelzáródásos és koponyaműtétek részleteibe is, mert természetesen ezekhez is ért és konzekvenciaként levonja, hogy a Honvédban aztán csak meghalni lehet. És persze Kunetz már azt is előre tudja, ki lesz Zacher Gábor utódja, akiről sebtében össze is gyűjtött egy felületre minden lejárató cikket, ami a nemzeti oldalhoz kötődő főorvosról az elmúlt nyolc évben a balliberális sajtóban, no meg az ő blogján megjelent.
Egy biztos, ezzel a vezetéssel és ezzel a helyzettel amennyiben eddig a Honvédkórházat bárki is no-go zónának tekintette, a jövőben háborús övezetként tekinthet majd rá, mégpedig olyan háborús övezetként, amit Kurt Vonnegut írt meg Az Ötös számú vágóhíd című regényében
– jelenti ki summázva az állapotokat szakértői megnyilvánulásai végén Kunetz Zsombor.
Egyetlen szakvizsgája is lejárt a nagy “szakértőnek”
De ki ez az ember, aki a magyar egészségügy legnagyobb megmondóembere, aki hetedik éve külön weblapot üzemeltet jó tanácsai és kritikái gyűjteményével az egészségügy minden területén? Honnan ez az óriási tudás? – tehetjük fel a kérdést.
Dr. Kunetz Zsombor MBA, egészségügyi szakértő, rendszerfejlesztő. Oxyológus szakorvos 1995 óta foglalkozik mentéssel
– írja bemutatkozásában a Röntgen blogon.
Szakmai múltjában azt találtuk, hogy a Gyurcsány-kormány idején, 2005-től 2010-ig a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. orvosigazgatója volt. Jelentősen fel is magasztalja ezt a pár éves időszakot: ő volt a mentőmotoros szolgálat alapítja, oktatások, képzések vezetője – sorolja.
A Google-ben kutakodva ehhez képest szakmai anyagokat, a nevéhez kötődő szakmai publikációkat saját blogját leszámítva nem találtunk. Tudományos eredménye, elismertsége mind hazai, mind nemzetközi szinten láthatatlan. Munkaviszonya az utóbbi hat évben két egészségügyi intézménynél volt. Az Istenhegyi Magánklinikát vezette pár évig, majd a dél-pesti kórház sürgősségi osztályán volt néhány alkalommal helyettesítő orvos.
Ma már ide sem hívják – az orvoshiány ellenére sem – a sürgősségi ellátás nagy oxyológus szakértőjét… Lehet, hogy azért sem, mert a Magyar Orvosi Kamara adatai szerint 2015 és 2017 között meglévő oxyológus szakvizsgája státusza is „lejárt” volt.
Kunetz Zsombor doktor után kutakodva arra, amit találtunk, annyira talán nem lehet büszke.
A fenti Youtube-videó tanúsága szerint az oxyológus szakorvos, orvosszakértő képes volt egy gerincsérültet gerincrögzítő mellényben, úgynevezett KED-mellényben végigsétáltatni a kamerák előtt. Azóta Kunetz doktort a sürgősségi szakma csak KedMan-ként emlegeti.
Vajon mit és hol dolgozik most Kunetz Zsombor, miből él a szabadúszó megmondóember, aki a 2010-es kormányváltás óta a magyar egészségügy legfőbb kritikusa, lejáratója és akit se konferencián, se kórházban, se mentőn nem látnak…?
Orvosként szakmai tevékenysége – ha a partvonalról, sőt, inkább a lelátóról való bekiabálást szakmai tevékenységnek lehet nevezni – annyi, hogy szabadúszó orvosszakértőként nyilatkozza körbe az ellenzéki médiát. Ilyen jól fizet a magyar egészségügy lejáratása?
Vezető kép: TV2
Karcsi bácsi.
2018-12-02 at 17:22
Kunetz doki most Fleto háziorvosa.
Velvlet
2018-09-07 at 06:55
A Cikk szerzojenek figyelmebe ajanlanam,hogy az oxyologus =a sürgőssegi szakorvossal, csak idokozben valtozott a szakvizsga neve
Illetve szinten figyelmebe ajanlanam a halottnak hitt fiu cimu youtube videot
Felsőtagéskirályerdő
2018-09-06 at 20:24
“háborús övezetként, amit Kurt Vonnegut írt meg Az Ötös számú vágóhíd című regényében”
Szerencsétlenségnek embere!
Az ötös számú vágóhíd tanúként szerepel a műben! Onnan a hadifogoly amerikai (köztük Vonnegut), angol és kanadai katonák élőben láthatták, ahogy a dicső angolszász bombázók felgyújtják Drezdát.
A város a Vöröskereszt védelme alatt állt, ez sem számított. Rengeteg menekült zsúfolódott ott össze, a szovjet erők 30-50 kilométerre voltak.
Felgyújtották, majd termitet és szénport szórtak rá. Megolvadt az acél, a tűzorkán kiszívta a levegőt a metróalagutakból és az óvóhelyekről, aki nem égett el az megfulladt!
A felelősök nem kerültek a vádlottak padjára soha népirtásért.
Ha ma egy német ember február 13-án kegyeletből egy szál virággal elmegy a Frauenkirche elé, a dicső antifasiszta retkek leköpik és megrugdalják.
Az Ötös számú vágóhíd című történetnek semmi köze az Ön által vizionált vágóhídhoz. Rossz és kegyeletsértő hasonlat.
Ennyit szerettem volna mondani Tisztelt Bíróság!
levegö
2018-09-06 at 13:59
Egy fogalmat tisztåzni kell a szerkesztösegnek es mindenkinek. Nem lehet egy zsidot hazaårulåssal vådolni. Egy zsido az egy zsido egy betolakodo aki jött de senki sem hivta.
Ugyan ez törtenik a muzulmånokkal meg a niggerekkel. egy nigger mindig egy nigger marad es mint olyan soha nem lessz magyar. olyan hogy sved nigger nincs nem volt es soha nem is lessz.
Meg amerikåban is kulömbseget tesznek egy zsido az zsido egy arab muzulmån az egy muzulmån egy neger afro american (akit niggernek bceztek azelött) Meg mindig nem american pedig mår jo pår eve ott vannak
márta
2018-09-06 at 14:13
IGEN,ÍGY A HELYES…”LEVEGŐ”
Egyébként én a szocik alatt dolgoztam évtizedekig ez egészségügyben középvégzettséggel…NEM KEZDEM EL MI NEM VOLT/ A MUNKAVÉGZÉSHEZ ESZKÖZÖK ,VEGYSZEREK STB/ A FIZETÉSEN KÍVÜL—AMI MEGHATÁROZTA A SZEMMEL LÁTHATATLAN NYUGDÍJAMAT IS !!!!!!!!!
MOCSKOS EGY RENDSZER VOLT—ÉS NYALNI, HAJBÓKOLNI KELLETT VOLNA A NYOLCOSZTÁLYOS SZAKSZERVEZETIS ÉS A PÁRTFUNCIONÁRIUS DEBELLÁKNAK—AKKOR LETT VOLNA JÓ FIZETÉSEM ,ÉS MINT NEKIK MOST IS !!!!! NYAGYOBB NYUGDÍJUK !!!!!!!!!!
levegö
2018-09-06 at 15:26
En ezt mind elhiszem es azzal is tisztåban vagyok hogy az egeszsegugy az egy feneketlen fazek a vilåg összes penzet beledobhatod akkor sem lessz eleg.
Itt svedben pedig aztån egy csomo penzt bledobnak es megis honapokat kell arra vårni hogy megoperåljanak IT SVEDORSZÅGBAN IS.
Itt is elegedetlenek az orvosok el is tunnek Norvegiåba mert a fizetes dupplåja annak amit itt kapnak. Egy köforgalom van. A nemet ovosok dåniåba mennek a dånok idejönnek a svedek norvegiåba a norvegok meg islandba.
Igaz hogy kötszer meg nem hiånyzik de ora a våroterem falån igen mert azt a bevåndorlok ellopjåk
kivagyok!
2018-09-06 at 13:57
A sürgősségi osztályok valóban nem működnek megfelelően, én mint beteg saját tapasztalatból mondhatom. Bevezették ezt a rangsorolást, aminek következtében van olyan beteg akire akár 15 órás várakozás is várhat. Az, hogy vesznek tőle vért, még nem jelenti azt, hogy foglalkoztak vele.
Az asszisztensek vagy kik (lóg valamiféle azonosító a nyakukban, de elolvasni nem lehet) viszont arrogánsak, alig lehet tőlük érdemleges választ kapni. Az ügyelet vezető pedig láthatatlan, nem lehet tudni, hogy mi alapján sorolják be a betegeket. Ez nem a Hovéd kórházra vonatkozik, azt nem ismerem.
Helga
2018-09-06 at 08:47
Adalék a magyar egészségügyhöz, egyben a szóbanforgó ballibsi “megmondóember” figyelmébe:
1./ “Feneketlen” hordó a magyar egészségügy, mert egyes (s nem kevés) kórházigazgató szabálytalanul gazdálkodik (lásd a legutóbbi ellenőrzés megállapításait). Nem véletlen, hogy megfurták az ún. kancelláriák megszervezését.
2./ Az ún. “orvosbárók” működésének engedélyezése, ami szinte kifosztja a kórházak kasszáját, mivel egy-egy műtétet csak többszázezer forintért (nem egyszer milliós számla benyújtása ellenében) végeznek el. De kik is ezek a “orvosbárók”? Olyan szakorvosok, akik vállalkozóként tevékenykednek,
3./ s elveszik a lehetőséget a fiatal orvosok elől, akik nem is a pénzért mennek külföldre, hanem azért, hogy megtanulják a szakmát.
4./ A paraszolvencia megtűrése. Azzal, hogy a tiltó rendelet ellenére a kórházigazgatókra bízták annak semmibevételét, az nem hiba volt, hanem egyenesen bűn. A hülye páciens pedig – sokszor erején felül – tejel. Pedig már nem olyan rossz az orvosok fizetése, mint a Kádár idején volt. Arra persze nemis gondolnak, amikor a borítékot dugdossák a főorvosúr zsebébe, hogy ezzel többet ártanak az egészségügynek, mint gondolnák. Ebből a pénzből ugyanis nem kapnak azok, akik majdnem olyan fontos munkát végeznek, mint pl. az altatóorvos egy műtét során.
5./ Fel kell számolni annak lehetőséget is, hogy magánprakszist vívő orvos “ingyen” végeztessen el vizsgálatokat betegei részére, az állam kontójára.
Végül, de nem utolsósorban vessünk gátat a feltörekvő libsi nézeteknek, mely arra játszik, hogy “fizetőssé” tegye az egészségügyet, s szolgáltatásként kezelje a beteg(ség) gyógyítást.
polizza
2018-09-06 at 08:03
Lajos Tatos – a szaGértők, ők Rex felügyelő+kollegái.
Kérem szépen, hogy ne sértegesse őket a felsorolt nevekkel való együtt említéssel a szaGértő elnevezést.
Gondolom egyetért velem. Köszönöm.
olszal
2018-09-06 at 06:37
Egy újabb biboldó megmondóember…
gyozo2018
2018-09-06 at 05:33
Egyszerű. Ez e feladata.
Évtizedek óta eldöntött program, hogy minden szakember hagyja el az országot. Nemcsak orvos, hanem minden szakterületen.
Ha ez 2011-ben kezdte az ámokfutását, akkor eleve a Bokros-Horváth-Gyurcsány-Bajnai hóhér egészségügyéről mondott vélemény.
Ők verték szét a maradékát is. Azt felszámolni, ami kárt okoztak, évtizedekbe telik.
Amúgy, aki orvosi végzettséggel saját hibából nem praktizál, azthárom évenként a teljes szakból levozsgáztatnám, természetesen önköltségen, s ha nem teszi meg, elvenném a diplomáját!
Mint ahogy azzal meg visszafizettetném az oktatási költséget, aki a diploma megszerzését követő 10 éven belül elhagyja az országot több pénzért.
Ezt végre rendezni kell.
Az ilyen ágens az életveszélyes. A sürgősségin meg heroikus munkát végeznek.
gyozo2018
2018-09-06 at 05:29
Egyszerű. Ez egy mocsok ágens, akinek ez a feladata.
Évtizedek óta eldöntött program, hogy minden szakember hagyja el az országot. Nemcsak orvos, hanem minden szakterületen.
Ha ez az ágens 2011-ben kezdte az ámokfutását, akkor eleve a Bokros-Horváth-Gyurcsány-Bajnai hóhér egészségügyéről mondott vélemény.
Ők verték szét a maradékát is. Azt felszámolni, ami kárt okoztak, évtizedekbe telik.
Amúgy, aki orvosi végzettséggel saját hibából nem praktizál, azthárom évenként a teljes szakból levozsgáztatnám, természetesen önköltségen, s ha nem teszi meg, elvenném a diplomáját!
Mint ahogy azzal meg visszafizettetném az oktatási költséget, aki a diploma megszerzését követő 10 éven belül elhagyja az országot több pénzért.
Ezt végre rendezni kell.
Az ilyen ágens az életveszélyes. A sürgősségin meg heroikus munkát végeznek.
Zsebe László
2018-09-05 at 22:21
Tipikus libcsi “szakértő”.
Szart sem ér.
Mint a fajtája ezt már számtalanszor bizonyította.
gyozo2018
2018-09-06 at 05:37
Az ilyen lepusztult kóklereket használják.
Először celebet csinálnak belőlük, aztán ők lesznek a “megmondó szakértők.