Úgy tűnik Kunhalmi Ágnes néha mond jókat, legalábbis ez derül ki a Szabad Európának adott interjújából, ahol erős kritikát fogalmazott meg saját szövetségeseivel kapcsolatban. Elmondta például, hogy megy a marakodás a baloldali pártok között, ezért sem sikerült a kegyelmi ügyből akkora botrányt csinálniuk, mint amekkorát akartak. Beismerte, hogy politikai hasznot akartak húzni a gyerekek tragédiájából, de a pártokon belüli nézeteltérés miatt Orbán Viktor megelőzte őket. Továbbá kitért arra is, ha esetleg a Fidesz úgy dönt, hogy beáll az önkormányzati választáson Vitézy Dávid mögé, akkor Karácsony Gergelynek búcsút inthetünk.
A Fidesz márciusra ígérte, hogy bejelenti a főpolgármester-jelöltjét, de ez még egyelőre várat magára. Sokan azt gondolják, hogy ha az LMP által felkért, volt közlekedési államtitkár, Vitézy Dávid elfogadja a felkérést, akkor a kormánypártok is beállnak mögé. Ez vereséget jelenthet Karácsony Gergelynek. Kunhalmi ezzel kapcsolatban nem kertelt éss elmondta:
Többféle verzió van, hogyha Karácsony Gergelyre ráindul Vitézy, és ráindul a Fidesz is, akkor is más eredmény jön ki, de ha mondjuk a Fidesz támogatja Vitézyt, mert úgy dönt, hogy a végén abban látja a szakértőben most a Fidesz újdonsült politikáját, akkor el fogja veszíteni.
Politikai hasznot vártak a pedofil ügyből
A beszélgetésben szó volt továbbá a kegyelmi ügyről is, és Kunhalmi elismerte, hogy politikai hasznot akartak húzni a gyerekek tragédiájából, de nincs egység a baloldalon, nem tudtak alternatívát mutatni és így nem tudnak új szimpatizánsokat gyűjteni. A szocialista képviselő szerint nem csak a választásoknál kellene összefogniuk, hanem mindig és szerinte például most is az önkormányzati és EP választásokkor is, de csak a sárdobálás megy.
Visszatérve a kegyelmi ügyre, nem volt egységes a reakció, egységes gondolat és erőforrás, amit használni tudtak volna. S bár azt szajkózták a médiában, hogy napokig nem reagált a kormánypárt a botrányra, így is megelőzte a baloldalt, hiszen Kunhalmi is elimserte, hogy mire “kapcsoltak”, Orbán már előállt az alkotmánymódosítási tervével. Majd a miniszterelnök évértékelőjén elhangzott mondatba kapaszkodik, miszerint
a legerősebb rendszerben is, a legerősebb politikus is megverhető, mert mindegyik csak egyetlenegy ütésre van a padlótól.
Kunhalmi szerint ezt ki kellene használni és “behúzni” Orbánnak, hogy 2026-ra legyőzhessék.
Gyurcsánynak mindig joga lesz beszélni
Kunhalmi Ágnes úgy véli, hogy kezd szétszakadni az ellenzéki szavazótábor, de van olyan ellenzéki politikus, például Karácsony Gergely főpolgármester, akinek meghallják a szavát.
Gyurcsány az olyan, amilyen. Egy volt miniszterelnöknek mindig hangosabb lesz a hangja, mindig joga lesz arról beszélni, hogy egyébként ő mit gondol
– említette meg Gyurcsány Ferenc karakterét is Kunhalmi.
Ezt követően jött egy gusztustalan gondolatmenet, miszerint
A Fidesz kitakarította a gyermekvédelmiseket, kitakarította egy függőségi viszonyrendszeren alapuló mechanizmust, és társadalmi viszonyrendszert hozott létre, aminek a lényege morálisan és erkölcsileg az, hogy itt a náladnál feljebbvalótól akkor is el kell tűrnöd az abuzálást, ha történetesen ez pedofília. Akkor is el kell tűrnöd a központból kinevezett igazgatónak a munkaügyi bántalmazását, ha pedagógus vagy, mert egy központosított rendszer van Magyarországon.
Magyar Péterről pedig elmondta, hogy nem ő a megoldás.
ha a szavazóbázisokat megnézem, ha a receptet megnézem, ami le tudná váltani Orbánt, először megszorítani, majd leváltani, abba nekem Magyar Péter nem fér bele
– tette hozzá.
Forrás: Index, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS