Sebastian Kurz leváltott osztrák kancellár nem veszi át az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetői posztját, és parlamenti mandátumát sem veszi fel – közölte kedden Sebastian Kurz szóvivője az APA hírügynökséggel.
Az ÖVP frakcióvezetője August Wöginger marad, aki e pozícióban már a korábbiakban is kitűnő munkát végzett, és Kurz bizalmát élvezi – tette hozzá a szóvivő. Közölte továbbá, hogy az ÖVP-t vezető Kurz a fizetését sem veszi fel. Kurz most mindenekelőtt “mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a zökkenőmentes átmenetet az ügyvivő kormánynak” – hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve, hogy ezt követően Kurz országjárásra indul Ausztriában, hogy “támogatást szerezzen az emberektől irányvonalának folytatásához”.
Kurzot és kormányát hétfőn mozdította el posztjáról az osztrák parlament, miután az ellenzéki pártok összehangoltan ellene szavaztak. A kancellár ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szavazásán az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) együtt voksolt a radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is, amely egy hete még koalícióban együtt kormányzott Kurzcal, ám a néppárti kancellár felmondta a szövetséget, miután kompromittáló videó került napvilágra az FPÖ vezetőjéről, Heinz-Christian Strache alkancellárról.
Alexander van der Bellen osztrák államfő hétfő este tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy kedden hivatalosan felmenti Sebastian Kurz kormányát. Helyére ügyvivő kormányt nevez majd ki, amelynek élére Hartwig Löger kancellárhelyettes, pénzügyminiszter kerül. Felkéri ugyanakkor a minisztereket, hogy egy rövid időre még maradjanak, amíg megoldás születik egy átmeneti kormányról. Az előrehozott parlamenti választás várhatóan szeptemberben lesz. A bizalmatlansági indítvány az osztrák jog szerint a legerősebb politikai szankció, amely a kormány tagjaival vagy akár a kabinet egészével szemben alkalmazható; ha az alsóház, a Nemzeti Tanács többsége úgy dönt, hogy megvonja bizalmát a kormánytól vagy valamelyik minisztertől, akkor az államfő a kabinetet vagy az érintett kabinettagot minden további nélkül felmenti hivatalából. Ausztria második világháború utáni történetében eddig még sosem fordult elő, hogy a parlament megvonta volna a bizalmat a kormánytól vagy valamelyik tagjától, mert a többség vagy kitartott az illető mellett, vagy önszántából lemondott, akinek az elmozdítását kezdeményezték.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand
Facebook
Twitter
YouTube
RSS