Pesti Srácok

Lackner elérkezettnek látta az időt, hogy kisunnyogjon a szocik táborából

Lackner elérkezettnek látta az időt, hogy kisunnyogjon a szocik táborából

A kispesti kokainozós felvételről megismert, durva MSZP-s visszaélésekről, lopásról, mutyiról és 100 milliós korrupciókról nevetgélve mesélő Lackner Csaba felfüggesztette párttagságát. A vastagbőrű kispesti szoci képviselő Facebook-bejegyzésében valótlanságnak merte nevezni, amit egy videofelvételen a saját szájával mond.

A kokainozással és korrupcióval gyanúsítható Lackner Csaba arról írt a Facebook-on:

Ismert, a kispesti önkormányzati képviselő a Hír TV birtokába került hangfelvételen kokainozás közben arról beszélt, hogy aki az önkormányzati politikában nem keres meg évente 100 millió forintot, az szerinte hülye. A beszélgetés közben pedig egy fehér poros zacskót tartott a kezében. Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: Lackner Csabának a botrány után ki kellene lépnie az MSZP-ből, ám ha kiderül, hogy megrágalmazták, várják vissza.

PestiSracok facebook image

Eközben a Magyar Nemzet birtokába kerültek olyan iratok, amelyek alapján kijelenthető: a kispesti vagyonkezelő igazgatója, Kránitz Krisztián megvásárolt egy spanyolországi ingatlant, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában. Mindemellett a politikus éveken át nem nyúlt ahhoz a számlához, amelyre a fizetése érkezett. Felmerül a kérdés, hogy miből finanszírozta kiadásait.

Gajda Péter kispesti polgármestert a Hír TV kérdezte egy hete arról, hogy tudott-e Kránitz Krisztián spanyolországi ingatlanjáról. A kerületvezető azt mondta, nem tudott a dologról, és abban sem biztos, hogy ez igaz. Amikor a riporter elmondta, hogy birtokukban vannak az állításunkat igazoló dokumentumok, Gajda így válaszolt:

Hozzátette: nem biztos benne, hogy ezek a dokumentumok igazak. A Magyar Nemzet birtokában van egy előszerződés, amely alapján a spanyolországi földhivataltól kérték ki az ingatlan dokumentumait. Az előszerződés szerint A. C. nagy-britanniai lakcímmel rendelkező olasz állampolgár adta el az új építésű ingatlant Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának, XIX. kerületi önkormányzati képviselőnek. Az előszerződést 2018. július 13-án hitelesítették a felek aláírásukkal.

A földhivatali dokumentum igazolja, hogy létrejött az adásvétel, és az előszerződésben szereplő ingatlan tulajdonosa

kispesti lakos lett. A hatóságok részéről Margarita Penafiel jegyző írta alá a dokumentumot 2018. október 26-án, amely 2018. december 5-én jogerőre emelkedett.

Forrás: atv.hu/Magyar Nemzet; Vezetőkép: Hír TV

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.