kispesti hangfelvétel
Magyar Nemzet: Kránitz Krisztián zsebből adott közel 22 millió forint kölcsönt készpénzben
A Magyar Nemzet birtokába került földhivatali dokumentumok és szerződések bizonyítják, hogy Kránitz Krisztián, a kispesti vagyonkezelő igazgatója 2017 decemberében 21,6 millió forintot adott kölcsön egy vállalkozónak. Kránitz vagyonnyilatkozatában azonban nincs nyoma ennek a tranzakciónak.„Nyúljon a zsebébe” – üzente Lackner ex-MSZP-s képviselő egy helyi vállalkozónak
Kispest egyik cégénél, a Közpark Kft.-nél – amelynek felügyelőbizottsági elnöke egyébként Lackner Csaba – jelenleg 43,5 millió forintos sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség, de valószínűleg a nyomozást ki fogják bővíteni, mivel a „ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy” bölcsességéről elhíresült kispesti ex-szocialistáról újabb hangfelvételeket hozott nyilvánosságra a Magyar Nemzet és a Hír TV. Korrupciógyanús hálózat képe rajzolódik ki Kispesten, és a hálózat foglyul ejtette az önkormányzatot és zsákmányként tekint a közpénzre – írja a Magyar Nemzet.Kispesti botrány – Kizárta az MSZP Lackner Csabát, de a polgármesterre hulló brutális gyanú megválaszolatlan
A kiszivárgott videókon fehér poros zacskót lóbáló és korrupciós ügyeket kitálaló Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselő kizárásáról döntött az MSZP – ezt a párt közleményben tudatta kedden az MTI-vel.Zsigmond Barna Pál: A kispesti nem egyedi eset
Újabb kispesti korrupciós ügyet mutatott be tegnap a Hír TV Informátor című oknyomozó műsora. Megfenyegették az egyik kispesti térfelújítást végző vállalkozót, mert nem akart pénzt visszaosztani a szocialista politikusoknak. A beruházást végző vállalkozó az Informátornak azt is elmondta, hogy Lackner Csaba kétmillió forintot kért és kapott is az egyik beruházásból. Lackner Csaba, Kispest szocialista önkormányzati képviselője beszélt arról az Informátor birtokába jutott hangfelvételen, hogy olyan vállalkozókkal kell szerződést kötni, akik visszaosztják a pénzt.Kizárták a "kólázó" Lackner Csabát a szocialisták, de megtartja mandátumát
Tóth Bertalan kezdeményezte a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba kispesti MSZP-s képviselő pártból való kizárását. A szocialista párt elnöke Facebook-oldalán közölte a döntést tegnap – írja a Magyar Nemzet.Informátor: A választásnak vége, a botrány folytatódik
Karácsony Gergely és csapata győzött Budapesten – ez már nem újdonság. A XIX. kerületi MSZP üzelmeit korábban az Informátor derítette fel és mutatta be. Lackner Csaba, a szocik önkormányzati képviselője kábítószerezés közben vallott arról, hogyan lopják szét Kispestet.Soproni és Harangozó az ATV-ben esett egymásnak a kispesti szoci videó miatt
Összeszólalkoztak az ATV-ben az ellenzéki meghívottak – írja a mandiner.hu. A lap beszámolójából kiderül: Harangozó Tamás kijelentette, hogy amennyiben a felvétel valós, akkor Lacknernek nincs helye a politikában. Soproni Tamás szerint a video- és hangfelvétel alapján egyértelmű, hogy ami azokon látható és hallható, az megtörtént.Lackner elérkezettnek látta az időt, hogy kisunnyogjon a szocik táborából
A kispesti kokainozós felvételről megismert, durva MSZP-s visszaélésekről, lopásról, mutyiról és 100 milliós korrupciókról nevetgélve mesélő Lackner Csaba felfüggesztette párttagságát. A vastagbőrű kispesti szoci képviselő Facebook-bejegyzésében valótlanságnak merte nevezni, amit egy videofelvételen a saját szájával mond.Ajánljuk még