kispesti hangfelvétel
A választások után már szabadulna az MSZP Lackner Csabától
Bár Gajda Péter kompetenciája a döntés, Lackner Csabának mindenképpen távoznia kell az MSZP-ből – állították egyhangúlag a Magyar Nemzetnek a párt elnökségében. A lap forrásai szerint az első hangfelvétel nyilvánosságra kerülésekor még nem zárták ki, hogy azon esetleg nem Lackner hallható, ám az újabb és újabb hanganyagok egyértelmű helyzetet teremtettek. Mint az egyik elnökségi tag fogalmazott: Lackner Csaba akkor sem maradhat a párt soraiban, ha akár „hülyeségből” mondta, amit mondott, ha pedig nem értené magától, hogy távozni kell, úgy meg fogják azt értetni vele.Lenyúlás, alkoholizmus, strómanok, ingatlanok – Újabb botrányos hangfelvételek a kispesti MSZP működéséről
A szocialista EP-képviselők lenyúlják a tanácsadóik fizetését, Gyurcsányné az alkoholista Gyurcsány elől menekült Brüsszelbe, az arab befektető kedvéért gyorsított eljárásban tettek embereket az utcára – ezekről beszél többek között a kispesti szocialista Lackner Csaba azon a lassan legendássá váló éjszakán, amelyen fehér por fogyasztása közben teregeti ki barátainak az MSZP és a baloldal szennyesét.Végre Gajdának is leesett: az MSZP még mindig védi Lacknert
Ha bizonyíthatóan Lackner Csaba van a nyilvánosságra került felvételeken, akkor távoznia kell – mondta Gajda Péter kispesti polgármester a Népszavának. Bár az első, kokainozós, a közpénz ellopásának módozatairól szóló videó már több, mint egy hete robbant, Gajda állítja, hogy még nem érte el politikustársát és nem tudta kérdőre vonni a nyilvánosságra került felvételek miatt. Emellett persze azonnal a Fideszre mutogat, mivel szerinte egyértelmű, hogy a rivális párttól jönnek a felvételek, és azért, mert Kispesten jól mennek a dolgok. Ezzel szemben egy nappal korábban a Hír TV-nek még azt mondta: nem hajlandó vizsgálatot sem indítani. Kunhalmi Ágnes is azt nyilatkozta a csatornának, hogy manipuláltnak tekintik a felvételt, amit többszörösen összevágtak.Kispesti hangfelvételek – Csak üzlet, pénzkereseti lehetőség az ellenzéknek a kerületben az összefogás
A kispesti szocialista politikusok a közügyeket, a politikát is üzleti ügynek tekintik. Már a DK helyi alapszervezetét is azért hozták létre, mert azzal több pénzt lehet keresni – írja a Magyar Nemzet, birtokukba került hangfelvételekre hivatkozva. A lap kifejti, hogy vállalkozóiknak miként és miért biztosítják a munkát, és hogyan felügyelik a projekteket. Vigyázni kell az újonnan érkező fiatalokkal is, mert pénzéhesek és aztán könnyen ráégnek az emberre. A lényeg, hogy „pénzt kell keresni”, méghozzá sokat, mert „aki politikusként nem keres évi százmilliót, az hülye” – vélekedik a szocialista polgármester kedvence, Lackner Csaba. A Magyar Nemzet által bemutatott felvételeken ő beszélget társaival a helyi ügyekről a „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. Felbukkan egy vállalkozó, és korábbi, valamint jelenleg aktív baloldali politikusok is.Továbbra is menekülnek és mellébeszélnek Karácsony Gergely szövetségesei a kispesti szocialisták drog- és lopási botrányában
Lackner Csaba kispesti szocialista önkormányzati képviselő elmenekült a Hír TV kérdései elől, míg Gajda Péter, a városrész szocialista polgármestere továbbra is képtelen érdemi választ adni a súlyos korrupciós botrányokról szóló kiszivárgott hangfelvételről – írja az Origo. Mint arról korábban beszámoltunk, lebuktak Karácsony Gergely szövetségesei; olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről a kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.Bácskai Balázs: A kispesti szocialisták zsákmányként tekintenek az önkormányzatra (Videó!)
Gajda Péter kispesti polgármester vagy tökelütött hülye, aki nem ismeri fel a saját emberét, akivel együtt járnak síelni, focizni, vagy pedig Gajda Péter hazudik, és úgy tűnik, ez utóbbi a valószínű, ami a választók lenézése is – így reagált Bácskai Balázs, a Magyar Nemzet újságírója a Hír TV kedd esti műsorában arra, hogy a kispesti korrupciós botrány érintettjei az önmagukért beszélő kép- és hangfelvételek ellenére manipulációról és hamisításról beszélnek.Mesés külföldi ingatlanokban állnak a szocik által ellopott kispesti közpénzek?
Somogyi László vállalkozónak az Egyesült Államokban, Kránitz Krisztiánnak a Földközi-tenger partján, Spanyolországban van ingatlana – derült ki a Magyar Nemzet által megszerzett, a kispesti szocialista városvezetés anyagi gyarapodását megmutató hangfelvételekből és egyéb dokumentumokból. Gajda Péter polgármester a beszélgetések szerint a XIX. kerületben vásárolt be. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről a kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.Sajtóklub: Legyen nemzeti minimum, hogy magyar ember Gyurcsányékra nem szavaz! (videó)
Miért nem ismeri fel a kispesti, szocialista polgármester közvetlen munkatársait, és vajon főnök-e, akit főnöknek hívnak? Az Informátor leleplező hangfelvételeket közölt a Kispesten zajló, szocialista cselszövésekről, visszaosztásokról, mutyikról, a Sajtóklub szereplői pedig megvitatják, hogyan és mi történhetett a kerületben. Huth Gergely és vendégei a Sajtóklubban átbeszélték azt is, melyek a Győrben kirobbant botrány tanulságai. A műsor második részében a műsorvezető felidézte a hétvégi székelyföldi, oklándi templomszentelőn szerzett élményeit és a szertartás alatt felötlött gondolatait, ami után a vendégek parázs vitába bocsátkoztak arról: miért nem nemzeti minimum, hogy magyar ember Gyurcsányékra nem szavaz, és miért nem veti ki sorai közül az ellenzék a hazaárulókat, idegen érdeket szolgálókat?Kispesti baloldali gigamutyi – Krinyó távozása sokak kényelmes megélhetését veszélyezteti
Somogyi Lászlóné kispesti önkormányzati képviselő férje az egyik olyan üzletember, aki sűrűn felbukkan a kispesti önkormányzat környékén. Kránitz Krisztián, a kerületi vagyonkezelő vezetőjének bukásával azonban Somogyi László élete is nehezebbé vált: a vállalkozó kétségbe esett a hírtől, hogy a Krinyóként emlegetett Kránitz már nem lesz ott a következő testületben. Somogyi a közelmúltban számos fenyegetést kapott. Egy, a Magyar Nemzethez is eljuttatott feljelentésből pedig további információk derültek ki arról, hogyan tűnnek el a pénzek az önkormányzati beruházások környékén. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről a kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.Ajánljuk még
















