Pesti Srácok

Soproni és Harangozó az ATV-ben esett egymásnak a kispesti szoci videó miatt

null

Összeszólalkoztak az ATV-ben az ellenzéki meghívottak – írja a mandiner.hu. A lap beszámolójából kiderül: Harangozó Tamás kijelentette, hogy amennyiben a felvétel valós, akkor Lacknernek nincs helye a politikában. Soproni Tamás szerint a video- és hangfelvétel alapján egyértelmű, hogy ami azokon látható és hallható, az megtörtént.

Mint arról korábban beszámoltunk: felfüggesztette MSZP-s párttagságát Lackner Csaba, a korrupciógyanúba keveredett kispesti önkormányzati képviselő. A kispesti önkormányzati képviselő a Hír TV birtokába került hangfelvételen arról beszélt, hogy aki az önkormányzati politikában nem keres meg évente 100 millió forintot, az szerinte hülye. A beszélgetés közben pedig egy fehér poros zacskót tartott a kezében. A vasárnapi választáson Lacknert újraválasztották önkormányzati képviselőnek; a hangfelvételek alapján a rendőrség gazdasági vesztegetés miatt nyomozást rendelt el.

Az ATV A nap híre című műsorában is szóba került a Lackner-ügy. Simon András műsorvezető kérdésére Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője a fejleményekről azt mondta: ha a felvétel valós, akkor Lacknernek nincs helye a politikában. Harangozó Tamás szavaira reagálva Soproni Tamás, a Momentum színeiben megválasztott VI. kerületi polgármester azt mondta: Lackner Csaba nem egyenlő az MSZP-vel, de a video- és hangfelvétel alapján szerinte egyértelmű, hogy ami azokon látható és hallható, az megtörtént, és „ennek az embernek nincs helye ebben a pártszövetségben”.

– tette hozzá Soproni Tamás.

Forrás: Mandiner.hu; Fotó: Youtube

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.