Pesti Srácok

kispesti drogos videó

Bírósági ítélet született arról, hogy összefüggésbe lehet hozni Lackner Csabát és a drogokat (videó)

SSSzalai Szilárd ‎PS Riport 2023 április 7.
Szerkesztőségünk álláspontja szerint eleve tarthatatlan és felháborító, hogy a Büntető törvénykönyv még a Kádár-diktatúrából örökölt rendelkezése szerint két év letöltendő börtönbüntetéssel, illetve a hivatásuktól való örökös eltiltással lehet fenyegetni – rágalmazás okán – munkájukat végző újságírókat, és régóta kérjük a Magyar Országgyűlés józan belátású képviselőit, hogy töröljék el ezt a rendelkezést, ugyanakkor a fehér poros botrányba és korrupciógyanúba keveredett baloldali önkormányzati politikus, Lackner Csaba csütörtökön szépen felsült a XVIII–XIX. Kerületi Járásbíróságon egy ilyen perben. Azt szerette volna elérni, hogy tiltsák el az újságírástól és ítéljék pénzbírságra Huth Gergelyt, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjét és Vésey Kovács László kollégánkat, ám a bíróság tegnap kihirdetett ítéletében a legtöbb pontban alaptalannak minősítette Lackner magánvádas keresetét. Így például az elsőfokú bíróság szerint nem követtünk el rágalmazást azzal, hogy Lackner Csabát "kokainban pácolt milliókkal" hoztuk összefüggésbe, ahogyan nem értékelte "aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett jelentős érdeksérelmet" okozó rágalmazás vétségének a bíróság Vésey Kovács László két cikkének 12 oldalon át sérelmezett más állításait és vélekedéseit sem, egy másfél mondatos részt leszámítva, amiért megrovásban részesítettek bennünket.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.