Pesti Srácok

Kitálalt a kispesti szocialisták sofőrje: Lackner van a drogos videón

Kitálalt a kispesti szocialisták sofőrje: Lackner van a drogos videón

A kispesti baloldal sofőrje kitálalt a Hír TV kamerái előtt, arccal, hanggal vállalva nyilatkozatát. V. Ákos öt-hat éve ismerkedett meg Lackner Csabával, Gajda Péterrel és Kránitz Krisztiánnal, akikkel számos alkalommal együtt bulizott. A férfi hangja is hallható azokon a kispesti hangfelvételeken, amelyeken Lackner Csaba vagyonával, korrupciógyanús ügyekkel és hódításaival is dicsekszik. A sofőr, aki ott volt a beszélgetéseken, állítja: a hanganyagok valódiak és nem manipuláltak.

Felháborító, ami Kispesten folyt, ahogyan bántak emberekkel, ahogyan viszonyultak emberi sorsokhoz, és az is, ahogy a botrány kipattanása után tagadtak – nyilatkozta a Hír TV Informátor című műsorában V. Ákos, a XIX. kerületi baloldal egykori sofőrje. A férfi elmondása szerint az utóbbi öt-hat évben, amióta Lackner Csabát ismeri, legalább száz különböző bulin vett részt az ex-MSZP-s képviselővel. Érdemes kiemelni: a sofőr hangja egyértelműen beazonosítható a kispesti felvételeken. V. Ákos nevét és arcát vállalva kifejtette, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV által nyilvánosságra hozott felvételek nem manipuláltak, a beszélgetések megfelelnek a valóságnak.

V. elmondta, hogy a kispesti Lackner–Kránitz–Gajda háromszögbe a focin keresztül vezetett az útja. Egy tornán ismerkedett meg a szocialista politikusokkal, ahol jól teljesített, ezért bevették a társaságba, majd idővel barátokká váltak, és ezt követően kezdődtek a közös bulizások. A férfi egy sofőrszolgálatnál dolgozott, és a baloldali politikusokat is többször fuvarozta az éjszakában, így innen is ismerte a kispesti hangfelvételeken hallható történeteket. V. a kép- és hanganyagok nyilvánosságra kerülésekor azonnal felismerte Lackner Csabát, sőt, elmondta, hogy ott volt azon a bulin is, amikor Lackner a fehér port szárította a ventilátor előtt.

PestiSracok facebook image

– világított rá V. az elhíresült felvétel kapcsán, hogy Lackner valóban kábítószert fogyasztott. Kiemelte: ez nem egyszeri alkalom volt.

Forrás: Hír TV, Magyar Nemzet; Fotó: Hír TV

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?