Pesti Srácok

Az új médiakorszak kezdete: se kamera, se fényképezőgép, csak az ember, aki ott sincs

Az új médiakorszak kezdete: se kamera, se fényképezőgép, csak az ember, aki ott sincs

Egy egész ország gondolta tavaly ősszel, hogy Lackner Csaba kispesti szocialista politikus kokainozik a széles nyilvánosság elé került felvételen. De aztán új idők jöttek, és minden megváltozott: többé semmi sem az, ami volt és többé semmi sem az, ami. Többé semmire sem jók a videokamerák, fényképezőgépek, felvételre állított mobiltelefonok a sajtómunkások kezében.

Az emberek voltak olyan buták, és azt hitték, hogy amit látnak, az igaz. Jobban hittek a szemüknek, mint Lackner Csabának. Pedig hát ha jobban megnézzük, a vak is látja a Lackner Csabát bemutató videofelvételen, hogy az Lackner Csabán kívül bárkit ábrázolhat. Lássuk be, előítéletesek voltunk! Az a figura, aki gyakorlott kézzel rendezgeti a csíkokat a tányéron, és közben bennfenteskedő modorban kioktatja a butuska nebulókat a kokainozásról és még az önkormányzati lopás módszertanáról is, legfeljebb csak nagyon-nagyon hasonlít Lackner Csabára. A megszólalásig. Sőt, még azon túl is. Na, de ne komolytalankodjuk el ezt a dolgot! Attól, hogy a kokain- és lopásmester figura ugyanúgy néz ki, mint Lackner Csaba, ugyanolyan a hangja és a hanghordozása, ugyanúgy az önkormányzatnál tevékenykedik, és ugyanúgy ismer ott egy Péter nevű nagyembert, attól az még nem okvetlenül Lackner Csaba. Sőt, biztos, hogy nem ő.

Lackner mindenkit hülyének néz, ami részéről logikus reakció. A totális, csúf lebukás után csak a megszégyenült eltűnés vagy a cinikus tagadás marad lehetőségként. Neki elég vastag arcbőre van az utóbbihoz, és aztán lassan elültek körülötte a hullámok, azóta is boldog önkormányzati képviselő. Ma már alig zavar valakit, hogy egy ilyen alak ül választott, demokratikus tisztségben. Ezt főleg a nyílttársadalmi lakájmédiának köszönheti, amelyre a Lackner-ügyben valahogy nem jellemző az a szenvedélyes igazságkeresés, amellyel nekiugrott például a Borkai-ügynek. Pedig – az azóta lemondott – Borkai ügyében a kokaint senki se látta, csupán ígérgették az ezt tanúsító felvételeket, és a lakájmédia terjesztette szorgalmasan a pletykát. Nem voltak az asztalra kihúzott csíkok, nem volt gyorstalpaló előadás arról, hogyan kell profin kólázni meg lopni az önkormányzati ügyletekből. Aztán ahogy – az azóta sem lemondott – Lackner elkezdte lassan megúszni a megúszhatatlant, felbátorodott a sajtója is.

Olyan jó lenne tudni, kik vannak ezen a képen! (Kép forrása: Facebook)
PestiSracok facebook image

Az egy héttel ezelőtti mosakodó interjúja szerint Gajda Péter megint nem ismeri fel a videofelvételen azt a Lacknert, akit először nem ismert fel, majd az önkormányzati választás után mégis. Most aztán maga Lackner Csaba kapta meg a lehetőséget, hogy újra bizonygathassa az állítását. Mindezt „Lackner Csaba a vagyonáról: családi segítség, öröklés, hitel” címmel, csak így, egyszerűen, a politikusi kijelentések iránti, szokásos kétely nélkül közölte a 24.hu. A cikk legfontosabb része pedig kétségkívül ez:

Kik lehetnek ezek?!

És valóban, fogalmunk sincs, ki van azon a felvételen. Ahogy fogalmunk sincs, ki van azon a felvételen, amelyen egy Borkai Zsoltra nagyon hasonlító ember szajhák társaságában mulatozik egy jachton. Nem tudjuk, ki van azon a felvételen, amelyen egy idióta nő nekiszalad az ajtónak a tévészékházban. Nem tudjuk, ki az a szerencsétlen marha, aki ugyanott a kameráknak mutogatta a lyukas zokniját. Nem tudjuk, ki az a szeszkazán, aki rendszeresen lihegve-hörögve, néha belebüfizve szólal fel az Országgyűlésben, vagy az a másik, az az elmeháborodott, aki ingerülten villogó szemekkel ordibál és hadonászik. Persze mindannyian hasonlítanak egy-egy politikusra, valóban nagyon hasonlítanak, majdnem ugyanúgy néznek ki, de hát ez ma már nem jelent semmit. Félő, hogy összevágott, manipulált felvételek is lehetnek ezek, és nem is azok vannak rajta, akiket mindenki gondol.

Igazából a 24.hu magabiztossága a legmeglepőbb. Kitettek egy képet a cikkükhöz, amelyről nem lehet megállapítani, ki és hogyan szerepel rajta. Nem tehettünk mást, mi is kitettük ugyanannak az embernek a képét, habár nem tudjuk, ki ez.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.