Pesti Srácok

Lady Gaga apjának elege lett a szomszédjában lakó migránsokból New Yorkban

Lady Gaga apjának elege lett a szomszédjában lakó migránsokból New Yorkban

Van úgy, hogy a fagyi visszanyal, és nekünk nevető harmadikként rendkívüli kárörömöt okoz, mikor az elit jóENberkedő tagjai szembesülnek a valósággal. Ilyen volt, mikor a bevándorlás mellett kampányoló díszdemokratáknak nem tetszett, hogy migránsok érkeztek Martha's Vinyardba, és ilyen most is, mikor az egyik "legprogresszívebb" énekesnő apja kampányt indít a szomszédjába költöző illegális bevándorlók ellen.

Lady Gaga édesapja összefogja a New York-i szomszédait, annak érdekében hogy „kezeljék” a hoteljükben lakó „engedetlen migránsokat”, akik véleménye szerint „alapvetően elfoglalták” azt – tudta meg a Mandiner. Joe Germanotta hangoztatta, hogy az Upper West Side-i otthona és étterme közelében élő „engedetlen migránsok” elárasztották az előkelő környéket. A férfi többek között a prostituáltakra és a köztereken uralkodó állapotokra, többek között a robogókkal szabálytalanul közlekedőkre panaszkodott.

– fogalmazott a 66 éves Germanotta, aki egy listát állított össze a helyi lakosok aggodalmairól, melyet tiltakozásul eljuttatott a törvényhozókhoz, a New York-i rendőrséghez és a hajléktalanellátó szolgálatokhoz. A lap ismertette, hogy Germanotta 35 éve él a The Pythian épületében a West 70th Street-en. Itt nevelte fel két lányát, köztük a „Born This Way” előadóját, Lady Gagat. A közösségben 2012-ben éttermet is nyitott. Körülbelül hat héttel ezelőtt a város „csendben és gyorsan” átalakította a Stratford Arms Hotelt – az American Musical and Dramatic Academy (AMDA) kollégiumát, amely Germanotta otthonától egy háztömbnyire található – több száz migráns számára kialakított menedékhellyé.

PestiSracok facebook image

Lady Gaga édesapja szerint most 500 migráns él a kollégiumban, beköltözésükkel kezdődött az „egész zűrzavar”. Germanotta házának lakói – amelynek ő az igazgatótanácsi elnöke – és három szomszédos cím családjai azóta megalakították a West 70th Street „lakóközösséget”, és azért lobbiznak a városházán, hogy a rendőrség nagyobb energiákat fordítson a migránsok felügyeletére.

Forrás: Mandiner; Fotó: EPA/SARAH YENESEL (Joe Germanotta új szomszédai)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.