A legnagyobb kincs
"Ebbe az országba ne szülj gyereket. Milyen jövője lesz egy ilyen világon?" - anyai nagyapám sokszor ezt mondogatta anyámnak még a kommunizmus idején, jóval azelőtt, hogy én megszülettem. Lehet, hogy itt kezdődött el az, ami miatt sokáig keserédes ünnep volt nekem az anyák napja.
Mert mégis lettem, de az anyám sosem volt igazán az anyám. Fizikailag jelen volt - egy ideig -, de a ma divatos, úgynevezett énidő mindig fontosabb volt a családjánál. Nagyapám anno a kommunizmus miatt mondta, amit mondott, de úgy képzelem, valahogy így nevelhetett ki a diktatúra is nagyban egy olyan nőközösséget, akik a vasököl alatti levegőtlenség, nyomorgatás után valamikor eljutottak oda, hogy egy "csak nekem legyen", egy "senki sem számít, csak a saját, önös érdekem" mentalitással kezdték élni az életüket. Anyákat, akik mégsem azok.
A kerék fordult egyet és a láncok ledobása utána a kétszínű, hamis szabadságot ígérő liberalizmus lett a módi. A válások, az abortuszok, a széthullott vagy meg nem valósult családok és elmagányosodott emberek kora. Ahhoz, hogy ma megint eljutottunk oda, hogy az anyaságot, az édesanyákat ne csak vállaljuk, de nemzeti büszkeségként tekinthessük, biztosan kellett ez a generáció és a gyerekeik személyes tragédiája. A mi döntésünk, hogy bár a múltat nem változtathatjuk meg, nekünk van lehetőségünk másképp csinálni.
Sosem fogom elfelejteni a napot, amikor édesanyám dolgai eltűntek a lakásból. Kétszer is kinyitottam a szekrényt, hogy lássam: valóban üres. Most is érzem, hogyan öregedtem egy gyerekből hirtelen évtizedeket. De emlékszem, hogyan jöttem rá, hogy az anyaság végső soron nem egy biológiai állapot, hanem a választás ereje. Például azé, amikor a néhány magamra szánt perc, a megválaszolatlan e-mailek, elintézetlen ügyek és az élet kicsinyes körülményei helyett inkább megölelem, meghallgatom a gyermekem. És apámat látva, ahogy főzött és vasalt, megértettem, hogy a titok a választás erején kívül az anyai szív. Ez pedig nemtől és kortól független.
Ami meghatározza, az az önfeláldozó, feltétel nélküli, örökké tartó, reményteli szeretet. Ez a szív lehet egy szülő vagy nevelőszülő, egy támogató nagynéni, a gyerekét egyedül nevelő apa, egy gondoskodó barát, példamutató tanár. És anyai szíve van a vezetőknek is, akik a közösségünket, országunkat védik. Akik látják, hogy megérkezett egy generáció, amelyik ezt újra képes megérteni, megbecsülni és piedesztálra emelni. Ezért több ez a nap, mint a biológia ünnepe. Ez az ünnep mindazoké, akik által Magyarország ma megint egy olyan ország, ahol az anyai szív a legnagyobb kincs. Talán, ma már nagyapám is mást mondana róla.
