Pesti Srácok

Nászok ásza

Nászok ásza

Vannak dolgok az életben, amelyek olyanok, mint a pohártól eltartott kisujj. Néhányan azt hiszik, hogy menő, és elegáns, de legyünk őszinték: valójában ciki és főleg, nem életszerű, ezért legszívesebben kiröhögnénk azt, aki csinálja. Ilyen dolog szerintem a Momentumra szavazni.

Annak a 10 százaléknyi választópolgárnak a kisujja már most annyira eláll a csészétől, hogy bele is akadt valamibe, mégpedig a magyar belpolitikai porcelánbolt DK nevű elefántjába. A valami új, valami régi, valami kölcsön és valami kék elvén így a vasárnapi európai parlamenti választások után egy furcsa ellenzéki nász következhet.

Új

Arra azért gyorsan rájöttek a momentumosok, hogy ha meg akarják lovagolni a talált szerencséjüket, a jelenlegi erőviszonyok között muszáj lesz egyezkedniük. Csak pont kellően nárcisztikusak ahhoz, hogy ezt a lehető legmagasabb lóról tegyék. Fegyőr egyenesen már egy Gyurcsány Ferenc nélküli DK-t szeretne, ami lássuk be, a párt táborának ismeretében nem jelez túl sok sütnivalót a Momentum elnökénél. De aki nem tudja, mennyibe kerül egy liter tej, hogyan is tudhatná, hogy a pártja tíz százaléka ősszel valójában ajándék lesz minden idők legrosszabb magyar miniszterelnökének.

Régi

Mert a szemétdomb királya, a nászok ásza az életben és politikában is tudja, hogyan kell házasodni. Megsejthetett valamit abból, hogy hamarosan túlkompenzáló hülyegyerekekkel kell tárgyalnia, így az ep-kampányban több hullámban is őket próbálta megszólítani.

A közös romkocsmai hobbijuk persze adott kellő alapot az együttműködésre, de semmiképpen sem annyit, hogy a kiöregedett HÖK-ösök tömegesen a DK-ra szavazzanak. Legfőképpen pedig nem annyit, hogy egy ilyen elkényeztetett generációval meg a pártjukkal el lehessen hitetni, hogy Feri bizony jobban ért a politikához náluk.

Kölcsön

Itt jöhet a képbe a katalizátor, aki ez esetben nem más, mint az LMP-ből kibukott, mindenre elszánt megélhetési, Szél Bernadett. Meglepetésre, ő lehet az, aki megszerezheti a Momentumot Ferinek. A fiatalokat már magához édesgette, mint Jancsit meg Juliskát a vasorrú bába, bár a szükség kölcsönös: neki is úgy kell a párt, mint mentőmellény a Földközi-tengeren. Az elmúlt néhány hétben minden adandó alkalommal a lilák fórumain mutogatta és árulta magát (hiába, valamiből élni kell). Tegnap már fel is vetették, hogy főpolgármester-jelölt lehet Veiszer Alinda után/helyett szabadon, hiszen a Momentumból Brüsszelbe mennek a lányok (aminek én például személy szerint nagyon örülök, kevés idegesítőbb jelenség van a politikában, mint Cseh Katka és Donáth Anna, a két bölcsi-komcsi kishölgy).

Szóval Szél Bernadettnek most a Momentummal és a DK-val összejöhet az, ami tavaly a Jobbikkal és az LMP-vel nem sikerült. Nyilván érzi, hogy a túléléshez mindent be kell vetnie, a többi párt pedig annyira a padlón van, hogy őket még egy köztévés élőhöz sem lenne érdemes meghívnia. Nem is késlekedett sokat, vasárnap meg is kezdte a laboratóriumi munkát a DK és a Momentum között. A szavazás után egy poszton belül mindkét párthoz hozzádörgölőzött egy kicsit.

Sokat tud fordulni a világ egy év alatt, tavaly ilyenkor Gyurcsányról még így vélekedett:

Kék

Hogy mi a magyarázat? Szerény véleményem szerint az, hogy Feri vett kölcsön mindenkit, csak ők ezt még nem tudják. Gyurcsány egyszerűen alakot vált, és ezúttal azt ígéri, hogy pártja a jól bejáratott európai szocialisták helyett a Macron és Verhofstadt-féle liberális ALDE frakcióba ül. Abba, amelyben egyébként a momentumosok is fészkelnek (mellesleg Szél Bernadetthez hasonlóan már nem is utálják annyira az öreg tintást, mint tavaly ilyenkor). A nárcizmus és az egó terén végül is egyformák.

Jöhet is egy Szél Bernivel mint királycsinálóval összehozott DK-Momentum együttműködés: tényleg csodálatos nász lesz, körülbelül olyan, mint Macron meg a feleségnek álcázott öreganyja. Csakhogy, ahol az önimádat a közös pont, ott kár hosszú kapcsolatot várni. Hiába lesz Klára Brüsszelben és szabadon a szemlőhegyi kéjlak. Ami októberig a riszálásból marad, az a kék és a lila a szemek alatt. Berni, Andris, ha olvassátok: mi szóltunk.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.