Pesti Srácok

Folklór

Folklór

A liberálisok sokszor vádolják azzal Magyarországot és a többi, még a józan ész tartományában mozgó országot a tömeges migráció kapcsán, hogy a könnyebbik utat választja, amikor a segítséget vinné a bajhoz és nem fordítva. Akik ezt állítják, talán végig sem gondolják, hogy a művelet valójában milyen nehéz. Mert akik egy számukra idegen helyen az elmúlt hetek németországi eseményeihez hasonló dolgokat művelnek, hogyan viselkedhetnek ott, ahol otthon érzik magukat? A marokkói folklór csillogó szemű képviselői most ebből adtak ízelítőt.

Amit tudhatunk, az röviden annyi, hogy három belga nőnek kellett elmenekülnie Marokkó egyik falvából, mert önkénteskedés közben rövidnadrágot viseltek. Ez nem tetszett a felújítandó falu egyik tanárának, aki megfenyegette a lányokat, hogy a helyi népszokások szerint fogja lefejezni őket, amiért nem tisztelik a muzulmán hitet. A három nő érthető módon azonnal hazautazott, az önkéntesmunkát koordináló szervezet pedig bejelentette, hogy minden marokkói csoportot visszahívnak (legalább ennyi belátás volt bennük).

Eddig a tények, az ügynek viszont több tanulsága is van.

Az Európai Unió valamiféle hamis bűntudatra hivatkozva próbálja meg ráerőltetni mindenkire a lefejezéssel fenyegetőző népek válogatás nélküli képviselőit, mondván, hogy ezek az országok a nyugati világ gyarmatosító hatalmai miatt váltak élhetetlenné. Arról persze, hogy a gyarmattartás évei alatt miért nem tanultak el néhány civilizációs alapvetést, és hogy a felszabadulásuk utáni alsó hangon negyven évben miért főleg törzsi háborúkkal rendezték az ügyeiket, nem szól a fáma. Európa józanabbik fele ezért azt javasolta, hogy a hamis bűntudat keltette problémák megoldásai közül lehetőleg a kisebbik rosszat válasszuk, vagyis hogy inkább ott segítsünk nekik, ahol vannak. Magyarország az elmúlt években több afrikai és közel-keleti kórház vagy iskola újjáépítésében vett részt probléma- és fenyegetésmentesen, szóval a dolog nem lehetetlen. Csakhogy a liberálisok ezt is úgy csinálják, ahogy az ő verziójukat, a bevándorlók beengedését képzelték: tájékozatlanul, koordinálatlanul, ellenőrizetlenül.

A belga lányok nyilván azt gondolták, nyugodtan mehetnek Marokkóba utat építeni fürdőruhában, hogy közben azért barnuljanak is egy kicsit. Pedig nem.

Tucatszor leírtuk már, de ismét csak az a fránya hipokrácia tart minket béklyóban. Amikor azt várjuk és szajkózzuk, hogy aki idejön, annak tisztelnie kell a mi szokásainkat, akkor mi sem szambázhatunk csupasz lábakkal oda, ahol ez tiszteletlenségnek számít. Ne ott akarjuk érzékenyíteni őket, ha egyszer itt, ahol mi vagyunk többségben, nem sikerül. Nem azért mert egyetértenénk azzal a primitív és agresszív vallási ideológiával, amely szerint egy nő a rövidnadrágért lefejezést, vagy akár fenyegetést érdemel, hanem egyszerűen azért, mert kedves az életünk.

Ha ezt a három nő legalább minimálisan végiggondolta volna, még a negyven fokban is magára húz valamit. Csakhogy - és ez a második tanulság - elhitték, hogy őket ez a jog a világon mindenhol megilleti. A liberális propagandából évek óta semmi mást sem hallani, mint hogy nekem jár, én megérdemlem, és meg is tehetem, mert szabad vagyok. Hogy ez mennyire így van, jól mutatja a tüntetés is, amit gyorsan a nők rövidnadrághoz való jogáért hirdettek az ügy kapcsán.

Amíg Angela Merkel meg Macron afgánokat és eritreaiakat ölelget, közben a nyugati sajtó folyamatosan elhallgatja a viselt dolgaikat - főleg azokat, amiket itt követnek el -, amíg a mozikban a színes bőrű karakterek kötelezően csak hősök lehetnek, amíg lerasszistáznak mindenkit, aki egy kicsit is figyelmeztet, hogy a vízzel együtt kiborítjuk a gyereket is, ez nem is lesz másképp.

Nem olyan régen a szintén marokkói Imlíl nevű falutól nem messze egy dán és egy norvég turistalány holttestére bukkantak, akik csapatépítő programként az Atlasz-hegységben egyedül indultak túrázni. Rendőrségi jelentések szerint az elkövetők éjszaka támadtak rájuk, a hálózsákban fekvő nőket nyakon szúrták, majd le is fejezték őket.

Ha Marokkóba indulnánk szervezetlenül élményeket szerezni, vagy épp megismerni önmagunkat, gondoljunk rájuk. Mert míg ezek a szerencsétlen, megvezetett lányok már nem tudják levonni a tanulságokat, most úgy tűnik, hogy mi, akiknek erre még lenne lehetősége, nem is akarjuk.

PestiSracok facebook image

Kiemelt kép: AFP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.