Márki-Zay Péter önmaga bohózataként még ugyan bepróbálkozott azzal, hogy Lázár Jánossal szemben győzött Hódmezővásárhelyen, de azóta már a szóban forgó bejegyzést is letörölték a közösségi oldaláról, Lázár János pedig pontot tett az ügy végére és a teljes feldolgozottság mellett arról tájékoztatta az embereket, hogy Hódmezővásárhelyen is győzött a kormányoldal.
Hódmezővásárhelyen is nyertünk, hiszen a ma megszámolt, külképviseleteken leadott, valamint átjelentkező választók szavazatai nem csak a városból, hanem az egész körzetből érkeztek. A vásárhelyi emberek bizalmát külön köszönöm, az ő felhatalmazásukkal pontot tettünk az évek óta húzódó polgárháborús szembenállásra
– fogalmazott közösségi oldalán Lázár. Hozzátette, hogy több mint 6500 szavazattal kapott többet kihívójánál, amiért rendkívül hálás valamennyi választónak.
Forrás: mandiner.hu; Fotó: Lázár János Facebook-oldala
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS