Pesti Srácok

Lefogta és ütötte a Soros-ügynök a nevadai republikánus kormányzójelölt női kampánymenedzserét

Lefogta és ütötte a Soros-ügynök a nevadai republikánus kormányzójelölt női kampánymenedzserét

Eddig sem volt titok, hogy a szerteágazó Soros-hálózat cégei, csoportjai, alapítványai nem szeretik a konzervatív jobboldalt, erre rengeteg példát sorolt már portálunk is a múltban. A liberális világbéke érdekében, most az egyik túlbuzgó Soros-munkatárs csapott le a nevadai kormányzó, Adam Laxalt női kampánymenedzserére, akit ütött, lefogott és nem engedett tovább menni. A 31 éves Kristin Davison rendkívül megijedt az erőszakoskodó Michael Starktól, a tettlegességnek külsérelmi nyomai is lettek. A Soros György által pénzelt American Bridge 21st Century végül kirúgta az erőszakoskodó munkatársat, akinek nem ez volt az első rendőrségi ügye.

Az amerikai Nevada államban sem nyugodt az élet, hiszen Soros György agresszív zsoldosai nem kímélik a nőket sem, ha a fontos ügy érdekében kell eljárni. Michael Stark, az American Bridge 21st Century munkatársa egyszerűen beviharzott egy szobába, ahol Laxalt és Davison épp dolgoztak és fizikailag inzultálta a hölgyet. Laxalt és Davison megpróbáltak átmenni egy másik szobába, azonban a Soros-katona ezt megpróbálta megakadályozni, megragadta Davison karját és lefogta, majd rángatni kezdte. A jobb karját nem engedte el, Davison lába pedig az ajtó és a fal közé szorult. Stark kicsavarta a hölgy karját, majd a háta mögé próbálta szorítani és húzta visszafele az ajtóból. De ezzel még nem volt vége a tortúrának:

- mondta Davison, akit végül sikerült kiszabadítaniuk a magából kivetkőzött Stark karjaiból. A liberális aktivistát letartóztatták és eljárás indult ellene. Érdekes módon nem ez volt az első esete, hiszen Soros egyik kitartottját tavaly októberben is letartóztatták, amikor ugyancsak erőszakoskodott és rendzavarás miatt gyűlt meg a baja a rendőrséggel, akkor azonban még tovább dolgozhatott. Most azonban a nagy felháborodás miatt nem tehetett mást a szervezet, kirúgta munkahelyéről.

PestiSracok facebook image

Mike Stark munkaadója, az American Bridge 21st Century-t egy 2010-ben alapított liberális szervezet. Az a David Brock az alapító, aki a PestiSrácok.hu által is bemutatott másik Soros-szervezetet, a Media Matters-t gründolta. A Media Matters célja a jobboldali gondolkodók és politikusok elhallgattatása, megbüntetése és ellehetetlenítése. A jóságos Gyuri bácsiról naponta hullik le az álca, de olyan vastag a bőr az arcán, hogy mindig van új régi helyett. Az American Bridge sem a munkatársak által összekalapozott centekből működik, hiszen a legnagyobb adományozó pont Soros György, aki 2015-2016 között több, mint 2 millió dollárral tolta meg a szervezet számláját.

Jobb oldalon Michael Stark, a liberális elfogadás és a nőket tisztelő polgár mintapéldánya

Ez még persze nem minden, hiszen csak most februárban 300 ezer dollár zsebpénz érkezett az American Bridge-hez Soros Györgytől, az erről szóló dokumentumot és az összeget megtekinthetik itt. De vannak még ilyen papírok, itt például potom 80 ezer dollár érkezett a szervezethez, részben talán azért, hogy a Starkhoz hasonló aktivistákért ki tudják fizetni az óvadékot.

Kristin Davison érthetetlennek és ijesztőnek tartja az esetet:

A Stark által elkövetett fölösleges és agresszív erőszakoskodás megmutatja a Soros György birodalmából előtörő feneketlen gyűlöletet, az élethalálharcot, melyet a hatalom megszerzésének érdekében folyamatosan viselnek a másokkal gondolkodókkal szemben. A hadviselésük egyre brutálisabb, a tét egyre nagyobb, hiszen nem mindenhol alakulnak úgy a dolgok, ahogy Soros eltervezte, és hiába ölt dollárszázmilliókat a pszichotikus elképzeléseibe, a világ egésze szerencsére nem térdelt le elé. A közeledő amerikai félidei (midterm) választások felturbózták az öreg filantrópot is, hiszen az Egyesült Államok feletti uralom nagyot lendítene a milliárdos szekerén és tervei megvalósításán. Reméljük, hogy ez a terve is csődöt mond.

Forrás: FoxNews; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.