Kisida Fumio japán miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy szeptemberben visszavonul a kormányzó Liberális Demokrata Párt vezetői posztjáról, ami azt jelenti, hogy lemond a kormányfői hivatalról is. Tokiói sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a közelgő pártelnökválasztáson demonstrálni kell a lakosságnak, hogy reformokra van szükség, így tudják visszanyerni az emberek bizalmát. Kijelentette, hogy mindennek a legnyilvánvalóbb jele az, ha nem jelölteti magát újra. Kisida Fumio a jövő hónap végéig még teljes mértékben eleget tesz kormányfői feladatainak.
Az LDP 1945 óta szinte megszakítás nélkül hatalmon van Japánban, és hagyomány, hogy a párt vezetője egyúttal a miniszterelnök is.
A 67 éves Kisida 2021-es kinevezése után sikeresen kivezette ugyan az országot a súlyos gazdasági nehézségeket is okozó koronavírus-járványból, de a magas infláció és a pártot sújtó korrupciógyanús incidensek miatt a kormány népszerűsége azóta jelentősen csökkent, és friss közvélemény-kutatások szerint támogatottsága már csak 25 százalék körül jár.
Kisida Fumio nem nevezte meg, kit látna szívesen utódjául, de kijelentette, hogy olyan személyiségre van szükség, aki kész komoly tárgyalásokat folytatni a kormány népszerűségét is csorbító problémákról.
Vezető kép: MTI/AP/Kyodo News
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS