Pesti Srácok

Lemond Völner Pál

Lemond Völner Pál

Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár – olvasható a politikus a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében.

Mint arról beszámoltunk, kedden Polt Péter legfőbb ügyész a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott. Völner a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Az ügyre Völner Pál ügyvédjén, Papp Gáboron keresztül elküldött sajtóközleményben reagált, amelyben arról ír, hogy együttműködik a hatóságokkal, kihallgatás céljából bármikor rendelkezésre áll.

PestiSracok facebook image

A lapnak eljuttatott közleményben azt írja, nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.