
– olvasható a politikus a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében.
Mint arról beszámoltunk, kedden Polt Péter legfőbb ügyész a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.
A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott. Völner a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.
Az ügyre Völner Pál ügyvédjén, Papp Gáboron keresztül elküldött sajtóközleményben reagált, amelyben arról ír, hogy együttműködik a hatóságokkal, kihallgatás céljából bármikor rendelkezésre áll.
A lapnak eljuttatott közleményben azt írja, nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár.
Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
dr. Kolompár Genitália
2021-12-09 at 13:17
Vica!
🙂 🙂 🙂 🙂 !!!! “Forintosítodottság!” Most már csak egy kis megvilágosodottságra lenne szükség, különben még egy ilyen bejegyzésed, és a röhögéstől bekövetkezik a beszarosodottságom!
Vica
2021-12-09 at 12:09
dr. K. Genitália! Aki nem százas az szokott a hiányosságai által, másoknak tulajdonítani a butaságát, és ezen vihogni. Lehet, hogy nem Magyar iskolában tanultál, lehet, hogy nem vettél részt országos M. nyelvtani vetélkedőn, ezért nem tudsz az igékről mindent! Egyébként, őr-szoftver van a gépemben ami azonnal jelzi, ha valamit rosszul írok.
Mit csinál? Forintosit.
Minek kell megtörténni? A Forintosítodottságnak = azaz: – A Deviza Forintosodás(á)nak.
Teljesen helyes ha nem a folyamatos, jelen időt használjuk. Ez nem angol- grammatika.
dr. Kolompár Genitália
2021-12-08 at 15:23
Vica
“Nemzetközi Közgazdász vagyok, egy olyan piaci kofa, aki többet tud az Államháztartásról, mint aki hallomásból hamis, vélt igaznak mond butaságokat.”
Emelem kalapom, te vagy a hónap mulattatója. Az “nemzetközi közgazdász” vagy, aki a forintosítást forintosodásnak hívja, és aki szerint a”konverzió legitimitását” Orbán Viktor 2014-től 7,5-ról 2,1%-ra vitte le. (miközben gépelek, sírok a röhögéstől..)
Akkor elmagyarázom. Nem a konverzió legitimitása csökkent 7,5%-ról 2,1%-ra, hanem a jegybanki alapkamat. Ez növelte a konverzió legitimitását.
Vigyázz a szakszavak értelmezésével, nehogy egyszer az analizálást összekeverd az análizéléssel..
Köszönöm a kellemes pillanatokat.
Vica
2021-12-08 at 12:38
dr. Kolompár Genitália! Köszönöm, hogy elismered, hogy nem okoskodom, mint te, hanem MÁSOLTAM! NEM KITALÁLTAM, HANEM DOKUMENTUMOKKAL ALÁTÁMASZTOTTAM A TÉNYEKET! AZ IGAZ, HOGY SENKI NEM FIZETETT DEVIZÁBAN, MINT FIZIKAI MEGJELENÉSÉBEN, HANEM A TÖRLESZTÉSÜK VOLT EZZEL FELSZOROZVA.
151 milliárd nem lett volna elég a Svájci-Frank kiváltásáért. 2014-ben 32,742 ezer milliárd Ft volt a GDP, egyszerű, (nem nagy áldozattal) lett volna 1,9 milliárd DEVIZAALAPÚ HITELSZERZŐDÉST FT-ALAPÚRA ÁTVÁLTANI!
Nemzetközi Közgazdász vagyok, egy olyan piaci kofa, aki többet tud az Államháztartásról, mint aki hallomásból hamis, vélt igaznak mond butaságokat. Az MDF-ről sem tudsz semmit, azt sem tudod, hogy előtte a Német-kormány alatt szétlopták az országot, hogy üres volt az Államkassza, hogy nem voltunk fizetőképesek, stb. stb. Ezzel a Deviza-ügylettel sem vagy tisztában!
Jogod van akár mindenkit ledegradálni. MAGADRÓL ÁLLÍTASZ KI BIZONYÍTVÁNYT! Ez, jó nekünk (nemzeti érzésűeknek), mert nem figyelnek a mondanivalódra!
dr. Kolompár Genitália
2021-12-08 at 11:15
Vica 09:05
Azért az nem semmi, hogy azért vagyok korlátolt, mert a hülyeségedet észreveszem, és szóváteszem. Akkor hogy te is értsd. Senki nem törlesztett devizában, ezért Orbán Viktor meg sem állíthatta a devizában történő törlesztést.
Amúgy jól megnevettettél azzal, hogy beismerted, hogy az egész okoskodásodat másoltad. Nem baj, csak tudod, a közgazdaságtan az egy szakma és attól, hogy abban is szó van piacról, az nem jeleti azt, hogy piaci kofák is könnyen értelmezhetik, amit közgazdászok a Hitelintézeti Szemlében leírtak. Mert te onnan kimásolva részleteket igyekeztél hűdeokosnak látszani, de a végeredmény az lett, hogy csak égetted magad. Az, hogy melyikünk a korlátolt, azt mindenki eldönti magában, aki a sorainkat olvassa. Mindenesetre köszönöm, hogy megtudtam azt is, hogy imádom Gy.F.-et. Ezt megírhatnád neki is, hátha küld nekem karácsonyra valami ajándékot.
Dániel Irén Viola
2021-12-08 at 09:53
A pénz az Ördög!!! Az Ember meg Gyarló!!!
Aki az Ördögnek ellenáll az az igazi Keresztény. Ez az igazi harc és ez tesz bennünket Emberré!!!
Adja a Jó Isten, hogy Völner úr, bebizonyítsa hogy ellenállt az Ördög csábításának és a jog és igazság védelme felülkerekedett a pénz hatalmának.
Vica
2021-12-08 at 09:05
dr. Kolompár Genitália! Sajnos süt belőled a gyűlölet! Nagyon sok, a deviza hitellel kapcsolatos olvasni való! A hazugságoktól, csúsztatásoktól, félremagyarázásoktól bővelkedő! Pontosan másoltam! és emlékezem;- nem volt annyi Frankunk amivel kivezethettük volna, ezért Euróval tették! Az árfolyamrést fektette be az MNB!
A fiam is devizás! Tudom, hogy mit beszélek! Nem alkuról beszéltem! Kivárásról, tárgyalásról a bankokkal. Az emberek butaságáról, türelmetlenségéről, és arról, hogy örök ellenségekké váltak mert Orbán Viktor nem tudta elintézni, hogy (volt aki-) 30 milliót is elherdálva (biró ica) NEM FIZETI KI HELYETTÜK! Nem tudom milyen végzettséged van, vagy mi az a személyes indíttatás ami gyűlölködést vált ki belőled, Ha, marad a Devizában történő, évtizedekre adósrabszolgaságban tartás, akkor még többen fektettek volna be Frankban, és az árfolyama még emelkedett volna! 353,44 -ről ki tudja mennyire! Ahhoz nem kell nagy ész, hogy lássa; – 256,5 Forintot fizet Frankonként, vagy sokkal többet! – HAVONTA, ÉS ÉVEKIG!
a 3. PONTODHOZ MÁR NEM IS SZÓLOK HOZZÁ! SOKAN LÁTJÁK MILYEN A KORLÁTOLTSÁGOD! CSAK REMÉNYKEDNI TUDOK, HOGY KEVÉS EMBERT TUDSZ FÉLREVEZETNI!
4. Valamit, valamiért!
Látom, nem is tudod, hogy nem az MDF “árúsította” ki a közvagyont! Legalább is nem a maga javára! A te imádott Gy. F-ed és Társai maguknak tulajdonították a Párt-vagyont, és elherdálták a nyugdíj-befektetésekre szánt ingatlanokat! Több milliárd Forintról van szó! Az MDF sajnos kényszerből privatizált, amiből ők semmilyen magán nyereséget nem realizáltak!
Az biztos, hogy fordítva ülsz a lovon, és sok ismerősöm kapott tanulás nélkül Párt-könyvre diplomát, és csodák csodájára pont úgy gondolkodnak mint te!
Etel
2021-12-08 at 08:07
Az is érdekes, hogy a bróker bűnözőnel, libás Bajnainal sosincs végrehajtás, csak az átvert aldozatoknal van. A bankok is csak az ügyfélnél kezdeményezik a végrehajtásokat, ha esetleg mégis rájuk vernek valamennyit, azt is az ügyfelek pénzéből fizetik ki.