Láthatóvá kell tenni a NATO jelenlétét Kelet-Közép-Európában, akár állandó bázisok, akár állandó rotáció formájában – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök azon a megbeszélésen, melyet kilenc térségbeli ország nemzetbiztonsági testületeinek képviselői tartanak szerdán Varsóban. A tanácskozáson, melyen Magyarországot Czukor József, a magyar miniszterelnök tanácsadója képviseli, a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), a három balti ország, valamint Bulgária és Románia nemzetbiztonsági hivatalainak vezetői, illetve az államfők és a kormányok biztonságpolitikai tanácsadói vannak jelen.
A júliusi varsói NATO-csúcstalálkozót előkészítő tanácskozás kezdetén felszólaló Andrzej Duda a térséget érintő legfőbb biztonsági veszélyként Moszkva katonai aktivitását határozta meg. “Oroszország szomszédságunkban fokozza katonai aktivitását” – mondta, utalva mindenekelőtt az ukrán válságra. Kifejtette továbbá: Oroszország “erőteljesen bekapcsolódott a szíriai konfliktusba is, gerjesztve a migrációt, megnehezítve és destabilizálva így az európai helyzetet”. A lengyel elnök ezzel Philip Breedlove amerikai tábornoknak, a NATO európai erői főparancsnokának szerdai nyilatkozatát visszhangozta, miszerint Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot.
Andrzej Duda hangsúlyozta: a varsói NATO-csúcson sokoldalúan kell majd elemezni a tagállamok biztonsági helyzetét, a szövetség keleti és déli részén jelentkező veszélyeket egyaránt figyelembe kell venni. A NATO lengyelországi katonai jelenlétét illetően kijelentette: továbbra is nyitott annak megtárgyalására, hogy ez milyen formában valósuljon meg. “Ha kiderül, hogy állandó bázisok helyett állandó rotációs jelenlét szükséges, akkor ennek intenzívnek és láthatónak kell lennie, a lényeg az, hogy Lengyelországban létrejöjjön a szövetség védelmi infrastruktúrája” – szögezte le Duda.
Pawel Soloch, a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal (BBN) elnöke kezdeményezésére szervezett varsói tanácskozás annak az egyeztetésnek a folytatása, amelyet államfői szinten a tavaly novemberi bukaresti, azonos formátumban tartott regionális NATO-csúcson indítottak el. A kilenc kelet-közép-európai ország vezetői, köztük Áder János magyar államfő a bukaresti találkozón közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a NATO katonai jelenlétének megerősítését szorgalmazták a keleti szárnyon.
Soloch múlt héten a lengyel sajtónak nyilatkozva úgy értékelte, hogy ezt az álláspontot a részt vevő országok azóta is szolidárisan képviselik a NATO fórumán, “a kissé eltérő megközelítések ellenére”. Soloch szerint “a regionális egységnek összhangban kell lennie az egész NATO egységével, ami a júliusi varsói csúcstalálkozó prioritása”. A térségbeli szolidaritást a szerdai tanácskozáson kívül a külügyminisztériumok biztonságpolitikai igazgatóinak április végén Prágában esedékes munkamegbeszélése is szolgálná.
Andrzej Duda, valamint az új lengyel kormány a visegrádi együttműködésen túlmutató informális kelet-közép-európai együttműködést szorgalmaz, melynek a közös gazdasági és infrastrukturális projekteken kívül az összehangolt biztonságpolitikai politika is része lenne.
MTI/Fotó:agendaeurope
Rakovszky István
2016-03-02 at 16:35
A lengyel elnök sajnos rossz lóra tette a pénzét.
Amit az amerikaiak mondanak az oroszokról, annak a felét sem kell elhinní.
A migránsáradat jóval azelőtt megindult, mint hogy az oroszok beavatkoztak a szíriai polgárháborúba, melyet pont az USA robbantott ki.
Mint minden pszychopata, az amerikai kormány is mást hibáztat a saját bűneiért.
A NATO csapatok csak a nemzetközi bal-(il)liberálisok érdekeit szolgálnák.
NEM KÉRÜNK BELŐLÜK, mert úgy viselkednének mont a szovjet csapatok 1945 és 1989 között, főleg mint 1956-ban.
Ha Washingtonnak nem tetszik a magyar kormány, akkor erőszakosan leváltaná, mint a nácik 1944-ben.