
Lengyelország a stratégiai partnerség megerősítésére törekszik az Egyesült Államokkal – jelentette ki kedden Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök amerikai útja előtt.
Hangoztatta, hogy a lengyel–amerikai kapcsolatok még soha nem voltak olyan jók és erősek, mint most. Újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy látogatásának célja a stratégiai partnerség koncepciójának megerősítése lesz, amelyet Joe Biden amerikai elnök legutóbbi, februári lengyelországi látogatása során dolgoztak ki.
A transzatlanti partnerséget, az Európai Unió és az Egyesült Államok szövetségét a 2025-ös lengyel EU-elnökség egyik legfontosabb prioritásává fogjuk tenni
– tette hozzá Morawiecki. Kifejtette: Lengyelország biztonsága két pillérre épül, nevezetesen a gazdasági és a védelmi együttműködésre. Azért utazik az Egyesült Államokba, hogy megerősítse “e két pillért és az alapjaikat szövetségeseivel együttműködve”. Szólt arról is, hogy az Egyesült Államokban tartózkodva olyan fegyvervásárlási szerződéseket akar jóváhagyni és kidolgozni, “amelyek Lengyelország biztonságának alapját képezik a jövőben”.
Piotr Müller lengyel kormányszóvivő elmondta, hogy a csütörtökön véget érő látogatás középpontjában a kétoldalú gazdasági együttműködés és Lengyelország biztonsága áll majd. Morawiecki látogatása során találkozik Kamala Harris amerikai alelnökkel és amerikai fegyvergyártó cégek képviselőivel.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka
aladin
2023-04-11 at 19:42
Na itt válnak el utjaink a lengyelektöl, a lengyelek amerikához huzodnak, mi meg az oroszokhoz a Kárpátaljai magyarokért. Ennyi volt.
Tibor
2023-04-11 at 17:25
Gyanús,hogy zsidó ez is,mert az egyik neve Jakub!Meg a fizimiskája arra utal.
dr. Kolompár Genitália
2023-04-11 at 17:22
“A stratégiai partnerség megerősítése” – magyarul seggnyalás, dörgölőzés, behódolás, stb. Mint amikor a krumplis tésztát “grenadírmars”-nak nevezik..
lyukas zokni
2023-04-11 at 17:09
ez is térdel egyet az orális irodában, aztán év végére kinéz neki egy béke nobel díj, vagy egy sétakocsikázás egy nyitott limuzinban egy könyvtár előtt.
füredi46
2023-04-11 at 16:47
Szegény lengyelek, megbánjátok ti még ezt… Az USA ugyanis senkit nem tekint a partnerének. Aki nem áll haptákba előttük és ellent merészel mondnai nekik, azt gyarmatként kezelik és büntetni igyekeznek (mint például minket), aki pedig gondolkodás nélkül végrehíajtja az akaratukat, azt csak beosztottnak nézik.
Bukohill
2023-04-11 at 14:58
“Minden szövetség egy szamár, és aki a nyergében ül. A nyeregben mindig Németországnak kell ülnie.” Bismarck
Szerencsétlen marhák. Nem tanultatok semmit.
Az USA-nak nincsenek partnerei.
Csak szolgái vannak.
Locksmith
2023-04-11 at 14:45
Te segglyuk Morawiecki. Több mint 40 évig küzdöttetek, hogy kivonják a földetekről az orosz csapatokat, most meg behívjátok a yenkiket? Ez most kicsit tartósabb lesz, mondjuk 60-70 év? Az utókor hálás lesz neked. A te neved örökre beíródik a lengyel történelembe, csak nem úgy, ahogy gondolod, hanem GYÁSZBETŰKKEL!
UFF
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-04-11 at 14:25
A gerinctelen polyákok végre megtalálták azt a nagy-nagy shegget, amelybe nagy cuppogással mindig is beléomlani áhítottak.
chatillon r
2023-04-11 at 14:21
bidenék hálából megbuktatják őket. hiszen a fő cél a hagyományos lengyel társadalom megsemmisítése
Dodo
2023-04-11 at 14:15
Zsírozzátok a bakancsokat, mert be lesztek vetve Oroszország ellen! Szerencsére Lengyelország már nem a barátunk, mert nekünk van önérzetünk.
Gitlerkaputt-acéljóskadettó
2023-04-11 at 13:50
Európában újranyitották a bolondokházát.
Úgy hívják, hogy: Lengyelország.
Ápolók kerestetnek minden mennyiségben!!!
vérgőz
2023-04-11 at 13:08
hiaba romankodnak, el fogjak veszteni a valasztasokat…
talan azt hiszik, hogy cserebe az amcsik nem fognak a valasztasokba beavatkozni?!
Kakukk
2023-04-11 at 13:04
Lesz még ennél savanyúbb képe is Morawieckinek.
sorry
2023-04-11 at 12:47
Így kell 180 fokos fordulatot tenni. Bemutatja Moraiwecki.
Mária néni
2023-04-11 at 12:44
Morawiecki becsapta Orbánt ? Egy keresztény ország vezetője
összeáll egy ateista, liberális érdekszövetséggel ?
Tudományos libsizmus
2023-04-11 at 12:19
Soha nem voltam valami nagy véleménnyel a lengyelekről, de amit az utóbbi időben homorítanak, az már a legalja.
Tudományos libsizmus
2023-04-11 at 12:18
Akkor majd idővel Morawieckit is elteszik láb alól?
Ungarn über alles !
2023-04-11 at 12:12
a zUsák állatok akkor is rátok erősítik a “barátságukat”, (te nagyon hülye polák) ha nektek az már nagyon nemfog tetszeni