Letartóztatták Donald Trumpot, akit New Yorkban vettek őrizetbe; még ujjlenyomatot is vettek tőle, amikor besétált a manhattani büntetőbíróságra. Történelmi pillanat, ugyanis az első alkalom az Egyesült Államok történetében, hogy egy volt elnök ellen büntetőeljárás indul. Trump ellen Alvin Bragg manhattani főügyész indított nyomozást, valamint ő kezdeményezte a volt elnök letartóztatását is. A New York-i kerületi ügyész kampányát korábban Soros György fizethette. Donald Trump azt nyilatkozta, nem hiszi el, hogy ez megtörténhet Amerikában. Videón látható, ahogy Trump rendőri felvezetéssel megérkezik.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, Donald Trumpot azzal vádolják, hogy 2016-ban, az elnökválasztási kampány idején akkori ügyvédjén, Michael Cohenen keresztül 130 ezer dollárt juttatott el Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő számára, hogy hallgasson a kettőjük között állítólag 10 évvel korábban zajlott intim kapcsolatról.
Alvin Bragg a manhattani kerületi ügyész, aki vádat emelt Trump ellen
A manhattani kerületi ügyész, Alvin Bragg hivatala nyomozást indított Trump volt elnök ellen a 2016-os elnökválasztás előtti elhallgatott pénzkifizetések miatt. Kedden a manhattani esküdtszék megszavazta, hogy vádat emeljenek a volt elnök ellen, így a figyelem a 49 éves Braggre irányult. Bragg döntése az esküdtszék összehívásáról az év elején vezetett az első büntetőeljáráshoz egy volt amerikai elnök ellen.
A New York állambeli Harlemben született Bragg a Manhattanben megválasztott 37. kerületi ügyész, és az első színesbőrű manhattani körzeti ügyész az iroda történetében. Cyrus Vance Jr. nyugdíjba vonuló kerületi ügyész pozícióját vette át, és az elmúlt nyolc évtizedben a negyedik megválasztott kerületi ügyész Manhattanben. Korábban főügyész-helyettesként dolgozott a New York-i Állami Főügyészségnél, valamint New York déli kerületében. Kormányzati szolgálata után, mielőtt letette volna a körzeti ügyészi esküt, Bragg a faji alapú igazságosságért küzdő Racial Justice Project társigazgatója volt a New York-i Jogi Egyetemen.
Bragg kampányában ígéreteket tett a hivatala kultúrájának megváltoztatására, és más progresszív ügyészekkel szövetkezett, amelyek célja a készpénzes óvadék megszüntetése. Nem sokkal hivatalba lépése után nyilvános feljegyzést tett közzé, amelyben megígérte, hogy a kerületi ügyész a továbbiakban nem fog vádat emelni néhány kisebb vétség elkövetése miatt.
BREAKING: Donald Trump is now under arrest in New York City ahead of his arraignment in court https://t.co/0NxzuxZt8I pic.twitter.com/9sdFFunjcM
— CNN (@CNN) April 4, 2023
A „Soros-ügyész”
Soros György és Alvin Bragg, a manhattani kerületi ügyész közötti kapcsolatok valósak, méghozzá közvetett módon. Soros György ugyanis egy liberális politikai akciócsoportnak adományozott, amely támogatja a progresszív ügyészeket, és támogatja a büntető igazságszolgáltatási rendszer átalakítására irányuló erőfeszítéseket – az általa évek óta nyilvánosan támogatott ügyekkel összhangban. Ez a csoport a pénz jelentős részét arra fordította, hogy támogassa Bragget 2021-es kampányában. Soros György szóvivője azzal védekezett, hogy a két férfi soha nem találkozott, és Soros sem adott közvetlenül pénzt Bragg kampányára.
A Soros család segített hatalomra juttatni Bragget
Jonathan Soros és felesége, Jennifer Allan Soros viszont közvetlenül hozzájárult Bragg kampányához. A Fox News Digital korábban arról számolt be, hogy 2021 májusában Soros György finanszírozóként 1 millió dollárt adott a Color of Change PAC-nak, amely sokat költött Bragg jelöltségének támogatására. Soros fia, Jonathan Soros és Jonathan felesége, Jennifer Allan Soros viszont közvetlenül is hozzájárult adományozóként Bragg kampányához – derült ki a Fox News Digital által áttekintett New York-i kampányfinanszírozási nyilvántartásból.
Soros több tucat szélsőbaloldali kerületi ügyészjelöltnek nyújtott anyagi támogatást, amivel a büntető igazságszolgáltatási rendszer jelentős átalakítása a célja. A milliárdos spekuláns évtizedek óta nagy összegeket fordít az amerikai büntetőpolitika liberalizálására. Az olyan ellentmondásos ügyvédek, mint Larry Krasner Philadelphiában, Kim Foxx Chicagóban, Kim Gardner St. Louis-ban és George Gascón Los Angelesben mind hatalmas pénzeket kaptak tőle.
„Woke” kerületi ügyészek szivárogtak be az igazságszolgáltatási rendszerbe
Az aktivista ügyészek új, „woke” serege emelkedik fel, és nem a jogállamiság, de nem is a biztonság a céljuk. A Fox News szerint Alvin Bragg hivatalba lépésekor az ország legradikálisabb és legveszélyesebb politikai döntéseit hajtotta végre. Stratégiája a „bűnözés elleni küzdelemben” az, hogy egyszerűen egyáltalán nem harcol ellene. A vádemelésének megtagadásától a fegyveres rabláshoz hasonló bűncselekmények leminősítéséig – így írható le Bragg „helyreállító igazságszolgáltatása”. Az ügyészek fiatalabb, „woke” generációjához tartozik, akik a mai jogi egyetemek új igazságszolgáltatási filozófiájának köszönhetően nem hisznek a bebörtönzésben vagy a készpénzes óvadékban. Az ő irányvonaluk a liberalizáció.
Amikor a gyenge ügyészek elengedik a karrierbűnözőket, a rendőrök, akik életüket kockáztatták letartóztatásukért, érthető módon demoralizálódnak. A tisztek abbahagyják a kockázatvállalást, ha a bűnözőket indokolatlanul enyhe vádakkal vagy lerövidített büntetéssel sújtják. Emiatt rekordszámú rendőr hagyja el hivatását más állásért, vagy vonul korai nyugdíjba. Nem meglepő, hogy miután a rendőri szakmát általában rasszistázzák le, a toborzás sosem látott mélyponton van.
Trump elhagyta a bíróság épületét
Donald Trump épp most hagyta el a manhattani büntetőbíróságot, mintegy két órával azután, hogy megérkezett oda, hogy letartóztassák és vád alá helyezzék – írja a Guardian. A volt elnök nem volt hajlandó beszélni az újságírókkal, amikor elhagyta a bíróság épületét, figyelmen kívül hagyta a bekiabált kérdéseket. Több hírügynökség is arról számolt be, hogy Trump ártatlannak vallotta magát 34 rendbeli, első fokon elkövetett üzleti iratok meghamisításának vádjában. A manhattani kerületi ügyész, Alvin Bragg hamarosan sajtótájékoztatót tart a vádemelésről.
Forrás: Fox News, AP News, New York Times; Fotó: MTI/AP/Eduardo Munoz Alvarez
Facebook
Twitter
YouTube
RSS