A Budai Központi Kerületi Bíróság – nem végleges végzésében – egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit gyermekpornográfia bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint a férfi július 9-én éjjel lakásának erkélyén meztelenül önkielégítést végzett, miközben magáról előre beállított, időzített fényképezőgéppel fotókat készített. A férfi lakásán tartott házkutatás során az informatikai eszközein jelentős mennyiségű, 18 év alatti személyekről készült pornográf kép- és videófelvételt találtak, amelyeket különböző torrentoldalakról töltött le és tett mások számára is hozzáférhetővé. Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását – tették hozzá. Közölték azt is, a lefoglalt tárgyi bizonyítási eszközökből, adathordozókból, azok nagy számából és a letöltött adatmennyiségből megállapítható, hogy a gyanúsított a gyermekpornográfiával kapcsolatos cselekményét huzamosabb ideje végezte. Tanúvallomás alapján a ház lakói már korábban is látták a férfit meztelenül az erkélyén tartózkodni és önkielégíteni. Emiatt megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.
A gyanúsított az ülésen előadta, hogy egy fennálló betegségére olyan gyógyszert szed, amely mellékhatásként viselkedésbeli zavarokat – többek között fokozott libidót és hiperszexulítást is – okozhat, ennek igazolására azonban semmilyen dokumentáció nem található a nyomozati iratok között. A terhelt által hivatkozottak pontos feltárásához igazságügyi orvosszakértői vélemény szükséges, amely jelenleg szintén nem áll rendelkezésre, így annak beszerzése a nyomozás egyik legfontosabb és legsürgősebb további feladata. A bíróság álláspontja szerint az ilyen típusú bűncselekményeknél – a mai technikai lehetőségek mellett – az enyhébb kényszerintézkedés nem alkalmas a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére, ezért a terhelt esetében a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag letartóztatással biztosíthatók – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS