Pesti Srácok

Letartóztatták Jeszenszky Géza magányos támadóját, a gyanúsított védője fellebezett, ám G. Ferenc marad a rácsok mögött

Letartóztatták Jeszenszky Géza magányos támadóját, a gyanúsított védője fellebezett, ám G. Ferenc marad a rácsok mögött

Ahogy az várható volt, az illetékes nyomozási bíró ma elrendelte a Jeszenszky - házaspárra támadó 70 éves G. Ferenc letartóztatását. A bíró elfogadta a Fővárosi Főügyészség indítványát és szökés meghiúsítása, valamint bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a legsúlyosabb kényszerintézkedést, ami egyelőre 30 napra szól. A gyanúsított védője fellebbezett, és bűnügyi felügyelet elrendelést indítványozta. Így a letartóztatásról szóló döntés nemjogerős, ám a fellebbezés nem halasztó hatályú, így G. Ferenc letartóztatásban marad.

A megalapozott gyanú szerint a 70 éves Ferenc elhatározta, hogy kioltja Magyarország korábbi külügyminiszterének életét. Ennek érdekében vasárnap kalapácsot, csavarhúzót, gyújtót és benzint vett magához.

Az idős férfi maszkot, szemüveget, sapkát, kesztyűt és dzsekit húzott, hogy álcázza magát, majd a kiszemelt áldozata budapesti lakóhelyének, a Ferenciek tere közelében várakozott.

PestiSracok facebook image

A BRFK Életvédelmi Osztálya előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsította meg a támadót.

Jeszenszky Géza koponyalapi törést szenvedett, a kórházban még vasárnap megműtötték. A körülményekhez képest jól van.

A volt külügyminiszter úgy véli, ugyanez a férfi támadta meg őt és feleségét két évvel ezelőtt. A BRFK ÉLetvédelmi Osztálya ezt a lehetőséget is vizsgálja. A nyomozók igazságügyi elmeszakértőt is bevontak a vizsgálatba.

Kiemelt kép: Jeszenszky Géza korábbi washingtoni nagykövet, volt külügyminiszter beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének John Lukacs és az amerikai konzervativizmus című pódiumbeszélgetésén az egyetem John Lukacs termében 2022. november 21-én. (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.