Libanon azonnali elhagyására kérte az amerikai állampolgárokat az Egyesült Államok külügyminisztériuma szombaton.
A washingtoni külügyi tárca konzuli szolgálatának utazási információs oldalán megjelent frissített figyelmeztetés egyben az egész világra kiterjedően óvatosságra kéri a külföldön tartózkodó amerikai állampolgárokat. A dokumentum Libanonra vonatkozó része a kiszámíthatatlan biztonsági helyzetre hivatkozva arra kéri az amerikaiakat, hogy addig távozzanak a közel-keleti országból, ameddig a kereskedelmi repülőjáratok közlekednek. Egyben azt javasolják, hogy az Egyesült Államok minden Libanonban tartózkodó állampolgára rendelkezzen saját önálló cselekvési tervvel, amennyiben válsághelyzet alakulna ki, és amely független az amerikai kormányzat segítségnyújtásától.
Ugyanis arra nincs garancia, hogy egy kialakuló válsághelyzetben az Egyesült Államok kormánya evakuálja az amerikai magánembereket és családtagjaikat
-hívják fel a figyelmet. A dokumentum megfogalmazása szerint “a civilek amerikai katonaság által támogatott kimenekítése ritka”. Irakra vonatkozóan arra kérik az ott élő amerikaiakat, hogy folyamatosan kövessék a helyi média jelentéseit, valamint kerüljék a tiltakozó megmozdulásokat és gyűléseket.
A közlemény szerint a világ több pontján megnövekedett feszültségek, terrortámadások, tüntetések és amerikaiakkal szembeni erőszakos cselekmények megnövekedett kockázata miatt a külügyminisztérium világszerte fokozott figyelemre kér minden állampolgárt. A szombaton kiadott közlemény megemlíti, hogy a washingtoni kormány felhatalmazást adott az Izraelben és Libanonban működő amerikai diplomáciai képviseleteken dolgozók egy része és családtagjaik számára a távozásra, valamint elrendelte az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége és erbili főkonzulátusán dolgozó diplomaták egy részének távozását.
Izrael menekülésre szólította fel a polgári lakosokat
Az izraeli hadsereg vasárnapra időkeretet szabott meg a Gázai övezetben élő civileknek a tengerparti régió déli részére való meneküléshez, az izraeli erők helyi idő szerint 10 és 14 óra között (közép-európai idő szerint 9 és 13 óra között) engedélyeznék a forgalmat egy kijelölt útvonalon – írta az izraeli hadsereg szóvivője az X platformon (korábban Twitter) szombat este. A hadsereg egy térképet is közzétett a kijelölt útvonalról. A szóvivő felszólította az embereket, hogy saját biztonságuk érdekében használják ki az alkalmat és induljanak dél felé.
Az izraeli hadsereg a múlt hét végén terjesztette ki szárazföldi hadműveletét a Gázai övezetben, felszólítva a lezárt tengerparti sáv északi részén élőket, hogy húzódjanak délebbre. A sűrűn lakott Gázai övezet 2,2 millió lakosából az izraeli hadsereg szerint legalább 700 ezren tettek eleget a felszólításnak, az ENSZ szerint pedig mintegy kétszer annyian, 1,4 millióan.
Az izraeli hadsereg a polgári lakosság számára kijelölt déli területeken is intéz célzott támadásokat, légicsapásokat a Hamász ellen, közleményében hangsúlyozva, hogy a terület “nem biztonságos övezet, de biztonságosabb, mint bármely más hely Gázában”.
A francia rendőröket még az elkövető is nehezen tudná meggyőzni, hogy antiszemita indíttatásból késelt
A franciaországi Lyon polgármestere jelentette be nemrégiben, hogy otthonában megkéseltek egy zsidó nőt, a háza falára pedig horogkeresztet festettek. Miközben a rendőrség vadászik az elkövetőre, a szóvivő
nem tudta megerősíteni, hogy antiszemita gyűlölet-bűncselekményként kezelik a támadást.
Lengyelország nem tudja evakuálni állampolgárait Gázából, ezért ők vannak felháborodva
Izrael és Egyiptom felfüggesztette a külföldiek evakuálásának lehetőségét a Gázai övezetből, jelenleg lehetetlen a lengyel állampolgárok kimenekítése – közölte vasárnap a lengyel külügyminisztérium. A külügyminisztérium közleményében “felháborodva hangsúlyozza”, hogy “minden egyes nap, amelyet a lengyel állampolgárok Gázában töltenek, életveszélynek teszi ki őket, és szenvedéssel jár, különösen a gyermekek számára”. A közleményben aláhúzták:
semmilyen körülmény nem indokolja, hogy a három hete a Gázai övezetben tartózkodó lengyelek nem távozhatnak onnan, annak ellenére, hogy a lengyel illetékesek várják őket a határ egyiptomi oldalán.
Megerősítették: a lengyelek “biztonságos és gyors evakuálása érdekében” a lengyel diplomácia a konfliktus október 7-i kitörése óta “szoros és rendszeres, hivatalos és munkakapcsolatban” volt az egyiptomi és izraeli hatóságokkal. A külügyminisztérium képviselői a Gázai övezetben tartózkodó lengyelekkel is fenntartják a kapcsolatot – tették hozzá. Pénteken a varsói külügyi tárca közölte: csaknem 30 lengyel vár kimenekítésre Gázából.
Egyiptom felfüggesztette a gázai sérültek és külföldiek evakuálását a rafahi átkelőn
Egyiptom szombat óta felfüggesztette a gázai sérültek és a külföldi útlevéllel a Gázai övezetben tartózkodók evakuálását a rafahi határátkelőn – jelentette vasárnap a Reuters hírügynökség egy egyiptomi biztonsági szolgálattól és egy orvosi forrástól kapott tájékoztatásra hivatkozva. Eszerint az evakuálásokat azt követően függesztették fel, hogy pénteken izraeli csapás ért egy sebesültek szállítására használt mentőautót. Mindkét forrás megerősítette viszont, hogy a segélyszállító teherautók továbbra is bejuthatnak a határátkelőn a Gázai övezetbe.
Világszerte ismét tömegek vonultak utcára a palesztinok iránti szolidaritásuk jeleként
- A pakisztáni fővárosban tízezrek vonultak az utcákra. A tüntetésre a radikális iszlamista Tehrik-e-Labaik Pakisztán (TLP) párt szólított fel. A megmozdulás résztvevői fegyverszünetet követeltek és elítélték az izraeli csapásokat. A tömegtüntetések szervezéséről ismert, korábban egy időre betiltott csoport által közzétett felvételeken a párt híveit lehetett látni, ahogy Iszlámábád kormányzati negyede előtt tüntetnek.
- Indonézia fővárosában, Jakartában százezrek tüntettek a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet október 7-i összehangolt támadását követő izraeli válaszcsapások ellen. A fehérbe öltözött tüntetők szolidaritásuk jeléül palesztin mintázatú fejkendőt viseltek az elnöki palota előtti főtéren tartott megmozduláson. Az indonéziai tüntetésen magas rangú kormányzati tisztségviselők, köztük a házelnök, a külügyminiszter és a vallási ügyek minisztere, valamint Anies Baswedan elnökjelölt is jelen volt. “Az indonéz kormány nevében, meg szeretnénk erősíteni Indonézia támogatását a palesztin nép ügye iránt” – jelentette ki Retno Marsudi külügyi tárcavezető. Szombaton Joko Widodo elnök 51,5 tonna humanitárius segélyt küldött a Gázai övezetbe. “A gázai övezeti humanitárius tragédia elfogadhatatlan és a lehető leghamarabb meg kell állítani” – mondta akkor Joko Widodo.
- Szombaton a London szívében található Trafalgar téren is tüntetők ezrei gyülekeztek azonnali tűzszünetet követelve. Egyes aktivisták megmászták a híres szökőkutat is, míg a nagyrészt békés tömeg palesztin zászlókat és transzparenseket lengetett. Többeket előállítottak. A tüntetők egyikénél “Tartsuk tisztán a világot” feliratú transzparens volt egy kép mellett, amelyen egy kukába dobott izraeli zászló volt látható. Suella Braverman brit belügyminiszter a szlogent antiszemitának nevezte, s azzal érvelt, hogy azt széles körben Izrael megsemmisítésére irányuló felhívásként értelmezik.
- A török rendőrség szombaton könnygázzal és vízágyúval volt kénytelen oszlatni az amerikai csapatok állomáshelyéül is szolgáló Incirlik légitámaszpont előtt gyülekező tüntetőket. A megmozdulásra a Humanitarian Relief Foundation (IHH) nevű török civil szervezet szólított fel. A tiltakozó akción több százan vettek részt. A törökországi tüntetést Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnapi látogatása előttre időzítették. Blinken várhatóan török hivatali partnerével, Hakan Fidannal a Gázai övezetben kialakult helyzetről fog egyeztetni.
- Párizsban szombaton szintén ezrek vonultak fel tűzszünetet követelve a közel-keleti konfliktusban, egyes transzparenseken “Állítsátok meg az erőszak körforgását” felirat volt olvasható. Ez volt az első nagyobb – hatósági engedéllyel tartott – megmozdulás Párizsban a Hamász október 7-i támadása óta.
Forrás: MTI
“Sajnálattal közöljük, hogy minden internet- és kommunikációs szolgáltatás megszakadt a Gázai övezettel” – ismertette a ciszjordániai székhelyű PalTel. A tájékoztatás szerint ennek oka, hogy az izraeli oldalon lekapcsolták a fővezetékeket. Beszámolók szerint az izraeli hadsereg vasárnap este fokozta légitámadásait a sűrűn lakott palesztin térséggel szemben. Izrael egyelőre nem erősítette meg egyik értesülést sem.
Ez már a harmadik alkalom, hogy megszakadtak a távközlési szolgáltatások a gázai övezeti háború október 7-i kirobbanása óta. A palesztin Vörös Félhold az X-en arról írt, hogy elvesztették az összeköttetést a Gázai övezetben működő mentőegységeikkel. Az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete (UNRWA) vasárnap este közölte, hogy 79-re emelkedett a gázai övezeti harccselekmények miatt elhunyt munkatársaik száma.
Abdallah Bouhabib libanoni külügyminiszter közölte, hogy az ENSZ-nél tesznek panaszt az ország déli részét ért izraeli csapás miatt, amelynek során civilek, köztük gyerekek vesztették életüket. A Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a libanoni hatóságok egyelőre még gyűjtik az információkat és felvételeket, a panaszt pedig várhatóan hétfőn terjesztik be.
A libanoni síita Hezbollah radikális mozgalom egyik parlamenti képviselője elmondta, hogy három gyerek és a nagyanyjuk vesztette életét egy autóban, amelyet izraeli csapás ért Ajnata és Aitarún települések között. Hozzátette, hogy a 8 és 14 év közötti gyermekek anyja megsebesült. A politikus “veszélyes fejleménynek” nevezte a történteket, amelyeknek szerinte lesznek következményei. A Hezbollah katonai szárnya később bejelentette, hogy válaszul Grad rakétákkal lőtték az észak-izraeli Kirjat Smona települést.
Az izraeli hadsereg kettévágta a Gázai övezetet, mostantól van “egy észak-gázai és egy dél-gázai övezet” – közölte vasárnap este Daniel Hagari katonai szóvivő.
Hagari elmondta, hogy a palesztin övezetbe behatolt izraeli csapatok Gázaváros déli peremén elérték a partot és tartják ezt a térséget. Hozzátette, hogy a várost most már teljességgel körbe kerítették. Hagari hangsúlyozta, hogy ez egy jelentős lépés. Kiemelte ugyanakkor, hogy a civilek továbbra is elhagyhatják a Gázai övezet északi részét déli irányba.
A katonai szóvivő megerősítette azt is, hogy az este folyamán kiterjesztették a légicsapásokat a palesztin térségben. Nem sokkal korábban jelentette be a PalTel palesztin távközlési vállalat, hogy ismét megszakadtak a távközlési szolgáltatások a Gázai övezetben. Hagarit a Dél-Libanont ért izraeli csapásról is kérdezték, amelyben állítólag több civil is életét vesztette. “Ami Libanont illeti, hírszerzési értesülések alapján hajtunk végre támadásokat és folytatni is fogjuk a támadásokat. Ez a feladatunk. Aki fenyeget minket, azt megtámadjuk” – jelentette ki. “Minden fejleményt Libanonban megvizsgálunk és értesüléseket szerzünk, hogy megértsük a részleteket. Egyelőre ennyit mondhatok” – tette hozzá.
Korábban a libanoni síita Hezbollah radikális mozgalom egyik parlamenti képviselője elmondta, hogy három gyerek és a nagyanyjuk vesztette életét egy autóban, amelyet izraeli csapás ért Ajnata és Aitarún települések között. Hozzátette, hogy a 8 és 14 év közötti gyermekek anyja megsebesült. A politikus “veszélyes fejleménynek” nevezte a történteket, amelyeknek szerinte lesznek következményei.
A Hezbollah katonai szárnya később bejelentette, hogy válaszul Grad rakétákkal lőtték az észak-izraeli Kirjat Smona települést.
Forrás: MTI
Gokhlayeh
2023-11-06 at 07:35
Hümmögő
Jó nagy blődségeket hümmögsz.
2004-ben egy teljesen más mezőt kezdett el bányászni Izrael és az szárazföldi kút. A lelőhely a ciszjordániai határ alatt húzódik, átnyúlva Ciszjordániába. Megegyeztek a közös kitermelésről, de a ciszjordániai palesztínok a mai napig nem fektettek bele egy kanyit sem, nem kezdték el saját részük kitermelését.
A 2000-ben talált, Gáza tengeri gazdasági területén található lelőhelyek pedig jelenleg kitermeletlenül állnak. Fejlesztési- és licencjogok jogok gázai, szaudi, valamint egy Görögországban bejegyzett arab multi magáncég tulajdonában vannak.
Izrael már legalább 10 éve lemondott a palesztín-izraeli közös kitermelésről, mivel BGG-vel nem jött létre megállapodás, a kormányzó Hamásszal se jutott dűlőre, valamint saját területen máshol talált gázt a már meglévő a haifai mellé.
A BGG-t azóta megvette a Shell, a Shell pedig átadta teljes részét Gázának, így Gáza fejlesztési és licenc területen majd 60%-os részesedese van a másik két arab tulajjal szemben. A kitermelési jogok pedig 100%-ban Gázáé.
A Gáza-övezet vonalában lévő, de Gáza gazdasági területén kívül eső gázmezők kitermelését pedig az egyiptomi állami vállalat nyerte, közösen kívánják üzemeltetni a palesztínokkal. Ebbe akart Izrael még tavaly beszállni, de jelenlegi helyzet miatt ez lehetetlen.
Lehull a Fügefa Lapid!
2023-11-06 at 07:31
Minél több felé vágják, darabolják, annál több lesz a frontvonal, s a hosszuk egyre nő: mind több katonára lesz szükség és mind több lesz az elesett…Én szóltam!
Tudományos libsizmus
2023-11-06 at 01:18
Azok a lengyelek mem tudnak róla, hogy a Gáza övezet Svédország után a világ második segglyuka?
Tudományos libsizmus
2023-11-06 at 01:13
“…nem tudta megerősíteni, hogy antiszemita gyűlölet-bűncselekményként kezelik a támadást.”
Ez már a világ vicce, elvtársak.
Egyébként pedig mi a büdös lófaszt keresnek lengyelek (vagy akárki mások) a Gáza övezetben egyáltalán? Ezzel az erővel egy vulkánba is beleugorhatnának. Aztán mentsék ki őket, ja.
GTX
2023-11-05 at 23:23
Egy biztos: Izrael nem fog jól kijönni a háborúból nemzetközi szinten. Ottani hazai szinten csak akkor jöhet ki valamelyest ha megszünteti az utolsó hamá tagot is. De akkor is előtérbe kerül, hogy hogyan történhetett meg a terror. Na ezt majd kivizsgálják.
Cuki
2023-11-05 at 22:52
2021ben az EuroNews büszkén közölte:
“Az óriási zsidó menóra világítja meg a Hanuka kezdetét Berlinben”
kiváncsi leszek, hogy idén hogy lesznek ezek a gyertyagyújtások az elfogadás jegyében a nagyvárosokban
az óra ketyeg…
csakafidesz
2023-11-05 at 22:16
Felnégyelni szokásos!
na4
2023-11-05 at 21:13
Izrael már elfoglalta a Hamasz alagutak 20%-t Ghaza-ban. A Hamasznak annyi.
polizza
2023-11-05 at 16:49
Ami az itt-ott levő, ilyen-olyan állampolgárokat illeti, azért ne feledjük el, hogy ezek két kategóriába oszthatók.
A hazájukban élő és éppen valamilyen okból utazó állampolgárok, átmenetileg külföldön levők – turista, diplomata, kereskedelem, tudomány, művészet stb.,stb – védelme szerintem mindenáron érvényesítendő.
De ugyanakkor ott vannak azok, akik ott élnek, dolgoznak és ottani állampolgársággal is rendelkeznek.
ÉS! úgy kerültek oda, hogy odatelepültek. Saját elhatározásukból. Tehát nekik ott van a saját maguk által választott otthonuk/hazájuk.
Ennek oka ugyan többféle lehet, a házasság csak az egyik. Az még megérthető, mert a szerelem ugye……
(Na és akik azért fogtak maguknak külföldi házastársat, hogy könnyen elmehessenek, senki szemerehányást se tehessen nekik?)
De ott vannak azok, akik ugye vállrándítással mentek/ mennek világgá, valódi kényszerítő okok nélkül, csak azért mert itthon valami nem tetszik, valakiket nem szeretnek, vagy csak más országokról olyasmit hallanak, hogy ott kolbászból van …….
Hogy a számításuk bejön-e nekik, az engem őszintén megmondom nem érdekel. Ha nem, hát megérdemlik, ha igen, nem irigylem tőlük.
DE! az bizony nem tetszik nekem, hogy ha aztán valami ott nem stimmel, már ott sem tetszik, gond van, akkor elvárják, hogy az ócsárolt, lenézett, leszólt haza álljon helyt, kockáztasson akár életeket az ő kimentésükért. ÉS! viselje a költségeit!
Holott ők -ismétlem- saját elhatározásukból elhagyták hazájukat. Érdekből. Valamilyen érdekből.
De ha a saját döntésükkel választott ottani életükben meg baj van, akkor is a haza álljon helyt, mentse őket.
( Ilyen a haza ócsárlása melletti külföldön dolgozás, de az itthoni min.TB befizetése mellett hazajövetel és a drága eü szolgáltatások igénybe vétele a haza kontójára. Míg az itthon maradottak jövedelemarányosan fizetnek érte. Ráadásul közben a hazai szolgáltató erős és állandó szapulása, párhuzamosan annak az országnak feldicsérésével, amit az illető választott magának és ahonnan hazajött a -főleg neki – majdnem ingyen ellátásért.
Szóval persze, persze, magyar állampolgár.
De mennyire magyar ember is az, akinek az anyukája saját elhatározásból férjhez ment a világ másik felére, netán azóta sem járt itthon, a gyermeke jogosult a magyar állampolgárságra, de sohasem járt itt, nem is tudja a nyelvet, ráadásul az ottani családtól olyan nevelést kapott, hogy utál minket, mert pl. más a vallásunk.
Őt idementjük, lehet, most örül, ( ráadásul lehet az egy rokonán kívül semmi köze a magyarsághoz) aztán egy idő után a netán irántunk érzett utálatát vajon hogyan fogja kimutatni? Ahogyan sokan nyugaton? Számítani fog a szemében, hogy az anyja/rokona magyar – volt-.
De életet elvenni nemcsak késsel, golyóval, ro&&anóvalamivel, kamionnal, akármivel lehet. Gazdasági tönkretevéssel is.
Azzal is, hogy idejön az illető – akinek meg ráadásul vagy van, vagy még felmenőjének sincsen semmi köze ide, csak a saját hazáját – ő is – már tönkretették, és itt akar boldogulni. Vérmérsékletétől függően többé vagy kevésbé a mi kárunkra.
Szóval én a saját elhatározásból elmenteket és az idegeneket máshogy kezelném.
Kivételek a leszakítottak, mert ők nem nem elmentek, ők nem választhattak, őket vitték. Akár akartak, akár nem. Állampolgárságilag is vitték. És még csak ide sem engedték, ha itt szerettek volna.
Tudom, nehéz dolog, de talán nemcsak bennem merültek fel ilyen jellegű gondolatok.
odu
2023-11-05 at 15:40
A yenkiknek volt már keserves kalandjuk a libanoni partokon /1983/ öngyilkos merénylőkkel, teljesen jogos a félelem.
Orientál
2023-11-05 at 14:32
Maga Egyiptom sincsen abban a gazdasági helyzetbe hogy a rengeteg sérültet … ellássa és ami a nagy gond hogy lehetnek a sérültek … között szélsőséges muszlim HAMAS terroristák.
Orientál
2023-11-05 at 10:32
,, Ugyanis arra nincs garancia, hogy egy kialakuló válsághelyzetben az Egyesült Államok kormánya evakuálja az amerikai magánembereket és családtagjaikat ” Ez a szar maga az USA kormánya és adminisztrációja mert vastagon szarik az ottlévő állampolgáraira mint több nyugat-európai tagállam vastagon szart és szarik azóta is Izraelben lévő állampolgáraira mert minden ott lévőnek azt üzenték hogy ahogy tudnak úgy távozzanak Izraelből. Meglátszik hogy USA tehát a balliberális zöld milliárdos Sorosék irányításukkal teljesen erkölcstelenné vált a teljes nyugattal együtt.
Hümmögő
2023-11-05 at 10:21
Azt azért csodálom, hogy a Gázai övezet partjai mentén 200-ben feltárt, és ténylegesen 2004-ben induló földgáz exportját Ajrópába senki nem említi “kiváltó okként’, mint újabb konfliktus forrást. A gázkészlet 60 százaléka palesztinai arab tulajdon, de a kitermelést Jiszráel felügyeli, mint megszálló hatalom, és exportálja Ajrópába. .
Előbb utóbb csak kiderül, hogy mégse vallásháború, ami annak láttatik, és mégsem az a terrorista, aki annak láttatik.
nemzeti
2023-11-05 at 09:57
Most zavarják szét a más kultúrát s nyomják
rá Európára. Ez sikeres lesz. (azoknak akik ezt
így akarják, Európa leigázását).
Ne csodálkozzunk ha pár év múlva már nem lesz nálunk
sem migránskérdés,de lassan magyar múlt és történelem sem.
ViAM
2023-11-05 at 09:48
Nem is olyan lassan, de biztosan megszűnik a diplomáciai párbeszéd. Észak-Korea már visszahívta nagykövetei jelentős részét, most az USA teszi ezt bár más okokból és részlegesen, de nem kell sokat várni a következő lépésig.
Girolámo
2023-11-05 at 08:52
Európában sokan nem értették,miért nem lép a Nátó,az Únió pl. Afrikában az iszlám terrorakciókkal szemben határozottabban.
Most a palesztin “akció” után mutatkozó helyeslő kollektív iszlám vélemény sok mindent megmagyaráz.
Én nem tudom elképzelni,hogy Gáza teljes elfoglalását eltűrnék a muszlimok.Mert ez nem az érzékenység kérdése.Ez egy részleges sakk.
Persze ha az egész mögött a “háttér” áll,akkor lenyelik,mint mindent mindenki.
nemzeti
2023-11-05 at 08:37
Politikailag megbukott.
Girolámo
2023-11-05 at 08:33
Az a kérdés,mire gondolnak most a muszlim országok.
Már a gázai zsidó támadás kiválthat egy izgatottabb helyzetet,amikor az USA meghatározza,mely területekre nem lehet partnerként tekinteni.A muszlim országok,területek most megkapták a leckét.Mi fog történni?
Mert ha elkezdődött az iszlám és velük ellenségesnek értelmezhető erők között a háború,akkor dönteniük kell.
Kimaradnak,vagy beszállnak.A jemeni beszállás,nem sokat zavar látszólag,mégis beszállás.
Annyi eszük azért lehet,hogy Izrael készen áll.Ha a muszlim országok még egy lépést tesznek,Ukrajna és Zelenszkíj ügye le lesz fagyasztva.
Nem mintha a drónok világában bonyolult lenne egy konfliktus felmelegítése.