A Fideszt nem lehet csak úgy kitenni az Európai Néppártból (EPP), inkább lépnek le még időben, ha nem változik semmi sem, ők maguk – ez nem vitás; a kérdés inkább az, hogy maga a pártszövetség vissza akar-e térni a konzervatív és kereszténydemokrata, „jobboldalinak” aposztrofált értékekhez, vagy végleg átveszik az irányítást a megfelelési kényszerben szenvedő futóbolondok, a magukat kereszténydemokratáknak hazudó csalók és a baloldalról beszivárgott agitátorok. Ugyanis, ha a pártcsalád tagszervezeteit szigorú górcső alá vesszük, akkor azt látjuk, hogy jelentős többségük a saját hazájukban liberális (vagy neoliberális) gazdaságpolitikát képvisel; több, mint a fele elveti a hagyományos család intézményét (egy férfi és egy nő gazdasági és érzelmi közösségét, amely, ha nincs semmiféle egészségügyi akadálya, akkor előbb vagy utóbb gyermekek születésével bővül); jó részük támogatja a melegjogokat (ami szélsőséges liberális politika!); számos tagja internacionalista és globalista vonalon mozog, így köp a szuverenista célokra; és legalább a harmada egalitárius, azaz baloldali elvekből gyárt ócska utópiát. Feltűnő, hogy – jó futóbolondokhoz méltón – kevés kivétellel migránsbarát politikát folytatnak, hisznek a nyílt társadalom eszméjében és megvalósíthatónak tartják a multikulturalizmus utópiáját – ez lenne ma a jobboldal?! A kérdés tehát az – ahogy azt minap Novák Katalin is megfogalmazta Berlinben –, hogy folytatódik-e az EPP balra tolódása, avagy visszatérnek az alapítók „jobboldaliságához”. Vagy az, hogy az Orbán Viktor által „egy centinek” nevezett „kilépési távolság” elfogy-e a következő hetekben?
(„Nem meglepő, hogy Lukács reputációja ma Magyarországon nem oly tekintélyes, mint 1968 Párizsában volt. De tanítványai – Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Márkus György, Kis János és mások – folytatták a ‘marxista humanizmus’ üzenetének feltárását, méghozzá vagy kényelmes, külföldi egyetemi állásokban, vagy 1989 után Magyarországon. Részint Lukács máig tartó hatásának tulajdonítható, hogy Magyarországon kétszer megválasztottak egy jobboldali kormányt, kétharmados többséggel. Ennek az oka nem Orbán Viktor és a Fidesz kiemelkedő nagyszerűsége, hanem az, hogy az az alternatíva taszító, mivel benne él tovább Lukács forrongó haragja.” Részlet: R. Scruton: Futóbolondok, csalók, agitátorok – Az újbaloldal gondolkodói. Budapest, KKETTK Közalapítvány 2019.)
Ugyan nincs közvetlen összefüggés, de azért egyértelműen döntő az a konfliktus, ami az Európai Néppárt uniós frakciójában alakult ki azért, mert a saját képviselői is – nevetségesen kiszolgálva a balliberális erők politikai nyomulását (akik persze most röhögnek a markukban, hogy lehetnek ennyire önsorsrontók a jobboldaliak) – megszavazták a Magyarország (és a Lengyelország) elleni hetes cikkelyről szóló (hazugság-)határozattervezetet. Többek közt „az olaszok, a spanyolok és a franciák” kivételével.
Ha az időben visszamegyünk, akkor úgy egy évvel ezelőtt kezdtek el egyes, önmagukat még mindig jobboldali pártnak tartó, de már régóta balliberális politikát folytató tagpártok a Fidesz ellen áskálódni – Soros szervezeteinek és a baloldali bevándorláspolitika nyomására, a liberális kulturális hegemóniába besimulva, és a „progresszív” értelmiségnek, valamint a haladó médiának való „jó öreg” megfelelési kényszernek köszönhetően. Ez idáig (hivatalosan) 13 párt állt azon kezdeményezés mellé, hogy a Fideszt zárják ki az EPP-ből. (A pártszövetség alapszabálya szerint legalább öt országból hét tagpárt szükséges ehhez.)
Azóta – a Fidesz kérésének megfelelően – megtörtént a felfüggesztés, tart a kivárás, folyik a politikai kötélhúzás, amely most már végre a végéhez (a csiga ehhez képest gyorsvonat), azaz a bölcsek jelentéséhez, illetve a Fidesz által megfogalmazott vélemény nyilvános megvitatáshoz fog elérkezni. De kik is azok a pártok, akik a kizárás mellett vannak? Mennyire konzervatív, kereszténydemokrata, ab ovo mennyire jobboldali ma a pártszövetség? Lássuk nagy vonalakban az IDEOLÓGIAI KAKUKKTOJÁSOKAT!
Bevándorláspárti vonal
A holland Kereszténydemokrata Tömörülés igazi migránssimogató párt: programjában a befogadás, az integrálódás jelszava világít bele a sötét Európába, illetve a multikulturalizmus dicsőítése sem áll tőlük messze. A párt vezetői és EP-képviselői megszámlálhatatlan alkalommal támadták a magyar kormányt, leginkább a szigorú migrációspolitika miatt – és persze csupán azóta, mióta a Fidesz-KDNP kormányoz. (Gyurcsányékat – ha még az ellenoldalon is állnak elvileg – valahogy jobban kedvelték.) A párt kampányában legutóbb négy fő jelszót olvashattunk: közös felelősségvállalás, sáfárság (?), igazság és szolidaritás. A párt az 1990-es években a „jobboldal” vezetője volt, de egyre inkább „a mérsékelt centrumot” kezdte el képviselni, vegyítve a protestantizmusból eredő szellemiséggel. Legutóbbi vereségük óta értelmezhetetlen középpárttá váltak, leginkább liberális célokkal, önmagukat „radikális centristaként definiálva” – jelentsen ez bármit is. Ugyanitt maradva, a flamand kereszténydemokraták (CD&V) az elmúlt években a bevándorláspárti álláspontjuk miatt elveszítették támogatóik jelentős részét, ahogy a szintén migránssimogató vallon Humanista Demokratikus Centrum (CDH) is – amely társadalmi támogatottsága ugyan sosem volt olyan nagyon jelentős.
A luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV), ami a nem éppen magyarbarátságáról hírhedt Jean-Claude Juncker anyapártja, és amely vezetői ma is folyamatosan támadják – a bevándorlás kérdésében – az Orbán-kormányt, és sokszor érezhető a jellemzően elitista, lenéző magatartásuk is a kelet-európaiak irányába. Újabban, az egyébként definíció nélküli „jogállamiságról” szóló viták élére álltak, Lengyelországot és hazánkat vegzálva.
A finn Nemzeti Koalíciós Párt (Kokoomus) nálunk leginkább arról ismert, hogy a párt vezetője, hazája egykori (bukott) miniszterelnöke, Alexander Stubb is pályázott az EPP „csúcsjelölti” posztjára, kampányának pedig – akár Manfred Webernek – állandó visszatérő eleme volt a bevándorlásellenes Fideszt támadása.
De a litván Haza Szövetsége és a Litván Kereszténydemokraták (TS-LKD) is kizárnák a Fideszt, amelyek szintén részesei a bevándorláspárti koalíciónak Európában. Ahogy a migránsbarát norvég Høyre – Konzervatív Párt (amely ugyan nem uniós ország, de a pártcsalád tagja), és mindkettő svéd tagpárt is, a Mérsékelt Párt és a Kereszténydemokrata Párt is kiebrudalná a Fideszt azért, mert kerítést épített a déli határra. Utóbbi kettőnek nagy szerepe (felelőssége van abban), hogy Svédországban – a migrációnak „köszönhetően” – nőtt az erőszakos bűncselekmények száma, illetve a sajtó agyonhallgatja a bevándorlás-bűnözés mértékét. De persze maradjanak csak névlegesen kereszténydemokraták!
Liberális irány, neoliberális gazdaságpolitika
Ha van kereszténydemokrata párt, amely a neoliberális gazdaságpolitikát követi, illetve a szuverenitás ellenében a globális gazdasági folyamatokat generálja és támogatja, akkor az a német CDU, amely kimondva a szociális piacgazdaság nemzetközivé válásában hisz, amely – szerintük – az egyes emberek (individuum) gazdasági szabadságát is szolgálja. (A szuverenitás meg repülhet a kukába!) Szerintük a szabadság, a felelősség, illetve a gazdasági verseny egy olyan egységet képez, amely a társadalmi igazságosságot szolgálja – amivel azért lehetne a jobboldalon vitatkozni! Jelszavuk immár egy évtizede: a „több szabadság és verseny!”. De az egyre több ágazati és gazdasági szektor állami szereplőinek folyamatos privatizálása szintén a neoliberális politikát jelképezi.
A Romániai Demokrata Liberális Párt – az elmúlt három évtizedben – háromszor cserélte le identitását. Kezdetben szociáldemokrata elveket követett, majd számottevő személyi változások nélkül – miután nem vették fel őket az Európai Szocialista Pártcsaládba – lett konzervatív, végül pedig a Liberális Demokrata Párttal (PLD) való összeolvadás után alakult ki a mai, klasszikus liberális arculat.
A már említett svéd Mérsékelt Párt – a migránsbarát politika mellett – szintén neoliberális gazdasági célokat követ. Élteti a tiszta, szabad piacot és a személyes (individuális) szabadságot – szemben a természetes közösségekkel, a lokálpatriotizmussal. Neoliberálisok továbbá a magántulajdon védelemének, a deregularizáció és az állam gazdasági szerepvállalásának csökkentésének kérdésében is.
Ahogy a már megismert holland Kereszténydemokrata Tömörülés is meghirdette a közös felelősségvállalás elvét – amely igazi liberális gondolatot takar –, pontosan azt, hogy az állammal ellentétben a piacnak, a szociális intézményeknek, az egyházaknak és a szakszervezetnek kell együttműködnie a jóléti állam és a szociális háló kiépítésében. Manapság – az igencsak divatos – környezetvédelmi adó egységes bevezetéséért küzdenek.
Baloldali irány
A portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP), valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD) (igen, így! ezzel a névvel tagjai az EPP-nek) 2011-2015 közötti közösen kormányoztak és neoliberális gazdasági programot hirdettek meg, illetve elindították a nemzetstratégiailag fontos ágazatok privatizálását – kiszolgálva ezzel a globális tőkének országukat. A portugál szociáldemokraták legutóbbi kampányát a baloldali populizmus jellemezte, de kinyilatkoztatták, hogy biztos, ami biztos, ők azért elutasítják a marxizmust. (Húha! Nagy dicsőség ez a jobboldalon!)
A belga Humanista Demokratikus Közép (CDH), amely a belgiumi vallon közösség egyik érdekképviselője is egyben, 2002-ben – nemcsak szimbolikus okokból – az egykori „Belga Keresztényszocialista Párt” nevet dobta ki a szemetesbe és nevezte át magát „humanistáknak”… Ez azért beszédes tény! Az általuk képviselt „demokratikus humanizmus” sokkal inkább a balközép pártok irányvonala. Nagy kérdés, hogy mit keresnek egyáltalán az EPP-ben?
A dániai Nemzeti Koalíció már jó ideje nem nemzeti és nem is keresztény értékelvű pártként politizál. Programjában olyan balliberális értékek sorjáznak, mint a személyes szabadság (a közösségellenes individualizmus), illetve a szociálisan igazságos és ökologikus piacgazdaság megteremtésének célja.
Melegjogok – non plus ultra
Az az írországi Fine Gael párt is azon pártok egyike, amely hivatalosan, levélben kérte a Fidesz kizárását az EPP-ből. Ők azok, akik hazájukban támogatják a homoszexuálisok házasodási jogát és legutóbb is az abortusz liberalizálásával kampányoltak – sikeresen.
A legnagyobb és a legtöbb uniós képviselőt adó párt, a német CDU, még Kohl kancellár idején hallani sem akart az azonos neműek házasságáról, mint jogról, de 2013-ban, a már Merkel irányította párt megváltoztatta az álláspontját. Először adózási és örökösödés-jogi értelemben, majd 2017-ben egyöntetűen megszavazták az azonos neműek házasságának bevezetését. Ahogy a már ismerősen csengő svéd Mérsékelt Párt is azok között a pártok között van, amelyek támogatják az azonos neműek házasságát, ahogy maga a néppárti szövetség is egyre inkább a megengedés felé lépked. (De ez már egy hosszabb és másik történet!)
A Fidesz-tagság és a kormánypárt politikája mellett
Többek közt (és a jelentőséggel bíró erők közül) a szlovák Magyar Közösség Pártja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a szlovén Demokrata Párt, a cseh Kereszténydemokrata Unió (KDU), vagy a nagy befolyással rendelkező francia Republikánusok, továbbá az olasz Forza Italia is határozottan ellenzi a Fidesz kizárását. De sokan vannak azok is – kissé konformista módon és a mindenkinek való megfelelési kényszebetegségben szenvedve –, akik inkább nem foglalnak határozottan állást a kérdésben. A legtöbb párt jelenleg ugyan erre a gyáva álláspontra helyezkedett – de a Fidesz tagságának nagy ellenzői (akik a frakcióban mégiscsak többségben vannak) lenyomták az európai parlamentben szavazó képviselők torkán azt, hogy a néppárt a hetes cikkely megindítása mellett tegye le a voksát Lengyelország és Magyarország esetében – ami ugyan nincs közvetlen összefüggésben a pártcsaládon belüli tagsággal, de beszédes szembenállást mutat, még akkor is, ha – szerencsére – nem működött a frakciófegyelem.
Ha egyelőre nem is többségben, de azért vannak olyan, az uniós parlamentbe is képviselőket küldő EPP-tagpártok, amelyek kiállnak a klasszikus értelemben vett jobboldali, azaz a konzervatív, vagy a kereszténydemokrata elvek mellett, küzdenek a liberális futóbolondok, a csalók és a baloldali agitátorok ellen, illetve mindent megtesznek azért, hogy kevésbé legyen nyitott a pártszövetség a liberális szellemiségnek, ne akarjon mindenáron megfelelni a „progresszív” értelmiségnek, vagy gyáván lapítson és szolgálja ki a baloldali érdekeket – rajtuk sok minden fog múlni!
(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)
Vezető kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS