Pesti Srácok

Nyugaton még a hajléktalanoknak is jobb, mint a dolgos polgároknak

Nyugaton még a hajléktalanoknak is jobb, mint a dolgos polgároknak

A 24.hu nevű hírportál a következő – bornírt - címmel jelentette meg videós tudósítását: „Az emberek jobban élnek itt az utcán mint otthon normális keresettel”. Ez Bécsre vonatkozna, ez a kiváló állítás. Először azt hittem, viccelnek, persze, de rá kell jönnöm, hogy az emberi hülyeség végtelen. Nos, akkor, mivel ez komoly volt, az állítás igazságtartalmában kételkednék. De vágjunk is bele, mi a helyzet a nagyvilágban, meg a hajléktalanság tekintetében libsiék és a valóság szerint.

Legelőször is talán jegyezzük meg: a hajléktalanságon, hajléktalanokon élcelődni, azokat bántani nem túl etikus dolog. Mi is történik a ködös Albionban, az angliusok állítólagosan nagy liberális Mekkájában? A derék angolok hajléktalanságüggyel foglalkozó minisztere – ilyenük is van - a következőket mondta: „nem tudom, miért van egyre több hajléktalan az utcákon”. Ugyanakkor egyre magasabb számokról tudósít a teljes média, és a polgárok is.

A derék britek 2014-ben az antiszociális viselkedésről, bűnözésről szóló törvényt 2014-ben fogadták el, a közterület védelméről szóló rendeleteket pedig ez alapján 2015-ben kezdték a helyi önkormányzatok meghozni.

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor bizony, ennek eredményeként mint arra a liberális Independent kitér: több száz hajléktalant büntettek és csuktak be – igen, elzárást kaptak – hajléktalan életmód és koldulás miatt. Ebben a cikkben egyébként azt is megjegyzik, hogy 73%-al nőtt az elmúlt három évben a hajléktalanok száma.

Ezzel párhuzamosan, éppen a napokban lépett hatályba az a törvény, amely a hajléktalanságot csökkenteni óhajtja. Ennek köszönhetően indult el az a folyamat, amelyben a derék britek visszaszorítani kívánják a hajléktalanságot. Ennek köszönhetően joguk lett a hajléktalanoknak a helyi önkormányzatokhoz fordulni, hogy valamilyen tetőt biztosítsanak a fejük fölé.

Idéznénk az új jómagyar szabályozást: A korábbi szabályozással megegyező módon a szabálysértést az követi el, aki a hatósági felhívás ellenére nem hagy fel a tényállásszerű magatartás tanúsításával. Az életvitelszerű tartózkodás fogalma szintén nem változik. Új szabályozási elem, hogy a helyszíni intézkedés során, ha az életvitelszerűen közterületen tartózkodó személy a jelenlévő hatóság vagy más szerv felajánlott segítségét elfogadva együttműködik a hajléktalan személyek részére fenntartott ellátások igénybevétele érdekében, akkor a szabálysértés szintén nem valósul meg.

Bizonyára libsiéknek is nehéz lesz felfogni, de az angol jogrendszer különbözik a magyartól.

Például ott nincs alkotmány, csak törvények vannak, meg ilyen furcsaságok is léteznek, mint precedensjog.

Ennek köszönhetően összefoglalom milyen szabályozás van a ködös Albionban:

  1. A közterületen bizonyos magatartásformák gyakorlása tilos, köztük a koldulás, sötöbö, sötöbö, ezért pedig bírságokat szabnak ki, majd elzárást. Nálunk nem lehet bírságot kiszabni, csak közérdekű munkát.
  2. A hajléktalanoknak felajánlanak lakhatási lehetőséget kötelezően az önkormányzatok, de ez számukra 2018-tól kötelező, tehát eddig nem kellett megtenniük, vagyis konkrétan megtenniük semmit se kellett.

Jeleznénk, ennél sokkal jobb volt a helyzet eddig is kis magyar hazánkban.

Ők 2014-15-ben vezették be a büntetési rendszert, mi 2012-ben. Ők 2018-ban adták meg a lehetőséget arra, hogy lehessen a hajléktalanoknak lakhatást biztosítani, nálunk ez adott volt. Nálunk nem emelkedett 73%-al a hajléktalanok száma, sőt szinte alig.

De biztosan annyira nagyon jó lehet külföldön hajléktalannak lenni, hogy azért szabályozzák a kérdést hasonlóan a miénkhez a ködös britek is.

Egyébként elküldeném elmeorvosi vizsgálatra azt, aki szerint normális dolog a hajléktalanság, és nem lakhatást kell biztosítani a szerencsétlenül jártaknak, hanem jogot arra, hogy továbbra is hajléktalanok legyenek.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.