A Zöld Gárda

Nem mennek iskolába, amíg meg nem oldódnak a világ problémái? Nem hajlandóak tanulni, amíg a válságok el nem múlnak és meg nem érkezik a tökéletes társadalom képében a megváltás? Sőt, nem is kell tanulni, mert nincs jövő a gonosz felnőttek miatt, akiket a jövő felélésének megbocsáthatatlan bűne miatt nyilvánosan meg kell szégyeníteni, adott esetben testi-lelki fenyítések alá vetni? Volt már ilyen, nem is olyan régen. Nem volt szép, de legalább a vége vicces lett.

1966 május 16-án kezdődött a kínai kulturális forradalom, ami minden volt, csak kulturális és forradalom nem. Kultúrához annyi köze volt, hogy el akarta söpörni, egy teljesen új és betegesen puritán világot akartak teremteni, aminek semmi köze nincs az előzőhöz. Mindent meg kívántak semmisíteni, amit eleik létrehoztak; legyen az egy épület, egy könyv, bármi, amire rámutattak. Forradalom meg azért nem volt, mert a kommunista pártvezetés robbantotta ki és irányította a kezdetektől fogva, hogy a cipőjüket egyedül már éppenhogy bekötni képes tinédzserekből és egyetemistákból álló ifjú csőcselék mindenkivel leszámoljon, lehetőleg fizikailag megsemmisítsen, aki egyáltalán alternatívát lett volna képes állítani a sztálinista őrültségekre alapozott, 30-40 milliós hullahegyet építő állam- és gazdaságirányítással szemben.

Forradalom, ami a fennálló rendet védi a felforgató ellenforradalmároktól… aha...

Nagy Ugrás programja kudarcnak bizonyult. Kína egy elmaradott, agrárkommunista országból egy elmaradott, primitív nehézipari ország lett, de legalább már éheztek is. Tömegeket csábítottak, telepítettek a mesterségesen létrehozott nehézipari körzetekbe, a vidék kiüresedett, nem maradt, aki kiszedegesse a rizst a mocsárból. Főleg persze azokon a belső-ázsiai területeken rághatta a saját lábát a lakosság jobb ötlet híján, ahol a megbízhatatlan népelemek laktak. (Sztálin elvtárs ukrajnai programja is egészen hasonló elvek mentén működött, a világ legjobb termőföldjén sikerült éhínséget produkálnia.) A ‘60-as évek elejére nyilvánvalóvá vált a sztálinista gazdaságpolitika kudarca, és mint ilyen helyzetekben szokott, elindult a párton belüli torzsalkodás, hatalmi harc. Mao azért robbantotta ki a kulturális forradalmat, mert ő ragaszkodott a sztálinista vonalhoz, és le akart számolni a párton belüli ellenfeleivel, meg úgy általában mindenkivel, akikben felmerülhetett egy másik, egy működő Kína ötlete.

A „forradalomnak” legfontosabb alapvetése volt az a jól ismert szólam, mely szerint az elmélet hibátlan, csak rossz minőségű emberek kezébe került, ezért újra meg kell próbálni, de most sokkal tisztábban. Mao a modernizációs kísérlet kudarcának felelősét a több ezer éves kínai kultúrában és hagyományokban találta meg. Ahhoz, hogy új Kínát teremtsen az ütődött fiataljaival, a régit le akarta rombolni, minden nyomát eltörölni.

A földet a sarkából kifordítani, a múltat végképp eltörölni...

Akkoriban nem klíma-, hanem modernizációs vészhelyzetet hirdettek. Mindenkit, akiben nyoma volt bárminemű megfontoltságnak és nem rohant a csorda után hisztérikusan bégetve, statáriális jelleggel intéztek el. Mivel a vészhelyzet elhárítása (tömeges lincselések) mellett másra nemigen maradt ideje a lelkes ifjúságnak, ezért bezárták az iskolákat és az egyetemeket; a tanulásnál fontosabb társadalmi és ideológiai célokért dolgokért kellett küzdeni, harcolni, háborúzni. A legfanatikusabb arcokból pedig a kor NoÁrjának, Mao Ce-tung színésznőcske feleségének irányítása alatt megszületett a Vörös Gárda. Ez a Vörös Gárda gyakorlatilag buta, semmirekellő kölykökből állt, akik végigpofozták a szüleiket és a tanáraikat, mindenkit, aki boomerként viselkedett, aki felfogni sem volt képes, milyen gonosz erőkkel küzdenek a gyermekek, önfeláldozóan nem bejárva az iskolába.

Másfél év múlva semmi nem működött az országban, csak a kényszermunka, Mao is sokáig hiába próbálta pacifikálni a vörösgárdistákat, gyakorlatilag '76-ig terrorban tartották a gyerekek Kínát. Mikor megdöglött a vén geci, ténylegesen véget ért a legyek ura, de tulajdonképpen Mao elvtárs már korábban bevetette a hadsereget gyermeknevelési célokkal.

Ez volt az akarat, a voluntarizmus forradalma. Ők akartak valamit, ahogy a gyerekek akarni szokták a fagyit és a világbékét, és mivel tanulás és bölcsesség híján seggbuták voltak, ezért mindenki leboomereztek és agyonvertek, akik a valóság és az akarat közti szakadékra próbálta ráirányítani a figyelmet. Kb. másfél-kétmillió embert öltek meg ezek a gyerekek, hogy megszabadítsák Kínát a reakciós és burzsoá elemektől, akik nem akarták folytatni a 30-40 millió halottal járó gazdasági csodát, a Nagy Ugrást.

A Múlt-kor történelmi magazin így ír erről a csodálatos korszakról, amikor a gyermekek irányítottak a kor Soros Gyurkájával, Mao Ce-tunggal közösen.

Az utolsó mondatot érdemes sokszor elovastatni a most a klíma állítólagos vészhelyzete miatt zöldgárdistázó kölykökkel.

Mert amint megszerzik és/vagy bebiztosítják a hatalmukat a mögöttük álló liberális pártok és a milliárdos, bolond felforgatók, ugyanúgy nem lesz szükségük ezekre a rebellis fiatalokra. És még vidékre sem fogják őket küldeni átnevelés céljából, mert a mezőgazdaság gépiesítve termelékenyebb. De akkor ki és hol fogja hasznát venni ennek a sok agresszív, tanulatlan kölyöknek? Visszaköltöznek a gárdisták anyuhoz?