Pesti Srácok

Vészhelyzet Budapesten, avagy Erdogan váltotta valóra, amit még Karácsony ígért meg

null

Történt pedig a napokban, hogy a török szultán ismét Magyarországra látogatott. Amint már a legutóbbi, 1541. évi látogatás is, ez is egy kicsit felforgatta a város életét.

Mindenütt arról hallani, hogy a janicsárok forgalmi dugót okoztak, a keresztény magyarok nem tudtak miattuk közlekedni, és elszállított autók, kiürült utcák és lehegesztett csatornafedők kísérték a török sereg útját a csatatérré vált városban.

(A csatornafedők lehegesztését nem egészen értem, az ugyanis legfeljebb a román elitalakulat, a Vasgárda érkezése esetén lenne indokolt. Elég életszerűtlen attól tartani, hogy az elnöki repülőn észrevétlenül hazaszállítják… Ugyanakkor például az orosz látogatás idején nem hegesztették le a lányokat, pedig a 45-ös történelmi tapasztalatok alapján ez indokolt lett volna.)

PestiSracok facebook image

Na de térjünk a lényegre, mert minket, magyarokat nem a csatornafedők sorsa érdekel. Arról van ugyanis szó, hogy az egész média félreértelmezte a helyzetet, és úgy próbálta beállítani, mintha valami tragédia történt volna a várossal. Ráadásul azzal a várossal, amelyet éppen most vett vissza a Haladás!

De hiszen éppen az ellenkezője történt: Erdogan segítségével megvalósult a Budapestiek Nagy Álma, a klímavészhelyzet!!! Bár a választás óta nem sokat hallani róla, azért a jobbak emlékezhetnek rá, hogy miket is ígért az ellenzék a fővárosiaknak karácsonyi ajándék gyanánt. Ha jól emlékszem, tömören összefoglalva, ezek kerülnek majd a fa alá, ebben a (csökkenő) fontossági sorrendben:

  1. Vészhelyzet
  2. Ingyenes közlekedés
  3. Városliget leállítása
  4. Stadionok átalakítása kórházzá

Na most lássuk be, hogy ebből az első kettő egycsapásra megvalósult! Hiszen a kiürített utakon megszűnt a széndioxid-kibocsátás, és a megbénult városban mindenki ingyen gyalogolhatott.

Emberek, hát erre vártunk! Mi kell még?

Miért nem értékelitek a küzdelem sikerét? Legalább a régi ős-DK-sok, akiknek még megdobogtatja a szívét taxisblokád iránti nosztalgia, és akik eddig azon szomorkodtak, hogy pár éve még a 2x1 sávos lánchidat sem sikerült lezárni, legalább ők örülhetnének. Hiszen teljesült az álmuk.

Ettől fogva nincs más tennivaló, mint a sikeres próbát követően - a tapasztalatokat figyelembevéve – állandósítani és kiterjeszteni a belvárosban sikeresen vizsgázott modellt Budapest egész területére és az év minden napjára.

Az utak lezárása, és az autók elszállítása a város teljes területéről gyakorlatilag nullává teszi a város károsanyag-kibocsátását. A gyaloglás pedig ingyenes lesz, persze csak a diákoknak és a 65 év felettieknek. Ámbár azoknak nem, mert sok köztük a fideszes. A keresettel rendelkezők egy jelképes összeg (járdaterhelési díj) ellenében ingyen járhatnak mindenfelé, de a diákok teljesen ingyen mehetnek az iskola és a lakóhelyük közötti útszakaszon. (A menekültek pedig a teljes Keleti pályaudvar-M1 bevezető szakaszon ingyen gyalogolhatnak.)

Bár ez csak az első két lépés, de szükségszerűen hozza magával a következőt: ha gyalog kell az építőanyagokat odaszállítani a városligeti gigantikus építkezésekhez, akkor azok soha nem fognak elkészülni, legfeljebb száz év alatt, mint az egyiptomi piramisok, ez tehát kipipálva.

Már csak egyetlen kérdés maradt, hogy hogyan lesz kórház a stadionokból? Ezügyben a városháza már ki is küldött egy munkacsoportot Szíriába, hogy tanulmányozza, hogy miként lehet a szükségtelen épületekből kórházat kialakítani. A gond csupán az, hogy nincs igény ennyi kórházra – ez a probléma azonban elemzők szerint, külföldi modellek alapján a tüntetések kibontakozásával megoldható.

De az élet nem habostorta! Mindent a maga idejében! Örüljünk egyelőre annak, hogy a klímavészhelyzet már megvalósult. A többi karácsonyra marad.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.