Liberális vízió Európa ellen

Nem lesz magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjében, ami szerencsére megkímél minket az egyébként is túl nagy felhajtás még nagyobbra fújásától. A kortárs liberális törekvéseket szórakoztatásnak álcázó ideológiai átnevelőtábor kiválóan jeleníti meg mindazt, amit hamisan próbálnak meg európaiságként eladni nekünk, sokak undorától kísérve. Pedig a valódi európaiságot képviselő szórakoztatásért is lenne hova fordulnunk, ha nem szűnt volna meg. Mert arra valahogy sajnos nem akadt pénz, miközben az eurovíziós giccsre minden évben vagyonokat szórnak ki.

A régebbi Eurovíziókon minden ország képviselője a saját nyelvén énekelt; ennek a tarkaságnak megvolt a bája, mert a részt vevő népeknek, nyelveknek, kultúráknak volt közös nevezőjük, az európaiság. Aztán 1999-ben eltörölték a nemzeti nyelvi megkötést, és mostanra angolul éneklő svédekben, angolul éneklő ukránokban, angolul éneklő azeriekben stb. kéne meglátnunk a gyönyörködtető változatosságot. Elmúlt az az idő, amikor legalább érdekességként elénk tettek például görög, lengyel vagy éppen norvég nyelvű dalokat. Ez sokszínűség volt, ha már folyton ezt halljuk elérendő célként a haladóktól, de nem homoszexualitásból, képzelt nemi identitásokból és orientációkból, valamint különböző földrészek lakóinak itteni összekeveréséből eredő sokszínűség, amilyet most le akarnak nyomni a torkunkon.

Már a transzneműségében ünnepelt Dana International felbukkanása előrevetítette 1998-ban az elkövetkező időszak ideológiai csapásirányát, de legalább még ő is héberül énekelt izraeliként.

A liberális politikai célok demóverziója

A szabad nyelvválasztás két évtizede során csak kétszer nyert nem angol nyelvű produkció, de nekik is van mentségük, mert más téren azért illeszkedtek az elvárásokhoz. A 2007-es győztes, szerb Marija Šerifović leszbikus, a 2017-ben nyertes, portugál Salvador Sobral pedig a verseny alatt nyíltan kiállt az Európába érkező migránsok korlátlan befogadása mellett. A franciák most biztosra akartak menni, mert egy nőnek maszkírozott, homoszexuális, muzulmán fiút küldtek ki a versenyre, így mindegy is, milyen a zenéje. A liberális propaganda és aktuális politikai célok erőltetése kötelező elem. Conchita Wurst transzneműséget népszerűsítő dala 2014-ben nyert, és persze a krími válságra, illetve a félsziget Oroszországhoz csatolására is hamar reagált a rendezvény: 2016-ban az ukrajnai muzulmán Jamala lett a győztes, aki a krími tatárok oroszok általi kitelepítéséről énekelt, hogy mindenki értse, ki az ellenség.

Dana International és Conchita Wurst duója mutatja az ideológiai utat a haladó szellemiségű Európának (kép forrása: attitude.co.uk)

Utóbbi egyébként az első olyan év volt, amikor már nemcsak a nézők szavazatain múlt a dolog. A modern liberalizmus demokráciafelfogását már ismerjük, miszerint nem lehet csak a népakaratra bízni a döntéseket, hiszen ez populista módszer lenne.

A helyes döntésekhez szükség van valakik által, valakik közül kinevezett, bizonyára teljesen függetlenobjektív és senki felé nem elkötelezett „szakértőkre”, akik kezeskednek róla, hogy a megfelelő eredmény szülessen meg.

Ezért 2016-tól az Eurovíziót is szakértői zsűrivel töltötték fel, akik immár felerészt befolyásolják a pontszámokat. A szexuális devianciák propagálása mellett így egy újabb csodálatos liberális vívmány demóverziójának lehetünk tanúi ezen a csodálatos eseményen.

Az európaiság a nemzetek Európájából fakad

Szónokolhatnak persze akármennyit az európai közösségi élményről, ez nem több egy tévéműsornál, amelyben a kelet-közép-európai rokon népek szavazgatnak egymásra, a zenétől teljesen függetlenül, és amelyet az emberek esti film vagy valamilyen celebugráltató show helyett néznek az év néhány napján. Ebben nyoma sincs annak az európaiságnak, amelyet az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) másik vetélkedője, a Játék Határok Nélkül képviselt. Azt tényleg hétről-hétre várták minden nyáron a nézők, kiugróan népszerű volt, és nemcsak a családias hangulat meg a felszabadult játékvilágot odavarázsoló, vicces díszletek és jelmezek miatt.

Nagyon szerencsésen megfogalmazott összetartozás volt ez, amely ugyanakkor nem akart erőltetetten uniformizálni. Mindenki megtarthatta a saját arculatát, rendezőként megmutathatta a saját értékeit, otthonát, játszhattak egymás kultúrájában, és a jó hangulattal leöntött különbözőségek finoman kirajzolták az itt élő népeket összekötő hasonlóságokat. Ez az igazi európaiság, amely nem lehet nemzetek feletti birodalomépítés eszköze, mert a nemzetek Európájából nő ki.

Az igazi európaiságot nem lehet megélni a saját nemzetiség megélése nélkül.

Ki ne szeretne vicces jelmezekben, tarka-barka díszletek közt játszani? (kép forrása: supermario4ever.wordpress.com)

A játék külön érdeme volt, hogy a vetélkedés ellenére valahogy nem az ellenszenves jellemzők domborodtak ki. Az összes részt vevő nép emberinek, szerethetőnek tudott tűnni benne, ami azért – valljuk be – nem kis dolog. Attól pedig, hogy az országok települései versengtek egymással, megfoghatóvá vált az egész, mert a nézők is elsősorban a saját, minden nap látott városukban, falujukban élnek. Itt Egert, Pécset, Gyöngyöst, Százhalombattát, Budapest–Belvárost láttuk, továbbá ezek olasz, görög, cseh, portugál, wales-i, máltai, szlovén, svájci, francia, holland megfelelőit. Ez közel hozta, érthetővé és szerethetővé tette a műsort és vele az európaiságot.

V4+ határok nélkül

A kiemelkedő nézettség ellenére sem jutott azonban pénz a sorozatra 1999 után; éppen húsz éve rendezték az utolsót, és a többszöri újraélesztési kísérletek (nélkülünk) is a pénzhiány igencsak hamisan csengő indokával estek kútba. A nálunk ugyanilyen címmel futó, de más licenc alapján készült sorozatból két évadban vettünk részt, amelynek a nézettsége annak ellenére jó volt, hogy alig hirdették; városok helyett országokhoz társított csapatok versengtek, ráadásul Egyiptommal, Algériával, Indonéziával, Kazahsztánnal vagy Amerikával nem sok közös ügyünk van ahhoz, hogy tizenhárom héten át, újra és újra érdekes legyen a legyőzésük.

Ha viszont az eredeti formátumot tényleg nem lehet már feléleszteni, igazi joker-játék lehetne egy hasonló vetélkedő-sorozat a három-négy környékbeli országgal kibővített Visegrádi Négyek különböző városaival. Hogy a nemzetek Európája szlogen a politikai fogalmon túl az összetartozás vidám megélése is legyen.