Pesti Srácok

Lynx gyalogsági harcjárműveket kap a Magyar Honvédség

Lynx gyalogsági harcjárműveket kap a Magyar Honvédség

Lynx gyalogsági harcjárműveket kap a Magyar Honvédség – közölte a Miniszterelnöki Kormányiroda szerdai közleményében. Mint hozzátették, a haderőfejlesztési program legnagyobb beszerzése másfél évtizede fennálló képességhiányt orvosol.

A közlemény szerint Rheinmetall Lynx harcjárművekkel látják el a honvédség nehéz dandárját, amivel Magyarország a NATO felé vállalt kötelezettségeinek tesz eleget – az erre vonatkozó szerződést szerdán írta alá Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Armin Papperger, a német hadiipari vállalat igazgatótanácsának elnöke a Honvédelmi Minisztériumban. A beszerzés előkészítését koordináló védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkárságának közleménye szerint a több mint kétmilliárd euró értékű modernizációs program keretében 218 darab Lynx KF41 harcjárművet kap a honvédség. Az eszközök túlnyomó többségét, 172 darabot Magyarországon állítják elő a Rheinmetall és a magyar állam között augusztus 17-én kötött megállapodás értelmében létrehozandó vegyesvállalat üzemében.

– írják. Mint kifejtik, hosszas piackutatást követően hazánk az első NATO- és EU-tagország, mely a düsseldorfi székhelyű német cég új fejlesztésű termékével modernizálja haderejét. A folyamatban lévő honvédelmi- és haderőfejlesztési program legnagyobb értékű beszerzése történelmi lépés, elégtétel a Magyar Honvédség irányában. A katonák a BMP-1 típus másfél évtizeddel ezelőtti kivonása óta ugyanis nélkülözni voltak kénytelenek a nehéz lövész erők gerincét alkotó lánctalpas gyalogsági harcjárműveket. A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az aláírást követően úgy fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Az aláírást követően a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke azt nyilatkozta,

Forrás/fotó: Miniszterelnöki Kormányiroda

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?