Pesti Srácok

Ma dönt Amerika Clinton és Trump között

Ma dönt Amerika Clinton és Trump között

A hétfő este nyilvánosságra hozott, a keddi választás előtti utolsó felmérés szerint kilencven százalék az esélye annak, hogy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke. A felmérést a Reuteres brit hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató közösen készítette, és hétfőn, a késő esti órákban hozta nyilvánosságra, pár órával a szavazás kezdete előtt.

A közvélemény-kutatás eredményei szerint Hillary Clinton 45:42 arányban vezet a közvetlen voksokat (tehát a polgárok közvetlen szavazatait) illetőn, és az elnökséghez szükséges 270-nél jóval több, 303 elektor támogatására számíthat. Ezzel szemben Donald Trump várhatóan csupán 235 elektor bizalmát nyeri el. A republikánus elnökjelölt esélye - a felmérés szerint - attól függ, hogy hogyan teljesít majd Floridában, Pennsylvaniában és Michiganben. Ha e három állam közül kettőben veszít, akkor senki nem veheti el az elnökséget a demokrata párti Hillary Clintontól.

A befogadó, melegszívű Amerikában hisz Clinton

Hillary Clinton hétfőn, helyi idő szerint éjfélkor még Észak-Karolinában tartott kisebb kampányrendezvényt, de előtte, még az esti órákban nagyszabású, koncerttel egybekötött nagygyűlésen szerepelt a pennsylvaniai Philadelphiában. A rendezvényen jelen volt és szenvedélyes beszédet mondott Barack Obama elnök, Michelle Obama, a first lady és természetesen Hillary Clinton. Obama elnök ismét felhívta a figyelmet arra, hogy Donald Trump már csak a vérmérséklete miatt sem alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Arra biztatta a jelenlévő, a philadelphiai rendőrség adatai szerint több mint harmincezer embert, hogy ne azért voksoljon Clintonra, mert nem akarja Trumpot, hanem azért, mert a demokrata párti elnökjelölt "kivételes képességű" politikus. "Ő cselekszik majd, és nem egyszerűen Twitter-üzeneteket küld" - fogalmazott Obama arra célozva, hogy Donald Trump állandóan Twitteren kommunikál, akár még éjjel háromkor is. Michelle Obama szintén szenvedélyesen szólt arról, hogy kedden az amerikaiak arról dönthetnek, hogy szembeszállnak-e "azokkal, akik meg akarnak osztani bennünket, és azt akarják, hogy féljünk". Hillary Clinton azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy "mi úgy döntöttünk, a reményt sugárzó, befogadó és melegszívű Amerikában hiszünk". A beszédek után a rock két nagyágyúja, Bruce Springsteen és Jon Bon Jovi adott koncertet. Váratlanul félórás szabadtéri koncertet tartott Madonna is New Yorkban, Manhattan szívében. Az énekesnő Hillary Clinton támogatására buzdította az egybegyűlteket.

PestiSracok facebook image

Egy korrupt politikai elit fogja irányítani Európát

Kérdéseket tett fel híveinek Donald Trump, aki hétfő este New Hampshire legnagyobb városában, Manchesterben kampányolt. "Azt akarjátok, hogy a korrupt politikai elit irányítsa Amerikát, vagy azt akarjátok, hogy ismét az emberek irányítsák az országot?" - fogalmazott a republikánus jelölt, akit ezúttal nemcsak a lánya, Ivanka Trump kísért el a rendezvényre, hanem fellépett vele az amerikai futball egyik sztárja, Tom Brady is. Trump azonban ezúttal sem állta meg, hogy ne sértegessen valakit. Elizabeth Warren demokrata párti szenátort vette célba azon élcelődve, hogy a politikusnő ereiben indián vér is csörgedez.

Helyi idő szerint hétfőn pontban éjfélkor, magyar idő szerint kedd reggel hat órakor New Hampshire állam három kisvárosában megnyitották a szavazóhelyiségeket, és elkezdődött a választás.

Forrás: MTI

Fotó: theguardian.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?